beszámoló [koncert]  2007. január 14. vasárnap   13:30

nincsen hozzászólás

  Megint egy első az életemben. Első éjszakai eltévedésem (rossz buszra szálltam), első hanukám és első élő klezmer koncertem egy napon. Ugyanis Fellegini Klezmer Gipsyband koncert volt az A38-on december 20-án. Fellegi Balázst először operaénekesként ismertem meg, későbbi kutakodásaimnak köszönhetően fedeztem fel az együttest, amit nem is szabadna így hívnom. Ez igazából nem is egy banda, hanem egy zeneileg széles körben elismert emberek baráti köre. Ahogy azt első cd-jük címe is mutatta.
  
  Populáris ez a műfaj, mégis egzotikus, hogy jiddis nyelven énekelnek, hisz ma már csak kevesen beszélik ezt a nyelvet. Igazi ezoterikus élmény, egy kulcs, ami minden zárba beleillik, és sok szívet megnyit.
  
  Én csak lopva élveztem ezt eddig, autóban utazás közben, itthon munka aláfestéseként. Annál nagyobb élvezet volt, amit kaptam, karácsonyi élőajándékként a sorstól. A koncert a hajón, élőben. Nemcsak a szabadság keresése, az álmok és a valóság összeegyeztethetősége, vagy éppen összeegyeztethetetlensége, hanem minden ismerős volt. Könnyű volt nevetni, feloldódni a tömegben.
  
  Nem tudom, hogy mit is írjak a Fellegini Klezmer Gipsy Bandról és vendégeiről, arról, amit az A38-on éreztem. Jó pár nap eltelt már, de még mindig ott az édes remegés gyomor tájt. Igen, valóban nem tudom, hogy mit írjak, mert csak érzések maradtak utánuk és képek, hangulatok. Hiszem, hogy ez a legnagyobb, amit zene adni tud, mikor képes ledönteni a belső falainkat, segít levetkőzni saját gátlásainkat, öniróniánkat, mit a külvilágnak tartogatunk, védekezésként.
  Kezdésnek a hanuka ötödik napján meggyújtottuk az ötödik gyertyát és együtt vártuk az ünnep szentségét, zsidók, mohamedánok és katolikusok együtt, békében.
  
  Jó közel az előadókhoz, első sorban, csak úgy öregesen dülöngélve élveztem a hangorgiát. Ha zenész lennék, akkor ezt imádnám a legjobban, amikor állok a színpadon és velem szemben több száz lelkes kéz van a magasban és egyszerre tapsol a zenémre.
  
  Voltak pillanatok, mikor könnycseppek csorogtak végig az arcomon, a szépségtől. Rég láttam embereket, akik ilyen szívvel s lélekkel művelték volna az életet, a dalt, amiben hisznek. Csak legekben tudok róluk beszélni. Világ-körüli „körbejárós” jellege volt az estének. Bár az előzenekar kicsit elhúzta, majdnem egész estés koncertet adtak és a dalaik is a már kicsit túl hosszú kategóriába nyúltak át. De ennek ellenére elhozták Marrakesh forró éjszakáinak hangulatát, a mesés kelet gyöngyszemeit. Egy olyan világét, amiről fülledt nyári estéken sokat fantáziálunk, mikor nem mozdul a lég. Énekel, repül ágról-ágra, keres és talál. Reméli, jó szívet csinál- ez Palya Bea önvallomása. Fekete gyöngyökkel kivarrt papucsban és virágmintás ruhában volt, a szürke télhez öltözött tömeghez képest csak úgy vibrált, ahogy táncolt és énekelt. Mosolyogni való volt, hogy a mikrofonja kicsit magasabbra volt állítva, a feje búbjáig ért, szegény lány kapaszkodott és az égieknek énekelt, de az a hang, ami a torkán kifért. Egy ilyen kicsi nő, el se hittem. Bár neki régi s elfogult rajongója vagyok. Megzenésített versei, bolgár dalai. Élőben is többször láttam, hallottam már. Az együttes zsidó és cigányzene keveredése meg feltüzelt, elvitte az érzékeimet, felforralta vérem. Csak azt vettem észre, hogy óvatos nyolcasokat írok le a csípőmmel és nagyon nővé lettem. És ez az, amit imádok a felnőtt korban, hogy sokadik gyermekkoromat élhetem fülhúzogatások nélkül. Élvezhetem a szabadságot, az éjszakákat és a jót. Sok ilyet mindenkinek, sok klezmert.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: