lemezajánló [nagylemez]  2006. december 2. szombat   10:22

nincsen hozzászólás

  Sok zenésszel megesik, hogy előrukkol olyan ötletekkel, amelyek nemigen férnek bele anyazenekarának (sok esetben szűk) irányvonalába. Ilyenkor nem marad más megoldás: saját lemezt kell kiadni. Ezt tette Cornelius von Jakhelln, a Solefald egyik fele is, 2002-ben tető alá hozott egy szólóprojektet Sturmgeist néven, hogy egyszerű, ám hatásos metalt játsszon, germán mitológiával foglalkozó és a középkori irodalomból merítő szövegekkel nyakon öntve. A Sturmgeist esetében elfelejthetjük azon kifejezéseket, hogy: komplexitás, világmegváltás, agyasság. Itt bizony nincs izzadtságszag, sörszag annál inkább. Ezt hűen prezentálja új, egyben második albumuk, az Über is.
  
  Monumentális intro adja meg az étvágyat a lemezhez, majd egy roppant banális, szinte populista riffel berobban a Blood-Axe. Annyira egyszerű ez a téma, hogy a fejet azonnal körpályára állítja, a léggitárt pedig beindítja. Tempó tekintetében szinte egy mederben úszik a szám, csak a vége felé van egy fejlesszaggató belassulás. A Doberman kicsit más karakterrel bír, itt egy triolás ütem adja a vezérfonalat, amelyre Cornelius szuggesztív éneke és egy remek gitárharmónia érkezik. (Itt jegyezném meg: Cornelius hangjáról a Rotting Christ-os Sakis jut eszembe, különösen a kiállásnál). Jólesően gyaluló riffel nyit az Iron Hammer, hogy egy Manson-os kiállással folytatódjon, de szerencsére hamar visszaszökken a nóta az eredeti (azaz zúzós) medrébe, így fejrázásra itt is van bőven ok. Ahogy a Triump esetében is: itt a Blood Axe puritánsága köszön vissza, egy kis hej-hejjezéssel a refrénben. A már a címében is partizós Party Über Alles a német szöveg és a szögletes zene okán nem kis Rammstein utánérzéssel bír, de nem is ez a legmeglepőbb, hanem a szerzeményben felbukkanó techno-s (!) ütem. Itt megállok egy kicsit: nehogy azt hidd, hogy egysíkú a lemez! Távolról sem! Hogy csak pár példát mondjak: a The Unknown Soldier egy ballada, Cornelius mély, darkos énekével, az Enigma egy kellemesen vontatott, jó dallamokkal átitatott dal, a Rock Me Amadeus pedig egy Falco-feldolgozás, természetesen metallal rendesen feltuningolva.
  
  A megszólalás igen jóra sikeredett, vaskosan zúz a gitár, ami a legeslegfontosabb egy metal anyag esetében. Ám a bitang hangzás mit sem ér, ha nem párosulnak mellé jó dalok, vagy nincs hangulata a dolognak. Nos, ha nem is mindegyik szám telitalálat, kellemesen el lehet hallgatni. Egyébként az egész lemezt áthatja a középkori hangulat, néha az az ember érzése, mintha egy hatalmas (sörrel bőven átitatott) mulatság közepén lenne. Ilyesformán nem szabad túl komolyan, szigorúan hozzáállni, ez csupán egy felszabadult, lazult brigád örömzenélése.
  
  Tovább nem is ragoznám (mivel valószínűleg Cornelius sem agyalt sokat a nóták megírásán), ezért már csak annyit mondok: ha zenét keresel egy jó kis sörözős bulihoz, ezt az albumot nyugodtan felteheted!
  
  1. Meister
  2. Blood-Axe
  3. Dobermann
  4. Grimanic Guerillas
  5. Iron Hammer
  6. Party Über Alles
  7. Ruger
  8. Mephisto
  9. Triumph
  10. The Unknown Soldier
  11. London
  12. Enigma
  13. Rock Me Amadeus
  14. Hindenburg

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: