beszámoló [koncert]  2006. december 18. hétfő   17:27

nincsen hozzászólás

  Egy-egy fesztivál jó alkalom arra, hogy egy (vagy több) neves külföldi együttes mellett megmutassák magukat az adott ország (jórészt) hasonló stílusban utazó zenekarai. Ez történt november 25-én is. Ezúttal Gótikus Pokol fedőnév alatt adtak randevút egymásnak a magyar underground jól ismert nevei, néhány külföldi előadóval karöltve. Maratoni futamnak ígérkezett az este, mivel jó nyolc órán keresztül zúgott-áramlott-süvöltött (műfajnak megfelelően) a zene. A szinkronban zajló koncertek mindegyikén igyekeztem jelen lenni egy keveset, így szinte folyamatos mászkálással ötvöztem a koncertek megtekintését. Íme, az eredmény:
  
  Ötórai érkezésemkor már javában zúzott a Neochrome. Az egyik legszimpatikusabban dolgozó zenekar remek formában, jó kis szennyes (ez főleg a gitárokra értendő) hangzással szórakoztatta az addig megjelenteket. Black/death metalt csakis ilyen színvonalon, és ilyen erővel szabadna előadni, ahogy a Neochrome teszi, csak úgy sorjáztak a fifikásan megírt, cseppet sem egyszerű témákból felépülő nótáik. Ezek közül nekem a Misanthropy: Part II okozta a legnagyobb örömet, de jó volt hallani az Emperor I Am The Black Wizard-ját is (pontosítok: ezt nem lehet elégszer hallani!). A nyitány tehát remekül sikerült, nem csoda, hogy bizakodva vártam a folytatást.
  
  Ami jött is, méghozzá az Agregator képében. Az idén Szürkület címmel új lemezt kiadó csapat hamar bele is fogott a döngölésbe, hogy aztán ez kitartson előadásuk végéig. Hamar kiderült, hogy a döngölés náluk kimerül a középtempós tartományban való, szinte állandó tartózkodásban. Talán emiatt, talán más miatt, de a végére már egy kicsit unalmassá vált számomra a koncert. Természetesen a banda szimpatizánsai ezt másképp gondolták, így egy jó hangulatú buli keveredett ki a dologból. Profin zenéltek a srácok, de engem nem tudtak túlzottan levenni a lábamról a göteborgi ihletésű számaikkal (talán ha néha nagyobb sebességfokozatra kapcsoltak volna?).
  
  Egy gyors teremváltást követően (Vörös Yukból a Kék Yukba át) általános megrökönyödésnek lehettem szem- és fültanúja: birtokba vette ugyanis a színpadot a fesztivál egyetlen, klasszikus rockhangszereket csatasorba nem állító együttese, a Servo.Hatred. A műfaji besorolás alapján ezerszer rosszabbra számítottam, ehelyett csak egy zajokkal, fura effektekkel, helyenként hipnotikus dallamokkal megbolondított partyt vezetett elő két hősünk: egy véres böllérruhába öltözött énekes (akinél a mikrofon van), valamint a zörejeket laptopról szolgáltató, gázmaszkos figura. Ismerek, sőt elismerek egy bizonyos Diabolos Rising nevű formációt, amely hasonló zenét játszik, de azt kell mondjam, az ő szintjükre a Servo.Hatred még nem igazán ér fel. Bár az is benne lehet a pakliban, hogy ez nem igazán koncertre való móka, sokkal inkább a fülhallgató segítségére kell hagyatkozni, hogy az ember jobban elmerülhessen benne. Abban viszont 100%-ig biztos vagyok, hogy sokkal jobb nótákat kell írniuk a jövőben, ha a műfajukban az élbolyhoz akarnak tartozni. Miként az is biztos, hogy a különlegesség jegyében léptek fel itt és most, de az, hogy a közönség jelentősen megcsappant fellépésük végére, egyértelművé tette, nem az ilyen (rockalapú) fesztiválokon kellene fellépniük, hanem a saját közönségük előtt.
  
