lemezajánló [nagylemez] 2006. december 14. csütörtök 17:59
nincsen hozzászólás
szerző: Shusitrain KatiDeftones-Saturday night wrist Warner Music
Már harmadszorra indítom el. Végre elkap, és a fülembe fúródik, az agyamba zúdul Chino Moreno és A zenekar zsigereket bizsergető zenéje. Hagyom, hogy magával sodorjon, miután megsodortam én is őt Hole in the earth.
Az album megjelenés előtt került ki a Rapturte, melyre az első szó: elmebetegség; a második tombolás, a harmadik egység, egy célért, a zenéért. Mikor ott állsz a koncerten és várod, hogy mikor jön el a fizikális csúcs.
Néha kicsit Perfect Circle utóérzetet érzek, és ez már a harmadik szám. A Beware szerintem az egyik legerősebb dal az albumon. Óriási érzelmi töltés. Mint amikor elhagy az, akit szeretsz, és mindketten mással vagytok. Testileg mást fogsz, nem gondolkozol, csak teszel, és érzel minden érzékszerveddel. Néha bevillannak képek arról aki miatt fáj, aki miatt más valaki karjaiban futsz, és ébredsz.
Másnap reggel pedig a tükör a szemedbe köp Igen, igen a Cherry Waves, mintha a Beware folytatása lenne: az ébredés, de ezúttal már friss agyal, egy új napon, újragondolva, és újraértékelve az életet. Csak egy a kérdés: vajon Ő mit akar?.
Mein, egy újabb kép, utazás. A dal ritmikája olyan mintha egy vonaton ülnénk, tartunk valahová, egy kitűzött cél érdekében. ÉS nem mellékesen ebben a dalban vendégeskedik a System of a down énekese Serj Tankian, aki megadja a sajátos ízt a mi kis utazásunknak.
És itt jön az első kis csavar. Egy instumentális dal az U, U, D, D, L, R, L, R, A, B, SELECT, START amibe mindenki azt gondol, és olyan elszállós, borús, vagy épp gyönyörű témát lát bele, mint az utána következőkbe.
A Xercesben is újra meghalunk, és feltámadunk a nagyon szép és disszonáns zongora-gitár-ének triumvirátusában.
A Rats!Rats!Rats! erős váltásokkal teli dal, nekem az Elite című ópuszra hasonlít erősen a White Ponyról.
És viharos tempóban közelít a második kis gyöngyszem a Pink Cellphone. Női ének, és effekt, és még több effekt és még ennél is több, és erősebb elektronika az újabb négy perces kitérőben.
A Combat bevezetője tökéletes át-illetve levezetője a Pink Cellphone-nak. A dal maga ugyan úgy folyamatot képez az előző nótákkal. Disszonancia: Chino kiereszti a hangját, és meg is mutatja a refrénbe, hogy igen is tud énekelni, nem is akárhogy.
Kimdracula: a 2006-os Changes, amitől a hideg fut végig a testeden. Egy újabb tökéletesre- és őszintére sikerült szám a B oldalról (ha kazettán hallgatnánk a lemezt).
A záróakkordja az ötven perces Saturday Night Wristnek a Riviere, mely gyönyörű kibontakozatása egy rózsának, mely nem épp fehér, de egy csodaszép mélyvörösen izzó rózsa.
Az album egy nagyon mély belső lelki világot mutat meg, hatalmas érzelmi kitörésekkel, mely a zene által megfoghatóbbá válik. Benne van a fájdalom, és az öröm, a szeretet, az elválás, és az elveszítése egy számunkra fontos személynek. Az újra egymásra találás egy másik világban ahol minden nagyon Deftones..
17:59
