hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2006. november 22. szerda   11:38
nincsen hozzászólás

szerző: Barna
Cradle Of Filth (UK), Deathstars (SWE), Sin Of Kain
2006. november 30., Budapest, Petőfi Csarnok

  A Cradle Of Filth októberben megjelent lemezét mutatja be a Petőfi Csarnokban a hónap végén. A turné vendégeként a bőrszerkós extrém metal legújabb nagyágyúja, a svéd Deathstars zenekarnak a november 30-ai este lesz az első, már régóta várt magyarországi fellépése, és szerepel egy hazai gárda is, a Sin Of Kain.
  
  Az 1991-ben alakult Cradle Of Filth-nek sikerült elérnie azt, amit korábban lehetetlennek tartottak: a brit zenekar a fémzene egyik legextrémebb válfaját, a black metalt képviselve vált világszerte ismertté, s munkásságával új, szélesebb nyilvánosságot adott e földalatti muzsikának. Igaz ez annak ellenére is, hogy a műfaj „ortodox” hallgatói mindig is tagadták a brit csapat hitelességét, az együttes pedig nem egyszer hangsúlyozta, hogy zenéjük nem is kíván leragadni a hagyományos fekete fémnél.
  
  Az mindenesetre biztos, hogy a kezdetben hardcore bandaként indult csapat a kezdeti rövid útkeresés óta ugyanazon a - mára őket sikeressé tevő - csapáson halad: a karizmatikus - és frontemberhez méltóan narcisztikus frontember - Dani Filth vezette együttes zseniális érzékkel keveri mindazokat az elemeket, amelyek egy polgárpukkasztó metálzenekart bárki számára friss, energikus és érdekes produkcióvá tehetnek: a black metalra és a glamre külsőségekből összegyúrt vámpír-imidzsükhöz könyörtelen black metal zenei alapokra épülő, ám a dallamosabb, befogadhatóbb harmóniákat sem nélkülöző zenét párosítanak, melyhez védjegyként kapcsolódik Dani Filth hol mormogó, hol visítozó, vagy éppen eszelős hangon suttogó vokálja, mely a darkos, gótos témaválasztású, és - persze vámpír-imidzshez illően - nem ritkán erotikus beütésű szövegeket ad elő.
  
  A produkciót az együttes megalomán színpadi megjelenése teszi igazán átütővé: élő fellépéseiken még néha még a roadok is csuklyát viselve lövik be a hangszereket, a koncerthez pedig a méregdrága díszletek, a háttérvetítés és a túzfújás, vagy éppen monstre acélszörnyek és szobornak álcázott, majd egyszer csak megelevenedő gonosz vízköpők bevetése is hozzátartozik. A britek ezúttal hetedik albumukat, az októberben megjelent Thornography-t turnéztatják meg, amelynek Temptation című dala - ami egyébként a Heaven 17 nevű banda eredetijének feldolgozása - kislemezes és klipes formában is elérhető.
  
  Az európai koncertkörút állandó vendége a svéd Deathstars zenekar lesz. E 2000-ig Swordmaster néven működött, a névváltás - és a Dissection egykori dobosának csatlakozása - után pedig gyors sikereket elért fekete tónusú industrial metal csapat szintén ad a külsőségekre: a zombie-szerű külső és a bőrcuccok elmaradhatatlan hozzátartozói az idén januárban második albumát kiadó csapat megjelenésének. A november 30-ai estén egy hazai gárda, a Sin Of Kain is fellép majd a Petőfi Csarnokban: a 2002-ben alakult csapat komplex, atmoszférikus metal zenéjüknek és a rengeteg korábbi fellépés révén megszerzett rutinjuknak köszönhetően méltóképpen képviselik majd a hazai színeket ezen az estén, melyre jegyek vásárolhatóak a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon. A belépő elővételben 5000 Ft, a helyszínen 6000 Ft.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Cradle Of Filth

Deathstars

 programajánló: 
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
2025. május 15.
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
Sacred: itt a Parkway Drive legújabb dala!
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
Egy este, amit nem lehet végigülni – Son Mieux a Turbinában
Fedezd fel Nick Mulvey varázslatos világát
Májusban jön Caliban, In Hearts Wake, Cabal és Assemble the Chariots a Dürer Kertbe
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 edge of paradise    kollaps    harbringer    kick ass    wolfheart    rózsaszín pitbull     szelíd teremtés - a frankenstein-terv    surface festival    admiral’s arms    czank ninetta    tales from the grave in space    killswitch engane    dharma    joystix    riseoffate    ingyen    senses fail    animid effect    john mayall    wamp     anne hathaway    eyes set to kill    szekeres andrás    sentinels     volt 2012  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!