  Pár méterrel arrébb már a fekete színek és hangok (és a hagyományos hangszerek) játszották a főszerepet, lévén a Frost aprított a vörös teremben. Azaz aprított volna, ha a hangzás ezt lehetővé tette volna. De nem. A gitárok nagyon halkan búgtak, a szintetizátor és a dob viszont mindent elnyomott. Gitárok nélkül nem ér semmit egy koncert, de a Frost esetében ez azért nem teljesen helytálló, lévén dalaik minőségét nem lehetett nem észrevenni még így, a tompa megszólalás árnyékában sem. Főzenekari státuszban kell őket legközelebb megtekinteni, akkor remélhetőleg a körülmények is jobbak lesznek.
  
  A (hangzásbeli) körülmények a Sin Of Kain koncertje alatt sem javultak sokat: az intro után sajnos csak egy nagy massza dőlt a hangfalakból. A Sin Of Kain zenéje is jobb soundot érdemelne, mivel az igen bonyolult, összetett műveik csak így lennének igazán élvezetesek. A produkciót nem érheti kritika, a nagy elánnal gyűrték hangzóeszközeiket, Cathar hangja is jó formában volt.
  
  Az Ideas műsorát már nem gátolták egyéb tényezők, így szabadon áramolhatott Anita éteri hangja, zúzhattak végre azok a gitárok, és úgy nagyjából szinkronban szólhatott egymással minden hangszer. Sokan Nightwish-szerűnek tartják a mostani zenéjüket, én ezt helyből megcáfolnám, mivel a zenei oldal sokkal szerteágazóbb, bonyolultabb. Sok tört ritmus, riffelés adta az alapot Anita szopránja alá, így én is élvezetesebben hallgattam őket, mint történetesen a Nightwisht. Kellemes volt a koncertjük, de hogy egy kis kifogást is emeljek, a folyamatos szoprán kicsit lefárasztott a végére, de ez maradjon meg az én kukacoskodásomnak.
  
  Ezt követően a Sanguis In Nocte foglalta el a színpadot, hogy elővezessen egy elekronika alapú, indusztriál slágerekkel (és végre gitárokkal!) megpakolt koncertet. A Rammstein-hasonlóság esetükben helytálló, de a skótduda alkalmazása egyből színt adott a zenéjüknek. Az elekronikus alapok, zörejek a két (!) laptopfelelősnek volt köszönhető, de nem igazán értettem, miért kellett ehhez két ember? Egyikük mondjuk magára vállalta a skótduda kezelését, de a másik DJ csak az egér kattintgatásával tűnt ki. Persze utólagos bocs, ha ez nem így van. De hát nem is ez a lényeg. Sokkal inkább az, rendesen beindították a közönséget, többek között engem is. Mivel kedvelem az ilyen zenét, nem volt más hátra, én is körpályára állítottam a fejem az hiperpontos (mi más lehetne?) alapú, egyszerű riffek hallatán. Bizony jó koncert volt, remélem, összefutunk még valahol egymással.

  Eleddig nem láthattunk igazi gót/dark fellépőt (ruházkodási stílusban semmiképp), most viszont ezt is megkaptuk. A Das Scheit gárdája a Marylin Manson kinézetű énekessel az élen egy teljesen jellegtelen gót/dark kliséhalmazt gyűjtött össze, s ezt még meg is osztották velünk. Szinte minden szám egyazon sémára épült, változatossággal nem igazán lehetett őket megvádolni. Rengeteg hozzájuk hasonló együttes mozog, nehéz lesz így kitörniük (már ha akarnak).
  
  A Tesstimony színpadra lépésével újra a keményebb dolgoké lett a főszerep: Balázsék igyekeztek felszántani a termet, de a hangzás náluk sem állt a helyet magaslatán. Ettől függetlenül dörögtek azok a számok, de korántsem annyira, amennyire lehetett volna. A Mayhem előtti fellépésük etalon ilyen szempontból, ott aztán remekül szóltak! Tudom, tudom, fesztiválon kevés az idő a hangzás belövésére, ezért preferálom inkább a saját koncerteket. Mint pl. egy saját Tesstimony koncertet. Lesz is rá még bizton alkalom.
  
