szerző: sick boyScars Of Tomorrow (USA), On The Last Day (USA), One Reason To Kiss, Septic 2007. január 16. Budapest - Süss Fel Nap
Ez a buli igazán pocsék volt. Naivan azt gondoltam, hogy attól még lehet egy hardcore koncert jó, mert egy bandát sem ismerek. Tévedtem.
Bizonyára sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor a Victory Records neve jelentett még valamit (lsd: Hatebreed, Shelter, Earth Crisis, Strife, Grey Area, Warzone, Cause For Alarm, stb). Sok bandát ismertem és szerettem meg általuk, olyan kiadó volt ez számomra, mint punkban az Epitaph Records. Sajnos a két kiadó az én szemszögemből nézve hasonló pályát futott be az utóbbi 10 évben. Egy-két üdítő kivételtől eltekintve a bandáik nagy része szemét, ráadásul egyre inkább a mainstream felé tolódtak el, gyakorlatilag mára már mindkét kiadó multinak számít.
Az előző bekezdés rövid értekezése annyiban kapcsolódik ehhez a keddi estéhez, hogy mindkét amerikai banda a Victory Records istállójához tartozik. Persze ma már ez semmit sem jelent, mint a példa is mutatja.
Elnézést a székesfehérvári srácoktól (Septic), technikai problémák miatt az ő produkciójukról lemaradtam. Majd legközelebb!
Következett a One Reason To Kiss. A név alapján már előzetesen kialakult egy roppant pc vélemény bennem, na de ezen gyorsan felül is emelkedtem, mondván majd a koncert meggyőz. A budapesti ötös metál zenét nyomat, végig olyan érzésem volt, mintha egy Darkest Hour tribute bandát hallgatnék, de persze nem. Kevés eredetiséget fedeztem fel a zenéjükben, ugyan nem variálták rosszul a témáikat, de ha ilyen zenét szeretnék hallgatni (ami nagyon ritkán fordul elő), akkor inkább maradok a forrásoknál. Nemsokára új kislemezük jelenik meg, aki kedveli a Himsa, Unearth, Darkest Hour vonalat, tegyen velük egy próbát!
On The Last Day. Mit is mondjak? Hiszem, hogy nem érdemes egy zenekar külsejénél leakadni, hiszen a zene, és a mondanivaló a fontos. Azonban van olyan eset, amikor ez a kettő annyira szorosan összekapcsolódik, hogy nem is érdemes a zenéről beszélni. Ez a zenekar az amerikai popcsapatokat juttatta eszembe, akiket kitalál a menedzsment, majd tálal a tinédzserek számára, akik persze időről-időre bekajálják ezt a szart. Annyira mű volt az egész, hogy ehhez képest a tartós tej a természet gyümölcsének számít. A színpadi produkció is profi volt, látszott, hogy sokat gyakorolnak a srácok. Az egyik gitáros óriási eséllyel indult volna egy Davey Havock hasonmás versenyen, és persze folyamatosan pörgette a gitárját, ami egy darabig nem rossz poén, de a 25. után már untam a dolgot. Gondolom fogyott az öltözőben a hajlakk, és a szemceruza is, de hát valljuk be őszintén: ez még kevés a sikerhez. Azért a zenére is figyeltem. Az énekes srác elég erőtlen hangját kompenzálandó volt ordítós ének, meg persze vokál is, vagy három helyről. Egy hallgatható számot összehoztak, gondolom kellett egy bombasláger az első kislemezre. A többi nóta meg próbált olyan lenni, mint a sláger, de nem nagyon jött össze. Király volt, hogy nem játszottak sokat. Senkinek sem ajánlom ezt a zenekart.
Az est fő fellépője a Scars Of Tomorrow volt, akik metalcore témát nyomatnak. Róluk sok rosszat nem tudok elmondani, egyszerűen csak baromi unalmas, teljesen semmitmondó zenét csinálnak, és mivel nem komálom annyira ezt a stílust, halálosan unatkoztam. 4 éven belül 3 nagylemez, na ez nem semmi. Állítólag a korábbi lemezeiken dallamos énekkel variálják a metálalapú zenéjüket, és állítólag a régi számok faszák. Én sírva menekültem volna, amikor meghallottam ezeket a dalokat. Sosem bírtam a numetal-t, és sosem értettem, hogy egyes emberek miért próbálják ezt hardcore zeneként lenyomni mások torkán. Na mindegy, ez már az én gondom. Tanulságos este volt, pozitívum, hogy korán hazaértem.
11:59
