hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2006. december 19. kedd   17:37
nincsen hozzászólás

szerző: franky
29. HOBO Karácsony
2006. december 25. 20:00. Budapest – Petőfi Csarnok

  Lassan betölti a harmadik X-et a Hobó Karácsony, amit a sohasem volt szakadt Földes László, aki szövegeinek és a mellészegődő markáns egyéniségű bluest játszó zenésztársaknak köszönhetően mégis a szakadtak (emlékszünk-e még a csöves kifejezésre?) és a fiatal értelmiség emblemetikus előadója lett, szervez.
  
  Ő maga így jellemzi ezt az évi meghatározó koncertjét: „A 29. Hobo karácsony olyan megkövesedett hagyomány, amit lassan harminc éve próbálok megérteni. Több generáció egyszerre jön el, vannak, akik már unokáikat is elhozzák, egész családok jönnek el közösen és eljönnek magányosok, akiknek minden évben ez az egyetlen ünnepük. Mi, a zenekar tagjai nehéz éveken és harcokon vagyunk túl, ám végre néhány éve harmóniában, szeretetben élünk, mely az emberekből árad felénk. Semmi különöset nem tervezünk, ezen az estén ezt szeretnénk visszatükrözni.”
  
  A kezdetben a nagy angol és amerikai előadók stílusjegyeiből merítő Földes az elmúlt évek során szembesült Jim Morisson dilemmájával. Költő vagy rock-énekes legyen? Másfél évtizeddel ezelőtt, fájdalmas döntést hozott, a rocksztárt beáldozva a költészet felé fordult.
  
  Már hagyományosan előadott dalain Allen Ginsberg, József Attila és a beat- nemzedék mellett Viszockij, Faludy és Tom Waits poézise is megerősödött munkásságában.
  
  És ez a döntés előnyére vált. Manapság, fiatal zenészeivel muzsikálva a 60. évén túl is magával ragadja a közönségét.
  
  Albumok:
  HBB:
  Középeurópai Hobo Blues 1980
  Rolling Stones Blues - 1980
  Oly sokáig voltunk lenn 1982
  Még élünk 1983
  Vadászat 1984
  Esztrád 1986
  Amerikai Ima 1987
  Csavargók Könyve 1988
  Tiltott Gyümölcs 1988
  Blues az Esőben 1989
  Tábortűz mellett 1990
  Kocsmaopera 1991
  Férfibánat 1992
  Kopasz Kutya 1993
  Csintalan Lányok, Rossz Fiúk 1994
  Vissza a 66-os Úton 1995
  Vadaskert 1996
  A Nemek Háborúja 1997
  Gyöngy a Sárban 2000
  Hajtók Dala 2003
  Idegen Tollak 2004
  
  Hobo:
  Üvöltés 1987
  Kivándorlás 1989
  Magyarország messzire van 1993
  I Love You Budapest 1995
  Kenyerem Java 1996
  Amerikai Ima 1996
  Imák és Mantrák 1997
  Kövek az Útról 1998
  Adjatok a kutyáknak Húst! 1998
  A Hetedik 1999
  Csavargók Tízparancsolata 2000
  Blues Jim MOrrisonnak 2002
  Bakaballada 2004
  Ballada a Senki Fiáról 2005
  Tudod hogy Nincs Bocsánat 2006
  
  Vendég: AB/CD zenekar
  
  Jegyár: 3.500.-
  
  Jegyek válthatók a TEX-Eventim partner irodákban és a Ticket Express jegyirodáiban:
  
  Budapest:
  VI. Andrássy út 18.
  Nyitva tartás: H-P.: 9.30-18.30 óra, Szo.: 10-15
  II. Mammut Budai Moziközpont
  Nyitva tartás: H-P: 10-18 óra
  VI. Jókai utca 40. (MCD Zeneáruház) hétfő-szombat 10-19 óra
  Nyitva tartás: H-P: 10-19 óra
  
  Telefonos jegyrendelés:
  06-30-30-30-999



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Hobo

Hobo

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 napra    gravefruit    mocsok 1 kölykök    jared leto    saint germain    the sharon tate    anneke van giersbergen    beyond the bridge    a day to remember    the lightning thief    the treatment    will smith    eredet    ocean eyes    nevergreen    fajkusz    skore    Éli könyve    autopsy    ned evett    shyamalan    adele    over help    zach galifianikis    admiral’s arms  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!