  A Vale Of Tears-t kifejezetten vártam, és nem is kellett csalódnom. Mocskos (leginkább ős-death) hangzással szóltak a gitárok, belőlük pedig a jó kis göteborgi melódiák. Ahogy körbenéztem, mindenki barázdabillegetéssel vegyített fejkörzéssel múlatta az időt a műsor alatt. Természetesen főleg az utolsó lemezt szolgálták fel a karcagi srácok, melyeket örömmel fogyasztotta a közönség. Végig jó hangulat jellemezte a koncertet, Mulicz Ferenc többször is behajolt a közönség fölé, hogy onnan ossza az igét. Koncertzenekarként jelesre vizsgáztak, remélem, még sokszor értékelhetem őket.
  
  A jó hangulat nem szállt tova a Dying Wish fellépése alatt sem, erről különösképp Balázs beszólásai, valamint Jani dobcájg (szó szerinti) amortizálása tett. A muzsikát nem kell nagyon méltatnom, az nagyon ütött ez alkalommal is. Balázs abszolút nem vall szégyent elődjéhez képest, ráadásul még az orgánumuk is hasonló. Sajnos kedvencemet, a The Valley-t nem játszották, de az újabb keletű számaik minősége azért kárpótolt a csekély veszteségért. A Dying Wish -t (akárcsak a Vale Of Tearst-t) hiba lett volna kihagynom.
  
  Bizony lehet jó (dark) zenét játszani (dark) külsőségek nélkül is, vagyis a De Facto pont az ellenkezőt nyújtotta, mint a Das Scheit: jó zenét, kevés külsőséggel. Tóth Gyula ezúttal levedlette gitárját, csupán az énektémák prezentálásra volt a feladata. Mindenféle sallang, díszítés nélkül áramlottak a dark szerzemények, koncertjük mentes volt a felesleges cicomáktól. És hát a jó zenére össze is sereglenek a népek, nem véletlen, hogy szinte teltház előtt játszott a csapat. A De Facto mindenesetre leckét adott pár (főként külföldi dark) zenekarnak ezzel a koncerttel, az tuti. De nekem is, hangzóanyagaik minél hamarabb megismerésére.
  
  Az összesereglett tömeg aztán a helyén is maradt, hogy megnézze, mit alkot ma a To/Die/For legénysége. Egy biztos, a rajongók rendesen el lehettek kényeztetve (volt Wicked Circle, Sorrow, Little Deaths, New Heaven, In Solitude, Liquid Dies, Dying Embers), jól szólt a cucc is, szóval a 80 percet maximálisan kihasználták a srácok. Engem nem tudtak túlzottan levenni a lábamról, mivel nem igazán kenyerem a finnek borongós, szomorkás dallamokkal teli rockja, de azt elismerem, hogy a műfajukban az élbolyt képviselik. Ezt a stílust rengetegen játsszák a nagyvilágon, de ha melankolikus dark rockról van szó, a To/Die/For-t érdemes felkeresni.
  
  A jó órás merengés, táncolás, pörgés (mindenki válassza ki a számára megfelelőt) végeztével újra felvehettük arcunkra a vicsort, kezünkbe akaszthattuk a léggitárt: a Nadir tett róla, hogy még utoljára jó eséllyel pályázzunk egy esetleges nyakficamra. Tauszik Viktor és legénysége erőteljesen sulykolták témáikat, frontemberünk még a közönség soraiba is letévedt, hogy együtt kántálják a We, The Scum Of The Earth refrénjét. A jól megszokott setlistet vesézték ki, régi és új számok egyaránt voltak a programban. Szóval az utolsó fémadagunkat is megkaptuk az este folyamán, így egy óra tájban...
  
  Ekkor már legszívesebben hazavánszorogtam volna, de hátra volt még egy Garden Of Eden koncert, amit semmiképp sem akartam kihagyni. Jó volt hallani a Búcsú az Édentől számait, valamint a The 69 Eyes Lost Boys-át is, de a kellemes témák ekkor már inkább álomba ringató hatással voltak rám, mintsem felpörgettek volna. A Garden Of Eden a hazai dark rock egyik legjelentősebb képviselője, ezt most is bizonyították.
  
  Megvonhatjuk a mérleget: jól járt, aki eljött november 25-én a két Yukba, mivel biztos talált magának kedvére való programot. Jövőre is hasonló underground seregszemlét kívánok!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: