lemezajánló [nagylemez] 2007. január 8. hétfő 10:17
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloKalapács: Életreítélt Hammer Records
A Keresztes Háború után nem kellett sokat várni az új Kalapács albumra, máris itt az Életreítélt címet viselő korong. Még a megjelenés előtt a csapat a honlapján kérte ki a rajongók véleményét, hogy az Életreítélt és a Mindig Lázadó közül melyik legyen a végleges lemezcím (amúgy ez már önmagában is szimpatikus hozzáállás). Nekem is az első variáció tetszett jobban, mert úgy gondoltam, hogy ez a pozitív üzenetű, életigenlő cím passzol a zenekarra jellemző mondanivalóhoz, szövegekhez. Most mint kiderült, az album teljesen más megvilágításba helyezte ezt az értelmezést, mint ahogy én gondoltam! A fejtegetést majd az Életreítélt című dalnál folytatom...
Sajnos rögtön egy gyengébb tétellel indul a lemez, a Mindig Lázadóval sehogy sem sikerült megbarátkoznom. Régi vágású heavy metal nóta, van egyfajta jó kis lüktetése, de a refrént harmatgyengének érzem. Józsi is szenved kicsit a dallal, a refrén végi sikoly szintén rettenetesen erőltetetten hangzik, pedig a verzék és a szóló jók amúgy. A lemez közepe-vége felé, tölteléknótának még elmegy, de nem ezzel kéne először szembesülnie a hallgatónak. Aztán a Nem Az, Ami Megöl szerencsére visszaadja a bandába vetett hitet, ez egy fantasztikusan fogós dal! Beloberk Pisti komor basszustémájával indít, és alapvetően az egész nótára is jellemző ez a borongós, teljesen befordulós zenei és szövegi világ. A refrén valami bombasztikus! Érdemes alatta figyelni a szólógitár munkáját is (amúgy ez a megoldás gyakran tettenérhető a Kalapács dalokban). Kiváló koncertnóta lesz a Nem Az, Ami Megöl, annyi biztos.
Következik az Életreítélt dal, én meg folytatom az elején megkezdett fejtegetésemet. Szóval kissé megdöbbentett, hogy ez a szám (és az album) egyáltalán nem az a biztató, pozitív kicsengésű, amire én kezdetben számítottam. Ezen értelmezés szerint még a halálbüntetésnél is kegyetlenebb az „életre ítélés”, 100 kemény éven keresztül hordozni az élet terheit, kibúvó pedig nincs. Meglepő felfogás, erre nem számítottam volna... de tetszik! Ennek tudatában most már értem a dal és az egész lemez mondanivalóját, és azt kell mondanom, hogy valóban találó a megnevezés és ez az értelmezés. Maga az Életreítélt dal egy súlyos, döngölős darab. Sajnos ezen a lemezen is sikerült beleesni abba a hibába, amit már a Keresztes Háborúnál is említettem, vagyis hogy a gitárok csúnyán zsizsegnek, ha csak önmagukban szólnak.
Az első komolyabb meglepetés a Rock ´N´ Roll Örökké Éltet képében ért. Az előző lemeznél kifogásoltam, hogy kissé egysíkúak a dalok: a legtöbb a jól bevált, hagyományos magyar heavy metal megoldásokra támaszkodik, kevés a változatosság. Nos, ezúttal igyekszik több arcát is megmutatni a zenekar, a Rock ´N´ Roll Örökké Éltet nóta például meglepő indítással, azaz modern, technikás power metalos futamokkal vonja magára a figyelmet, némi Iron Maiden hatással. A szaggatott, rock-os riffeken kívül az igazi érdekesség a különleges, egyik hangszórótól a másikig masírozó gitárszóló. Na kb. az ilyen típusú érdekességekre, újszerű zenei megoldásokra gondoltam az előző lemez kapcsán, örülök hogy idén a banda is hasonlóképpen járt el. Az Eltévedt Fiú nekem az Omen világát, valamint a Hold És A Napot jutattja eszembe az Ösztön lemezről, ami nem is nagy csoda, hiszen Lajcsi nevéhez fűződik ez a dal. Apropó, ő miért jegyez ilyen kevés nótát az utóbbi időkben? Az Ösztönön a legfogósabb számok fűződtek az ő nevéhez! Melankolikus, érzelemdús, szép dal az Eltévedt Fiú, élvezetes pillanata a lemeznek.
