hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2006. november 20. hétfő   12:10
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
KFT- Nem csupa angyal lemezbemutató koncert
2006. november 25. 21:00. Győr - PÁGISZ

  25 éve alakult a Korlátolt Felelősségű Társaság!
  
  Lefejellek, köcsög
  Félelem
  Miénk az utca
  Szocializmus
  Amit megeszel
  Irén

  
  Ki is lapulhatna ezen címek mögött, mint a KFT együttes, akiknek sikerült ismét valami egyénit és megismételhetetlent alkotniuk. Az egészben pedig az a jó, hogy mi ezt meg is hallgathatjuk. Sőt. Nemcsak szobába csomagolt magányunkban kell elismerően csettintenünk, hanem embertársainkkal is megoszthatjuk élményeinket egy lemezbemutató koncerten hangos tetszésnyilvánítás kíséretében.
  
  Hosszú évek elteltével most 14 új dalt jelentetett meg az együttes. A Nem csupa angyal album a KFT-től megszokott színes zenei- és szövegvilágnál is változatosabb képet mutat, a dalok közül több igencsak aktuálisnak tűnik.
  
  Az idén 25 éves KFT nyáron végigkoncertezte szinte az összes jelentősebb hazai fesztivált. A zenekar fennállása során talán most adta a leglendületesebb és legkiforrottabb koncertjeit. Slágereik, köztük az Afrika, a Balatoni nyár (az utóbbihoz készült animációt eddig több mint félmillióan nézték meg) mindenhol elsöprő sikert aratnak, hol ezrek, hol tízezrek örülnek önfeledten a daloknak. Az évforduló alkalmából március 15-én a Köztársasági Elnök megbízásából a kulturális miniszter a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta a zenekar tagjainak.
  
  Érdekesség, hogy a koncert előtt 18 órától egy mini tehetségbemutató keretében 3 zenekart is meghallgathat a közönség; az Apnoé, a Bilokánsok és a MIND1 melegíti be a hangulatot, valamint megtekinthető lesz Tímár Péter filmje, a Herceg haladéka is.
  
  Jegyek elővételben a McDonalds CD boltban és a HÍD Ifjúsági Irodában kaphatók.
  A következő alkalommal december 16-án a Kispál és a Borz tart csendesülős koncertet a PÁGISZ és ÁMK-ban.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

KFT

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hierophant    erik sumo band    lantos zoltán    jean michel jarre    king´s x    primal fear    amerikai pite    born to lose    kispál attila    macabre    peter jackson    gumiláb    at the drive-in    amorphis    madrass    dr. house    shrek    tatum    the all-american rejects    escape the fate    ashes of ares    donots    eye beyond sight    i divine    Ákos  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!