beszámoló [koncert]  2007. január 20. szombat   14:55

nincsen hozzászólás

  Nos a Quimbyről bátran elmondhatom, hogy rossz produkciót még nem láttam tőlük, de valószínű, hogy nem csak én vagyok így ezzel, és mit számít, ha egy kicsit elfogult vagyok a Quimby hallatán. Az a lényeg, hogy széles vigyorral az arcunkon távoztunk el erről a koncertről, és nem rossz szájízzel meneteltünk haza a koncert után. Aki pedig rosszul érezte magát ezen a karácsonyi esten, a következő bulin nyugodtan menjen inkább Ossiánra vagy Eddára Véleményem szerint a Quimbyről nem lehet elmondani, hogy unalmas, semmitmondó produkciókat mutatnak be, és azt se lehet mondani, hogy a szövegeik és pláne a muzsikájuk egyhangú lenne. A színvonal és a garancia az ő esetükben 15 éve nem lehet kérdés.
  
  De visszakanyarodom és az agyamban kotorászom, a kóbor emlékeim fel-felidézik azokat a Pszinapszis féle szösszeneteket, melyeken házigazdacsapat, a Quimby volt. Akkor szinte csak fémkeresővel lehetett a magyar ajkakra írt számokat találni, az volt biz a Quimby aranykora, ekkor még csak ízlelgette a közönség az együttes intézményét. És jöjjön egy idézet egy ismeretlen Petőfitől: Magyar égre, Magyar Ufót magyar népnek magyar ajkú szövegeket, és lám a Quimby is egy csapásra sikerorientált zenekar lett, pont úgy, mint a Bonanza Banzai, VHK, Kispál, (kezdeti) Anima, Tankcsapda vagy a PUF stb. Az zenekar életében az összes megjelenés fontos volt, de talán az egyik legfontosabb dátum mégis az 1999 volt, mert ekkor adták ki az Ékszerelmére albumot (ezt a koncertet tényleg nem lehet elfelejteni. A lemezbemutató az akkor már nem üzemelő Vörös Csillag moziban volt. A rendezvény helyszínét ezrével sáskaként leptük el.) És a többi már ismert.
  
  Lényeg az, hogy ez a december 22-ei koncert nemcsak egyszerűen a Family Tugedör album bemutatója volt (és különben is ez az összefoglaló is ugyanolyan értékű, mint a többi stúdió sorlemezük), hanem egyben jó kis buli is. Véleményem szerint a hazai pop/rock iparban(ha még van ilyen besorolás) tényleg kevés előadó mondhatja el magáról, hogy 15 év után is minőségi intellektuális produkciót tud létrehozni, és a közönsége is ugyanúgy szereti őket. De a helyzeten semmit nem változtat az a tény, hogy maga a zenekar komplex egészét vizsgálva nem tudtak volna ilyen messze eljutni, ha nincs meg a zenekarban az alkotói mag, a kreativitás, a költészet és a muzikalitás. Tehát ebben a zenekarban a kreativitás találkozott a költészettel. A költészet a muzikalitással. A muzikalitás a kreativitással és a Quimby-féle háromszög ezzel be is záródott. Így kollektíve értelmezhetjük ezt úgy, mint a Quimby tézisét. Az ő esetükben (és jó pár pohár bor után) nem nehéz jól érezni magunkat és dicsérni a zenekart, de ha csak ebbe a véleménybe vájjuk bele hegyes körmeinket, akkor sem járunk messze a valóságtól, mert az egész zenekar itatja magát, mint egy jó pohár bor, és pont úgy, mint az Emil.RuleZ!. Nem vettem volna rossz néven, ha mondjuk ez a két csapat erre a fellépésre egy közös produkcióval állt volna elő. Helyette inkább stílusgyakorlatként és felvezetésként az alkalmi Hiperkarmás Frenk vállalta el a felvezetést. Vele kapcsolatban kicsit az volt az utánérzésem, hogy vajazik Prince-szel, de ez nem baj. Ha legalább nem is akkora nagyság, akkor legalább itthon legyen egy olyan stílusos arc, aki meg tudja őt közelíteni.
  
  Az est fénye, a Quimby ez alkalommal se okozott csalódást. Felvezetésnek egy minden tekintetben megfelelő intrót és a Homo Defektus választották, hogy legyen ideje mindenkinek beérni a büféből a nagyterembe. Majd néhány megható és könnyáztatta szó és ünnepi beszéd hangzott el Liviusztól, ezt követően az Androidő, a Hoppá, és a Nyina felé fordították a Quimby vitorláit, és végleg kieveztek. Míg a lapátok, vásznak és a csónaktest recsegett a tömeg súlyától, addig az előadás alatt Tibor több ízben egy furcsa hangszerszerű tárggyal vidította a közönség érdemesebb részét. Ez a hangszer egy torz alakú rézfúvós hangszerből átalakított valami volt. (Megj.: Tény, hogy az volt, mert hangot adott ki magából, mert ami hangot ad ki magából, az hangszer!) Ennek az igazán egyedi darabnak olyan hangja volt, mintha a légószirénát keresztezték volna az üzekedő vadak hangjával, és ráadásul igen jól illeszkedett a Dodi Professzionális trombitajátékába és a többiek játékába. Nem hiszem, hogy újat írok azzal a megállapítással, hogy a Quimby csupa profi zenészekből áll, akik ennyi év után is tudnak újat és minőségit mutatni. Ezen a fellépésen végülis a képzőművészurak játékán nem éreztem, hogy unják vagy belefáradtak volna, a legjobb példa erre a tavaly készült Kilégzés album egyik legjobban sikerült alkotása, az Autó egy szerpentinen. Nem csak én csodálkoznék azon, ha ennek a csapatnak ne lenne még a tarsolyában jó adagra való muníció. De nem akarom most tovább fényezni a zenekart, és különben is kell máskorra is hagyni a dicséretből. Nemsokára tényleg bezárom soraimat, de még le kell írnom, hogy olyan klasszikusokat is hallhattunk, mint az FM666, a Káosz Amigosz, a Fekete Lamoure, az Unom, a Libidó, a Finale, a The Ballad of Jerry, a Halleluja és a Borbély Boogie Ha nem is hallhattam a Family Tugedör album összes dalát, akkor sincs semmi vész, mert lesz még jó sok Quimby-koncert. Remélem.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: