hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
lemezajánló [nagylemez]  2006. december 20. szerda   13:21
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Wisdom: Words Of Wisdom
Nail Records

  Meglehetősen sokat váratott magára a Wisdom első teljes albuma, a Words Of Wisdom. A koncerten elhangzott dalokat a rajongók szerintem már egy jó ideje kívülről fújják, így igencsak esedékes volt már a megjelenés. El kell ismerni, a lemezen kiváló munkát végeztek, minden szempontból!
  Először is tény, hogy a körítés amelyben az egész lemezkiadással kapcsolatos hozzáállás tükröződik elsőrangú! A borító gyönyörű, a booklet pedig még ennél is szebb. Havancsák Gyula munkája. Ahogy belelapozunk a füzetkébe, mintha egy régi poros lexikont olvasgatnánk, tele sárgás lapokkal és középkori jellegű metszetekkel. Mindegyik dalszöveghez egy-egy idézetet is társítottak, mint Plátó, Euripidész, vagy Konfuciusz.
  És még nincs vége a bőségnek, mert a lemez multimédiás részt is tartalmaz. Megtalálhatjuk a zenekar történetét, fotók tömkelegét, Windows hátteret, az eddigi videoklipeket, sőt helyett kapott egy érdekes gitározós játék is, amellyel a Take Our Soul és a Reduced To Silence számok témáira okít a program, gitártabok segítségével. Hát mit mondjak... Ez igen, le a kalappal! Igényességben a legtöbb külföldi zenekarnak is odaver a Wisdom, ráadásul az angol nyelvű dalok és multimédia mind azt sejtetik, hogy külföldre (is) szánják az anyagot. Igenis legyünk büszkék a zenekarra, szurkoljunk nekik, mert megérdemlik! Ilyen körítés után akár viccesen azt is mondhatnám, hogy innentől már halálmindegy, milyen zene forog a korongon... (hacsak nem úgy járnak el, mint a japán TDK zenekar, akiknek megvettem a legújabb, 48x című albumukat, de üres volt, egy másodpercnyi zene sem volt rajta átverés az egész, ne vegyétek meg!!)
  
  A Wisdom-ban persze nem lehet csalódni, itt a külcsín mellett a belbecsre is komoly figyelmet fordítottak. Kíméletlen power riffel nyit a Holy Vagabond, és az egész dal is egy jól felépített, germán tipusú speed/power metal vágta. Nachladal István remekül adja elő a nótát, refrénként pedig egy kis csordavokál. A szóló is nagyon jól felépített, ügyes, technikás. Összeségében fogós dal, ideális a lemezkezdésre. A Reduced To Silence kicsit visszavesz a sebességből, legalábbis középtempóig. Szép dal, de a többihez képest kissé szürkébbnek érzem.
  Aztán viszont jön a Masquerade, ami talán a kedvenc nótám a korongról. Az eleje szinte egy az egyben Painkiller nyúlás (dobszóló azért persze nincs), de ettől függetlenül kíméletlen, zúzós számot kapunk, egy igazi speed/power remekmű. István hatalmasat énekel ebben a dalban, és még egy jó kis döngölős rész is belefér a közepébe. Nagyon jól áll a Wisdomnak ez a germán típusú, kétlábdobos, száguldós power metal, egyértelműen jobb, mintha beálltak volna sokadiknak az itthoni „retro-heavy metal” művelői közé.
  
  A Wisdom című dal a Hammerfall/Helloween vonalat veszi fel, ez már inkább tartozik a tradicionális heavy típusú számok közé. Erre főleg a sok „óóó-zás” segít rá, no és a „Wisdommetal is the law!” szöveg, ami azért ciki... A Victory aztán megint egy nyomulós nóta, a megadallamos refrén és a hosszas szólóorgia mellett érdekessége az egymásnak felelgető dallamos ének és az agresszív vokál. Utóbbit a Neck Sprain énekese, Pityesz követte el. Aztán jön a nagyon fogós Take Our Soul, aminek szintén a lemez csúcspontjai között a helye. Csodás gitárharmóniák, fülbemászó dallamok jellemzik, nem csoda hogy koncerten is nagy kedvenc.
  A Sands Of Time egy majdhogynem instrumentális szám, kevéske szöveg van csak benne. Kicsit szokatlan az eddigiek után, de éppen ez a jó benne, a változatosság. A szaggatott riffek után máris egy merész szólófutammal indít a dal, kicsit Jeff Waters (Annihilator) szólótechnikájára hasonlít ez a rész, a Wicked Mystic nóta jutott róla eszembe. Persze azért ennyire nem megy el a thrash irányába a Wisdom, inkább ehelyett egy kis akusztikus részt iktattak a Sands Of Time közepére. Innentől mintha új dal kezdődne, döngölős riffek jönnek és az énekes rész. Szóval érdekes megoldásokat hallhatunk ebben a szerzeményben.
  
