hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2006. november 19. vasárnap   13:54
nincsen hozzászólás

szerző: Barna
Vader (PL), Casketgarden, Cenobite
2006. december 3., Budapest, Kultiplex

  Annak ellenére, hogy egy underground műfaj elkötelezett képviselőjének tekinthető, a Vader zenekar nevéhez számos rekord fűződik: az egykori keleti blokk egyik első extrém metal alakulata minden bizonnyal a kontinens legaktívabb koncertzenekarai közé tartozik, és minden idők egyik legsikeresebb demóját is jegyzi. A munkamániás lengyel gárda mellett két magyar csapat, a Casketgarden és a Cenobite is színpadra áll majd december 3-án, a Kultiplexben.
  
  A lengyelországi Vader 1986-ban alakult, az első extrém metal formációk egyikeként a néhai vasfüggönyön innen. A klasszikus gitárok-bőgő-dob-ének (hörgés) felállásban működő négyes ma Európa egyik legszínvonalasabb death metal csapatának számít, ami a tagok hihetetlen teherbírásának, kitartásának és eltökéltségének köszönhető. A Vader zenéje ugyan egyértelműen rokonítható a stílus amerikai nagyágyúinak munkásságával (Morbid Angel, Cannibal Corpse, Deicide), de ugyanakkor jól megkülönböztethető attól, köszönhetően például Piotr Wiczwarek sajátos, brutális hangjának.
  
  A Vader nevéhez számtalan kiemelkedő teljesítmény kapcsolódik: a zenekar két évtizeden át képes volt a legjobbak között maradni, még annak ellenére is, hogy a death metal műfaj ez idő alatt bizony átélt hullámvölgyeket. Az együttes minden idők egyik legsikeresebb demójával rendelkezik, hiszen a Morbid Reich című első anyagukból több mint 10.000 darabot adtak el. A debütalbum csak 1993-ban érkezett, azóta azonban a Vader a szcéna egyik legaktívabb tagja: szinte minden évben friss zenével - köztük számos élő felvétellel - jelentkeznek, s összesen kilenc stúdióalbumot adtak ki eddig.
  
  A tagok büszkék arra, hogy együttesük neve úgy vált világszerte ismertté, hogy eközben nem távolodtak el kezdeti, nyers és puritán zenei világuktól, s ma is ugyanolyan kíméletlen death metal zenét játszanak, mint a kezdetekkor. Nem is akárhogyan, hiszen a zenekar elsősorban hihetetlen lendületének, és kifogyhatatlan energiáinak köszönheti a sikereket: a világ egyik legaktívabb koncertbandájaként évente akár 200 fellépésük is lehet. A lengyelek most is úton vannak, hiszen szeptember vége óta szünet nélkül, minden este zenélnek Európa valamelyik pontján, és ezt csak november végén szakítják majd meg egy hétnyi pihenő erejéig... hogy aztán ugyanazzal a lendülettel folytassák a körutat, s így december közepéig összesen 75 koncertet adnak majd.. de már tervezik a turné folytatását.
  
  Fáradtság jeleit pedig nem lehet felfedezni rajtuk: minden este maximális erőbedobással és lelkesedéssel darálják a jóféle agyeldobós death metalt, s elszántságuk, lehengerlő erejük mindenkit féktelen tombolásra késztet. Az Egyesült Államokban és Európában egyaránt stabil rajongói bázist épített ki ez a magából koncerteket és albumokat ontó death metal gépezet, mely hazájában, az egyébként meglehetősen prűdnek ismert Lengyelországban is komoly népszerűségnek örvend: legutóbbi albumuk, az Impressions In Blood a nyolcadik helyen nyitott az összesített lengyelországi slágerlistán.
  
  Budapestre december 3-án érkeznek, előttük pedig két magyarországi csapat keménykedik majd a Kultiplex színpadán. Az 1998-ban alakult, brutális death/thrash metalját szomorkás, szívfájdító dallamokkal kombináló Casketgarden fokozatosan küzdötte fel magát hazánk első számú metalbandái közé. A mosonmagyaróvári zenekar ma már két albummal, valamint rengeteg koncerttel a háta mögött nemcsak hazánkban, hanem a Közép-Európában is ismert csapatnak számít, amiben a szlovák kiadó mellett a számos régiós koncert, köztük például a 2005-ös csehországi Brutal Assault Fesztiválon nyújtott produkciójuk is szerepet játszott.
  
  A nyitóbandaként szereplő Cenobite a legfiatalabb a három csapat közül, zenéjük azonban két másik fellépőhöz hasonlóan kiforrott, egységesen magas színvonalat képvisel. A 2001-ben alakult zenekar felállása 2004-ben szilárdult meg, a koncepció pedig ugyanaz, mint a kezdetekben: igényes, de a trendekkel szembeforduló, kompromisszummentes zenét játszani, a korai magyar death/noise underground bandák által megkezdett úton továbbhaladva, méghozzá - az ütős extrém vokálokat hallgatva alig hihető módon - női énekessel az élen. A Cenobite receptje mindenesetre működik, amit a weboldalukról is letölthető új anyag, a Reckoning remek dalai mellett az egyre gyakoribb koncertmeghívások is bizonyítanak. A három gárda december 3-ai koncertjére jegyek már vásárolhatók a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban -, valamint a www.ticketportal.hu weboldalon. A belépő 4000 Ft, elővételben 3500 Ft.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Vader

NegativeArt

 programajánló: 
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
MARCO MENDOZA (USA)
2024. május 25.
Dinamit 45 – Az utolsó jubileum
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Winger: búcsúkoncerten játsszák el az életmű minden slágerét
Magyar thrash nagyágyút választott a Megadeth: az Archaic játszik Mustaine-ék előtt júniusban
Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába
Bring Me the Horizon koncert a Budapest Parkban
Közel harminc év után újra színpadon az eredeti FLM!
MARCO MENDOZA (USA)
Ahogyan biztosan nem hallottad még a Mátrát
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
 kiemelt 
Winger: búcsúkoncerten játsszák el az életmű minden slágerét
  
Alapító tagjaival tér vissza június 11-én Budapestre a Winger

Magyar thrash nagyágyút választott a Megadeth: az Archaic játszik Mustaine-ék előtt júniusban
Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába
Bring Me the Horizon koncert a Budapest Parkban
MARCO MENDOZA (USA)
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 over my dawn    code    eva mendes    led zeppelin    the jet-sons    jessica biel    the town    eddie murphy    sights & sounds    kenneth branagh    hexis    volt fesztivál    verge    dynamite    give em blood    jackass 3d    jazzanova    baltazár színház    ahad & fujak & hautzinger    witkin    your demise    a titánok haragja    wass albert    ereb altor    megadeth  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!