hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2007. január 1. hétfő   13:55
nincsen hozzászólás

szerző: NegativeArt.Hu
Ektomorf, Replika, Cadaveres, Gire az A38-on
2007. január 19., péntek 19:00. Budapest - A38 hajó

  A magyar metalzenekarok közül minden bizonnyal az Ektomorf örvend a legnagyobb ismertségnek a világon, hiszen az eredetileg Mezőkovácsházáról származó thrash metal gárda a világ egyik legnagyobb metalkiadójánál alkot. A csapat most azokkal a hazai bandákkal lép fel január 19-én az A38 hajón, akikkel anno a leghíresebb hazai koncertkörútján, a Terrorista Turnén is szerepelt.
  
  Sunto Dél Mulo, vagyis: Halott az Isten - énekli roma nyelven Farkas Zoltán az Ektomorf 2000-ben megjelent Kalyi Jag, vagyis Fekete Tűz című albumán. Persze ebben az esetben nem valamiféle okkult tartalmat kell keresni a sorok között, hiszen egészen más energiák fűtik a Viharsarokból származó fiatalok 1994-ben alakított zenekarának gyors és dühös thrash metalját. A keserűség és fájdalom e tüze a dalszövegekben is megjelenik, hiszen Zotya - részben saját tapasztalataiból gyökerező - dalszövegei sokszor foglalkoznak a hazai cigányság problémás helyzetével.. erre remek példa a legújabb lemez, ill. a címadó dalhoz készített videóklipp, a zenekar oldaláról is letölthető Outcast (´Kitaszítva´).
  
  Az együttes agresszív hangzását a cigányzenéből vett motívumok teszik igazán különlegessé, és ez talán abban is szerepet játszott, hogy az Ektomorf - a magyar zenekarok között egyedülálló módon - egy igazi nagyágyúnak számító kiadóhoz volt képes leszerződni: a 2003 óta velük dolgozó Nuclear Blast a metalkiadók között valóságos multinak tekinthető, s így az Ektomorf mára komoly nemzetközi rajongóbázist tudhat magáénak, fellép a legnagyobb metalfesztiválokon, és a műfaj leghíresebb csapataival játszhat együtt, mint például Fear Factory és a Kreator.
  
  Éppen az utóbb említett német thrasherek vendégeként szerepeltek Zotyáék utoljára Magyarországon, a Petőfi Csarnokban. Ezúttal főbandaként tér vissza az Ektomorf Budapestre, az A38 hajóra, ahol előzenekarként zúz majd a leghírhedtebb magyarországi Ektomorf - koncertkörút, a 2001-es Terrorista Turné két másik bandája, a Replika, és a Cadaveres de Tortugas-utód Cadaveres is, a Gire felvezetése után.
  
  Mind a négy zenekarra igaz, hogy nyers metalzenéjébe különleges zenei elemeket sző, és/vagy meglepő témákat jár körbe a dalszövegekben: a gyors és agresszív thrash metalban utazó Replika Krisna-tudatú frontembere az egyén, a lélek önmegvalósítását helyezik előtérbe a szövegekben, a Cadaveres törzsi ritmusokkal ötvözi hc-thrash zenéjét, a Gire avantgarde dalait pedig a népzenei hangulatok és a versszerű, irodalmi igényességgel megírt szövegek teszik egyedivé. A január 19-ei koncertre jegyek már kaphatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon.
  
  Belépő: 2200 Ft, a helyszínen 2500 Ft.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Ektomorf

Negativeart

 programajánló: 
2024. október 23.
Jön! Arch Enemy, In Flames és Soilwork
2024. október 24.
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
2024. október 26.
Szakcsi Jazz Egyesület: A magyar jazz generációi
 a rovat legfrissebb cikkei: 
TARJA – Dark Christmas Tour 2024
A The Wanton Bishops új albummal és nagy turnéval érkezik
Parkway Drive koncert 2025-ben Budapesten!
Imminence: Budapesten is teltházas, nagyszínpadra költözött a svéd metalcore csapat koncertje
Fun Lovin’ Criminals - The Capistrano Tour 2024. - New York-i hip-hop, jazz, blues és rock keveréke egy kis Escobarral
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
Future Palace: friss lemezét is bemutatja Budapesten a berlini post-hardcore csapat
Glenn Hughes és a Győri Filharmonikusok ősszel: már csak pár jegy maradt a szimfonikus koncertre
Cimbaliband - GÓRÉ lemezbemutató a Fonóban
Lindsey Stirling: „Van valami megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek”
 kiemelt 
TARJA – Dark Christmas Tour 2024
  
A szimfonikus rock királynője, Tarja Turunen egy felejthetetlen karácsonyi koncerttel tér vissza Budapestre! December 21-én a MOM Kult színpadán varázsol el minket sötét, drámai hangulatú karácsonyi dalaival, amelyek a Dark Christmas album különleges világát idézik meg

Parkway Drive koncert 2025-ben Budapesten!
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ryan tedder    való világ    jack black    japanese voyeurs    scarlet aura    banco de gaia    kiske    a wilhelm scream    horse the band    danny devito    witkin    placidi    facebook    thom yorke    ronnie james    alan wilder    dawncore    warbringer    óriásgonzó    night demon    erik sumo band    mark jansen    dorothy    mayhem    vreid  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!