beszámoló [koncert] 2006. december 24. vasárnap 10:40
nincsen hozzászólás
szerző: PKThe Harlem Gospel Singers 2006. december 7. SYMA
Queen Esther Marrow, a gospel koronázatlan királynője a szíve és a hangja a Harlem Gospelnek. Már 22 évesen a gospel first ladyjének mondták Amerikában, nem véletlen, hogy hangját és tehetségét Duke Ellington felfedezte, azóta a világ számos országában turnézott, olyan nevekkel énekelt, mint Ella Fitzgerald, B. B. King, Ray Charles. 1990-ben alapította az együttest Amerika legjobb hangú énekeseiből, kiváló zenészeiből Rosanne Kirk, és Michael Brenner - afro-amerikai művészeket támogató - producerekkel a tradicionális gospel minél sokoldalúbb bemutatására.
Igazi harlemi showt láthattunk két részben december 6-án este a Syma rendezvénycsarnokban. A szervezőknek igazuk volt, hogy a tavalyi koncertsiker után nagyobb csarnokba költöztették a produkciót, hiszen nálunk is egyre népszerűbb ez a show-elemekkel teletűzdelt gospel műfaj.
A műsort Anthony Evans zongorista zenei vezető szerény létszámú profi muzsikus csapata (Terry Burrus - zongora, szintetizátorok, Dominick Maybank - basszus gitár, Willie Brown Jr. - ritmus gitár és Leroy Thompson - dob) vezette fel. Nagyon sokszor megcsillantva a soulban, bluesban, gospelben kitűnően mozgó muzsikusok tehetségét. (Csak halkan jegyzem meg, hogy több zenész Grammy-díjas produkciókban is szerepelt.) Az elsőrangú zenészek egész este remek hangulatot tudtak a színpadra varázsolni. Az első rész végén Anthony Evanstól kitűnő improvizációt is hallhattunk, a közönség nem kis örömére megcsendültek benne a Tavaszi szél vizet áraszt hangjai is
A gospel igazi királynőjét és az est sztárját, Queen Esther Marrowt, több ízben is volt szerencsénk szólóban hallani az est folyamán, akit ez alkalommal is igazán kitűnő formában láthattuk: összetéveszthetetlen hangja teljességgel betöltötte a SYMA csarnokot. Ő konferálta a műsorszámokat, bemutatta a többi énekest is: Angela Renée Simpson szoprán; Rebecca Cummings szoprán; Treena Lashelle Ferebee alt; Stephanie E. Rice alt; Kevin Anthony tenor; Tyrone Davis - tenor; Farrin Lyles tenor; Emanuel Perry tenor; Allan Steed bariton és Marvin Loewe basszus. A briliáns hangú énekesek mindegyike lehetőséget kapott az est során, hogy szólóban is megmutathassák hangjukat az R&B, jazz és pop elemekkel átitatott műsorban. A kiváló hangú kóristáknak ugyanis szólókarrierjük sem elhanyagolható: Rebecca Cummingsnak nemrég jelent meg 21 spirituálé a 21. században címmel lemeze, de a többiek is operákban, musicalekben lépnek fel.
Nem csak hangjukkal, nagyszerű színpadi koreográfiákkal is szórakoztattak minket. Termetüket meghazudtoló módon egész este energikusan mozogtak a színpadon, érdekes módon soha nem hallhattunk egyetlen kifulladó hangot sem. A produkció egyik agya a nagyszerű koreográfus: David H. Bell volt. Az előadás első részében gospelek és spirituálék kapták a fő szerepet, melyet egyházi kórusöltözékben adtak elő, az előadás második részében pedig estélyiben jelentek meg az énekesek, megvillantották tudásukat a blues és az opera terén is, kifejezve ezzel is a zenei világuk sokszínűségét. A nagyszerű hangok, és az összetett produkció mellett még egy kis acapella igazi kórushangzást is bemutattak a publikumnak, ez végérvényesen megkoronázta a The Harlem Gospel produkcióját.
Még véletlenül se felejtsem ki a produkció másik agyát, Denis M. Hinsont, aki a kórus koordinálásáért felelt. Az egész produkció az ő elképzelése szerint alakult. Már maga a megjelenése, kisugárzása is magával ragadó volt. A táncos igazi kar(show)mester, aki óraműpontossággal és pontos ütemben vezényelte/irányította a kórus munkáját.
Az előadás két felvonása alatt többször ütemes taps kísérte az elhangzó számokat. A hatásos és látványos előadás magával ragadta a nagyérdemű nagy részét, akik a kezdeti visszafogottságot lassan levetkőzték és teljesen átlényegülve szinte táncra perdültek a székekben. A produkció vége felé a közönség fennállva tapsolta vissza a hit és a gospel hírvivőit, magukat a Harlemieket. De ne feledkezzünk meg azokról a jegyvásárlókról sem, akik csak „valódi” gospel kórushangzásra voltak berendezkedve. Azok lehet, hogy csak szimplán és minden cicoma nélkül akartak elmélyülni a gospel muzsika szépségében, ők bizonyára nagyot csalódhattak, de biztos, hogy megenyhültek a sok halleluja és égre emelt kéz láttán.
Egy grandiózus showt láthattunk, tehetséges hangokkal, mesteri zenei teljesítményekkel, nem véletlen: a közönség fennállva, vastapssal követelt ráadást. Megkaptuk: Ó, happy day