  A sok gyorsulás után a pihenő az Unholy Ghost képében jelenik meg. Szép, akusztikus szám. A Wheels Of The War némi harci morajjal indul, aztán egy Helloween-es speed-elős nóta fejlődik ki belőle. Remekbeszabott, zúzós szám, a refrén pedig telitalálat. István megmutatja, hogy sztratoszférabeli magasságokba is fel tudja húzni a hangját, huhh! Még így az album vége felé közeledve is találunk csúcspontot.
  A Wiseman Said című számot én nem értem. Lassú, dallamos verzével kezd, aztán épp beindulna a gyorsulás, és hirtelen vége szakad a dalnak. Ennek az 1 perces nótatöredéknek (?) nem láttam értelmét a lemezen, a hallottak alapján simán hozzá lehetett volna csapni egy 3 perces folytatást, és egy jó kis dal kerekedhetett volna belőle. A Words Of Wisdom a leghosszabb a lemezen a maga bő 7 percével, de az akusztikus részektől eltekintve zeneileg talán az egyik legdurvább is. István nagyon szépen énekel, és a refrén is teljesen alkalmas koncerten való együtténeklésre, öngyújtózásra, kart karba öltött együtthajladozásra.
  
  Ha az a rengeteg várakozás és csúszás előfeltétele volt ennek a lemeznek az ilyen formában történő létrejöttéhez, akkor azt mondom, hogy tökéletesen megérte várni. A külsőségek elsőrangúak, és a zenei tartalomra se lehet panasz. A FinnVox stúdióban készült a mastering, szóval ez is előrevetít egyfajta minőséget. Minden esetben Kovács Gábor szerezte a zenét, és Molnár Máté a szövegeket. Remek munkát végeztek mindketten. Kern Péternek nagyon jól sikerült ráállnia ezekre a kétlábgépes, germán speed/power dobtémákra, élvezetes a játéka. Nachladal István pedig elejétől végéig hatalmasat énekel a lemezen, mindenképpen az ország legjobb heavy metal torkai között a helye. Nála egyedüli gyenge pont az angol kiejtés és -artikulálás, itt még van hova fejlődni. Lehet, hogy szőrszálhasogatásnak tűnik, de néhány dalnál kifejezetten bökte a fülemet.
  
  Szimpatikus, hogy igazán modern, energikus felfogás tükrőződik a srácok munkáján, nem szürkültek bele a honi heavy metal jellegzetesen dögunalmas középtempózásába. Persze mint minden hatásuk, ez is teret kapott a lemezen pár dalban, de alapvetően a germán vonal gyors, dinamikus tempói dominálnak, és ez jó. Itt Magyarországon kiemelkedő ez a kiadvány, külföldön viszont betagozódik a megszokott és jól ismert Hammerfall, Helloween, és egyéb európai power metal bandák lemezei közé. De ennek egyáltalán nincs degradáló hatása, sőt pont azt mutatja, hogy a Wisdomnak sikerült bekerülnie a stílus legjobbjai közé. Itthon már biztos a siker, drukkolunk nekik, hogy máshol is felfigyeljenek erre a tehetséges zenekarra.
  
  
  Felállás:
  Nachladal István ének
  Kovács Gábor gitár
  Galambos Zsolt gitár
  Molnár Máté basszusgitár
  Kern Péter dob
  
  Wisdom: Words Of Wisdom
  1. Holy Vagabond
  2. Reduced To Silence
  3. Masquerade
  4. Wisdom
  5. Victory
  6. Take Our Soul
  7. Sands Of Time
  8. Unholy Ghost
  9. Wheels Of The War
  10. Wiseman Said
  11. Words Of Wisdom



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Wisdom

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 scary guyz    jessica biel    kamikaze scotsmen    karai anna    darkrise    fergie    anna & the barbies    black procession    mad sin    mobilmánia    sziámi    davey and the porchmonkies    death in vegas    jahoda réka    kabinláz    agnostic front    steroid    vágtázó halottkémek    tudósok    apey & the pea    gamma ray    transformers 3 f    amoral    apey & the pea    damnations day  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!