hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2006. december 21. csütörtök   17:29
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Exodus, Biomechanical, Remorse
2006. november 28, Wigwam

  Az Exodus sajnos mindvégig egy rendkívül alulértékelt bandaként leledzett, pedig a kezdetektől fogva ott lett volna a helyük a bay area thrash legnagyobbjai között. Szerencsére azonban ez a helyzet mára talán megváltozni látszik: 2004-ben visszatértek a fantasztikus Tempo Of The Damned lemezzel, 2005-ben pedig a szintúgy magas színvonalú Shovel Headed Kill Machine albumuk jelent meg. Igaz, hogy eddigre gyakorlatilag az egész tagság kicserélődött Gary Holt mellől, de a bandának talán most van a legnagyobb esélye elérni mindazt, ami 20 éve folyamatosan nem sikerül. Jó példa erre a tavaly ilyenkori koncertjük az A38-on, amikor fergeteges bulit nyomtak a közönség arcába, kíméletlenül lemosva a színpadról az utánuk főbandaként fellépő Hypocrisyt. Most szerencsére headlinerként érkeztek hozzánk az amerikaiak, így borítékolva volt a Wigwam falainak kirúgása.
  
  Elsőként az ózdi Remorse penderült a színpadra, akik szerintem a lehető legjobb választás voltak az Exodus elé. A hazai színtéren talán ők művelik a legjobban és legélvezetesebben a dallamos thrash metalt, erre bizonyíték a lehengerlő 2005-ös Harc! című albumuk.
  Játékidejük nem volt olyan elképesztően sok, de a legjobb dalok, mint a Varázsló, Ember Vagy, Fázom, Harc!, 20/40, Ha Lesz Még Folytatás, A Lény azért belefértek a repertoárba, és persze az elmaradhatatlan Testament Over The Wall feldolgozás is.
  Sajnos ekkor még kevesen érkeztek meg a Wigwamba, és merészkedtek előre tombolni, de Vince ravaszul koncert- és stúdiófelvételeket tartalmazó ajándék DVD-k osztogatásával csalogatta az érdeklődőket. Még annyi megjegyzés, hogy Zsoltinak teljesen fölösleges a számok közben konferálnia, mert a gitárok gerjedésétől úgysem lehet érteni amit mond, és kissé kizökkentő hatása is van ennek. Mindenesetre remek bemutatót adtak az „ózd area thrash” hősei, a színfalak mögött az Exodus stábja elismerően bólogatott és vigyorgott az előadásuk közben, sőt maga Gary Holt is érdeklődve figyelt pár szám erejéig. Talán ennél nagyobb elismerésben nem is részesülhetett ma a Remorse zenekar!
  
  Következett a Biomechanical, akikről mindenhonnan nagyon jókat lehetett hallani, így kíváncsi voltam az előadásukra. Nos, azt kell mondanom, hogy húha...! Hogy ez most pozitív vagy negatív töltettel bír-e, azt mindenki döntse el maga. Leginkább azért, mert én magam sem tudom...
  Ha a tényszerűségnél akarok maradni, akkor azt mondhatom, hogy a Biomechanical amolyan thrash/power jellegű zenét játszik, tipikus heavy metal énekkel. Kicsit talán a Nevermore neve sejlik fel mögöttük, de az angolok még náluk is sokkal komplexebb és bonyolultabb muzsikát tolnak. Az ének pedig olyan amilyen, egyeseknek bejön ennek a súlyos zenének és a sikoltozásnak a kombinációja, másoknak kevésbé. Szerintem mindez nem jelent problémát, hanem inkább a már-már lehetetlenül összetett, borult módon komplex zene szinte befogadhatatlan így koncerten hallva.
  Ha az embernek van már némi (sok) „előtanulmánya”, vagyis nem a helyszínen kell első hallásra kibogozgatni, hogy tulajdonképpen mi is történik, akkor kegyetlenül nagyot üt a Biomechanical produkciója, ez egészen biztos! De a jelenlévők nagy részének ez nem volt meg, valószínűleg ennek köszönhető a közönség meglehetős passzivitása. Pedig a banda hihetetlenül magas színvonalon játszott, minden posztot beleértve, az énekes is töretlenül próbálkozott a közönséggel való kommunikációval. Kár értük, mert ma este a „meg nem értett zsenik” szindrómájába estek, talán nem az Exodus előtt kellene megpróbálniuk érvényesülni. Mindenesetre a koncertet záró Painkiller feldolgozás kegyetlenül szakított, na ez végül mégiscsak meghozta a banda számára a várva várt ovációt.
  