Óriási koncertkedvenc lesz a Szemben Az Árral. Nem túl bonyolult se a zene, se a határozott, lázadó szellemiséget hangsúlyozó szöveg, de valami hihetetlenül fogós a dal, pláne a refrén zengeni fognak tőle a koncerttermek, ez tuti! Szintén nagyon jó a kiállós rész, Kalács végre egy karakteres sikolyt is megereszt. Középtempós nóta a Valaki Más, nem lenne egy kifejezetten kiemelkedő tétel, de a jó refrén emlékezetessé teszi. A csapattól megszokott buzdító, erőt merítő szövegek helyett itt (és a lemezen máshol is) lemondó, tehetetlenséget sugárzó sorokkal szembesülünk. Akkor ezt meg majd a cikk végén fejtegetem tovább...
Az Eltévedt Fiúhoz hasonló hangulatú dal az Igaz Úton Járj. Érzelemdús ének- és gitárdallamok, majd feszesebb középtempóra vált át a szám. A feltűnően hosszú és ízes szólózások és a jó refrén jelentik a dal fő vonzerejét. Az Én Akartam Így egy tempósabb szerzemény, a technikás, power metalos kezdő téma itt is újszerűen hat, örülök az ilyenfajta kísérletezgetésnek! Kegyetlenül beindítós, zúzós dal ez, horzsoló riffjei a Nem Az A Harc című nagy kedvencemre hajaznak az Ösztön lemezről.
Az Élet Nevel mintha a Pokolgéptől ismert A Jel-nek lenne az édestestvére... A szöveget is némileg hasonlóképp, klasszikusként idézhető módon próbálták összerakni, de ez nem jött össze. Inkább a fiatalabb rocker korosztály számára jelenthetnek kapaszkodót ezek a sorok. Sejtelmes bevezetővel indít a Mi Már Nem Hisszük El, aztán pedig kőkemény középtempós riff adja a nóta alapját. Nagyon aktuális szövege van a számnak, az átverésről, álszent hazudozásról szól. Kemény, jó szerzemény, a dalvégi brutalizálás pedig különösen szívmelengető. A Fájjon Még képében a germán típusú zenei vonal elevenedik meg, a Rock ´N´ Roll Örökké Éltethez hasonlóan szokatlan, de épp ezért érdekes motívumok ezek a Kalapács zenéjében. Jó kis zúzós nóta ez is, nagyon jól kihallatszik a basszusgitár alapozása. Az „Óóó”-zás tipikus heavy metalos klisé, de ennyire konkrét formában még szintén nem hallottunk ilyet az együttestől, ez is az Iron Maiden / Helloween vonal hagyatéka.
A lemezzáró Utolsó Járat A Pokol Felé is egy meglehetősen különleges szám. A kegyetlenül széjjeleffektezett gitár hangját betonba döngölő riff váltja fel (amit kb. a Metallica is megírt már az Eye Of The Beholder képében). És ezzel nincs vége a váltásoknak, találunk már-már doom-ba hajló málházós, nyúzott témákat, valamint együtténeklős refrént. Nekem a Vérár számot juttatja eszembe az Ösztönről. A lezárása is érdekes a dalnak. Szerintem ezekkel a nyomasztó, nyugtalanító hörgésekkel, „nem is lesz már!”-mormogásokkal, effektekkel kellett volna befejezni a lemezt, sokkal hatásosabb lett volna, ha ezek maradnak meg a hallgatóban, miután végigpörgött az amúgy is nyomasztó mondanivalójú korong, és beáll a csönd... Persze kár lett volna kihagyni a végső gitárszóló-orgiát, csak így egy kicsit sután marad abba a dal. Azt hiszem semmi kötekednivaló nincs, és nem is lehet az új Kalapács alkotással kapcsolatban. Örülök, hogy a banda a múltkori írásommal egybevágóan próbált kicsit kísérletezni, kicsit feszegetni az eddigi határait, változatos és tőlük szokatlan zenei megoldásokkal élni. Ez pedig nagyon jól jött ki, ettől és a jól megkomponált daloktól lett izgalmas az anyag. Szerintem a továbbiakban is érdemes lenne a modernebb, amolyan germán speed/power metal féle vonulat felé tendálni, de persze ha van a tarsolyban régi vágású, fogós heavy metal nóta, azt sem szabad kihasználatlanul hagyni!
...Most itt folytatom, amit a Valaki Más dalnál elkezdtem. Érdekes tendenciát figyeltem meg a Kalapács együttesnél. Nem mondhatjuk, hogy konceptalbumok készültek volna, de mindegyik lemeznél volt egyfajta vezérfonal, egy összefoglaló gondolat, ami köré épült a mondanivaló. Az Első Merényletet és a Totemet most vegyük ki, mert előbbi nem a jelenlegi ötösfogat szerzeménye, utóbbi meg pont a kakukktojás, ott túl sokféle különböző dal tobzódott. Az Ösztön egy pozitív kicsengésű, érzelmekkel túlfűtött alkotás, amely a kitartásra, összetartásra, a soha fel nem adásra buzdít, amelyet követve a fény ott van a sötét alagút végén... A Keresztes Háború a megtévesztést, az álszentséget ostorozta. Az Életreítélt pedig egy nyomasztó hangulatú, lemondó, befordulós szövegvilágú lemez, amely bár szintén a kitartást és az elvek szerint élést hangsúlyozza, már nem áltat menekvéssel, pozitív végeredménnyel, kiderül, hogy mégsem jön el az Ösztön által jövendölt fény, mert nem jutunk ki a sötét alagútból... Elég megnézni az Életreítélt, a Nem Az Ami Megöl, a Valaki Más, az Igaz Úton Járj, vagy az Utolsó Járat A Pokol Felé szövegeit, hogy erre a belátásra jussunk (ezért írtam, hogy az utolsó szám végén a „nem is lesz már!” végtelenített mormogása jelentené a teljes befordulást és lemondást ez lett volna a leghatásosabb lezárása a lemez üzenetének).
Az itt leírtakból is kiderül, hogy az Életreítéltet az Ösztönnel tudom legjobban egymás mellé állítani, és fentebb is lépten-nyomon az Ösztön pár nótája adott okot a párhuzamra, szintén nem véletlenül. Ami pedig nagy szó, mert nekem az Ösztön jelenti a legjobb és legérzelemdúsabb lemezt a Kalapácstól, és bár az Életreítélt nálam nem előzi le a 2002-es albumot, de szorosan felzárkózik mögé. Talán a másik ok, hogy ennyire betalált nálam a lemez, hogy úgy érzem, én is hasonló utat jártam be 2002-től 2006-ig, mint ahogy a zenekar is eljutott a két említett album közötti kontrasztig. A lelkesedésből, szilárd eltökéltségből a mai világban és országban körbetekintve könnyen eljut az ember a meghasonlásig, lemondásig, nyomasztó befordulásig. Talán kicsit magamra ismertem e két lemez mögé nézve, ezért állnak ezek a legközelebb a szívemhez a banda eddigi alkotásait tekintve.
Elég bő lére eresztettem az írásomat, ennek két eredője lehet: 1. grafomán vadállat vagyok (ez eddig is egyértelmű volt, hehe), 2. a lemez sok mondanivalóval bír, számos gondolatot vetett fel, és nem akartam ezeket elveszni hagyni, szerettem volna megosztani Veletek. Remélem nem tettem rosszul. Aki az eddig leírtak alapján szeretne egy próbát tenni az új Kalapács albummal, szerintem tegye meg. Nem állítom, hogy az elsőtől az utolsó másodpercig üresjárat nélkül, csúcsformában pörög a lemez, de a heavy metal rajongói biztosan találnak majd pár új kedvencet.
Kalapács: Életreítélt 1. Mindig Lázadó 2. Nem Az, Ami Megöl 3. Életreítélt 4. A Rock ´N´ Roll Örökké Éltet 5. Eltévedt Fiú 6. Szemben Az Árral 7. Valaki Más 8. Igaz Úton Járj 9. Én Akartam Így 10. Az Élet Nevel 11. Mi Már Nem Hisszük El 12. Fájjon Még 13. Utolsó Járat A Pokol Felé
10:17