  Az Exodustól tudtuk mit fogunk kapni a tavalyi buli alapján, csak most némelyest több ideig szerettük volna őket a deszkákon látni. Kezdésre azért már egész használható létszám összejött az addig siralmasan szellős Wigwamban, mindenki veszettül várta az amerikaiak színpadra robbanását. Ez meg is történt az első lemez egyik legnagyobb klasszikusával, a Bonded By Blood-dal, de... nem történt semmi! Valahogy elmaradt a várt őrjöngés, az óriási beindulás. Talán azért, mert a hangfalakból szóló totálisan jellegtelen kulimászból szinte ki se lehetett hámozni, hogy melyik dal szól éppen. Már majdnem elsírtam magam, hogy hogyan lehet ennyire tönkretenni egy amúgy fantasztikusnak ígérkező koncertélményt, amikor aztán lassanként helyreállt a hangzás, és onnantól már élvezhető minőségben szólaltak meg a nóták. Na, be is indult rögtön a hiányolt nyomulás és a vad headbang.
  Ebben Rob Dukes frontembernek is nagy szerepe volt, aki eleinte elégedetlenül szemlélte a kissé passzív budapestieket, de harsány biztatásával és a hangzás erőre kapásával sikerült elérni a kívánt mozgáskultúrát. Mindez persze nem is csoda, hiszen ki tudna ellentmondani ennek a pillangólelkű, drága embernek, aki vadul pásztázó vérbenforgó szemeivel, szénnévarrt testével egy életfogytis börtöntölteléknek is simán beillene. Mindenesetre Rob nagyon élt a színpadon, üvöltött és headbangelt, amikor épp nem testnedveitől szabadult... (nana, nem úgy te kis huncut! Mindössze turha és takonyfoltok kezdték tarkítani a színpadot drága Robunk áldásos tevékenységének köszönhetően ha másra gondoltál, akkor talán inkább egy Manson vagy GG Allin koncert való neked, hehehe).
  A tömeg cukkolása is rendesen ment neki, ment a fákjúzás nagyüzemben, mondjuk a legviccesebb az volt, amikor már egyesek elkezdtek ”visszafákjúzni” neki, és erre már büszkén feszített Rob, hogy ”Yeah, thats it fuck me!”. Ezután meg Gary Holt vezényletével kellett ”fuck you, Rob!”-ot skandálni. Szóval ők se vették ám komolyan magukat, de összességében jó hangulatra adtak alapot ezek a kis bunkócska közjátékok.
  
  Meg kell hagyni, az Exodus alaposan felszántotta a színpadot: hol itt, hol ott bukkant fel Gary Holt, Jack Gibson és Lee Altus. Talán utóbbi volt a kevésbé aktív közülük, de a Heathen ex-gitárosának azért sikerült helyettesítenie Rick Hunolt-ot, a szólómunkából is kivette a részét.
  Paul Bostaph-ot pedig már senkinek nem kell bemutatni, élvezet nézni a játékát, meg ahogy a legfékeveszettebb tempók közepette is végigheadbang-eli a koncertet a dobok mögött. És ha már a tempóknál tartunk, ezen az estén a banda két legutóbbi lemeze, a Tempo Of The Damned és a Shovel Headed Kill Machine adta a koncert gerincét, valamint a Bonded By Blood album is kevés híján teljesen eljátszásra került. Azért ez mindenképp örvendetes, az olyan őrületes nóták, mint a Raze, Deathamphetamine, Blacklist, Scar Spangled Banner, I Am Abnomination, .44 Magnum Opus, valamint az Exodus, ...And Than There Were None, A Lesson In Violence a debütről totális őrjöngést szabadítottak fel.
  Jellemző a bandára, hogy a köztes korszakból nagyon ritkán csemegéznek, most csak a The Last Act Of Defiance és a Fabulous Disaster került elő az utóbbi címével megegyező ´89-es albumról. Nem igazán értem, miért hanyagolnak ilyen látványosan 4 sorlemeznyi anyagot, csúnyán alulértékelt alkotások ezek, noha bármelyik thrash banda büszkén híresztelné ország-világnak, ha olyan számok kapcsolódnának a nevéhez, mint mondjuk a Chemi-Kill, Corruption, Thorn In My Side, vagy a Toxic Waltz.
  
  A ráadásban még kaptunk egy War Is My Shephard-ot és egy Strike Of The Beast-et. Mindkettőnek rendkívül örültem, hiszen első egy óriási koncertnóta, az egyik legjobb az Exodustól, másik pedig igazi csemegének számít, már régóta szerettem volna élőben is hallani. Viszont ami a legaljasabb bűntettel is felér a Piranha ezúttal is kimaradt a programból! Már megint!! Tavaly az A38-on is épp elég bosszankodást okozott eme kultikus nóta hiánya, és erre meg tessék...! Pedig a turnén szinte mindig előkerült. Szóval GRRRR!!!
  Mindent összevetve rendkívül intenzív koncertet láthatott a nagyérdemű az Exodustól, az amerikaiak tavaly után idén is megmutatták, hogyan kell olyan formában thrasht nyomatni, hogy kő kövön ne maradjon utána. Kiváló buli volt, de a Piranha miatt azért is GRRRR!!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Exodus

Biomechanical

 programajánló: 
2024. október 5.
Normandie + Our Last Night a Barba Negra Red Stage-en
2024. október 6.
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. október 9.
Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Overkill, Angelus Apatrida, One Machine
Havok, Dust Bolt
Ignite és Rise Against a Budapest Parkban
Metalcore műfajok találkozása az Akváriumban: The Amity Affliction és Emmure
Lenny Kravitz az Arénában
Rockmaraton 2024 (2. rész)
Rockmaraton 2024 (1. rész)
Knosis, Fit for a King, Thy Art is Murder vs Barba Negra
Five Finger Death Punch, Ice Nine Kills, Malevolence
Felejthetetlen élmény Sir Rod Stewart MVM Dome koncertjén
 kiemelt 
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
  
A svéd Imminence az alternatív metalcore műfajának egyik legmeghatározóbb szereplőjévé nőtte ki magát

Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
IST IST: Light A Bigger Fire tour - Manchestertől a Dürer Kertig
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 logan lerman    stan lee    ha/ver    tom hardy    hugh jackman    vinnie moore    attack attack    babel sound    the orange strips    korai Öröm    dax flame    kvaen    kitty in a casket    des filles et des riffs    urma    wolves in the throne room    ghost iris    shrinebuilder    solefald    duff mckagan    steam engine    burden    ivan &the parazol    hall pass    fekete zaj  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!