beszámoló [koncert]  2006. november 17. péntek   12:29

nincsen hozzászólás

  Magyarországon megszokhattuk, hogy a koncertek sosem kezdődnek el a kiírt időpontban. Jellemző példa erre a Vágtázó Halottkémek, amely a régi szép időkben nem egyszer órákon keresztül várakoztatta sámánista közönségét.
  
  Kezdés-csúszás
  A pontos kezdés a pénteki bulira sem volt jellemző. A kezdésre kiírt kilenc órakor nagyjából 30 ember lézengett a Gödörben. Majdnem sikerült megszereznünk az egyes számú bilétát a ruhatárban is, de valaki megelőzött minket. A hangolás már javában folyt, az ülőhelyeket még válogatni lehetett, a pult mögött pedig többen álltak, mint előtte. Egy órával később a Chalaban trió úgy gondolta megtöri a csendet. Egy szám lejátszása után azonban ők is visszatértek a büfébe, mert a koncertteremben továbbra sem volt közönség.
  
  Vágjon át a hegyen Carson sírjához
  Az újabb pauzát az aulában elhelyezett tárlatnézegetéssel töltöttük, ahol a Magyar Grafikusok Szövetsége prezentálásában képzőművészeti kiállítás látható. A reklámtervek, hirdetések, borítók, szignók és egyéb különböző dizájntervek sűrűjében roppant felemelő volt látni gyermekkorunk kedvenc társasjátékának játékterepét. A gyerekként lenyűgöző grafika, az ötletes, sokszínű feladatok és tennivalók kiemelték az Ezüst-tó kincsét a Novoplast játékok közül. Felnőttként azonban minden másként látszik: ma már nem is tűnik annyira érdekesnek átvágni a hegyen Carson sírjához
  
  Előtransz
  Aztán a marokkói-magyar multikulturális csapat körülbelül két órás késéssel, a közönség nagyarányú hiánya ellenére is, végre úgy gondolta, belefog és megszólaltatja most már élesben is egzotikus hangszereit, és olyan ritmusos rezonanciát produkál, hogy erre talán sikerülhet beszivárogtatni a tánctérbe a még kis létszámú érdeklődőket. Sikerült is; a letisztult arab népi tradíciókra építő zene meghozta a lendületet, a hézagosan elhelyezkedő emberek közötti tereket kitöltötte a hangzás egy különleges dimenziója. A kezdeti merevség leküzdésére a zenekar temperamentumos zenészei ritmusra ütött tapssal tapsra ösztönözték a még csak hallgató közönséget, a megindító ütemek pedig a dobhatásokkal szinkronban egy átfogó és átszellemült energiát indukálva mozgatták meg a merev testrészeket. Tichiti és társai ontották a dallamokat, felhasználva és állandóan váltogatva a különböző arab népi hangszereket. Különösen érdekes közülük a karkabat nevű fémcsörgő és a guembri, ami tulajdonképpen a basszus hangolású lant és ütőhangszer keveréke. Az afrikai befolyás is érvényesült a zenéjükben, ez a gnawi stílus, mely a zenét és a gyógyítást egyesíti a rituális éjszakai transzba hajló szertartások során. Ez a transzhatás ez esetben is teret nyert; és az akár terápiának is nevezhető, meditatív muzsika, az egyre ébredő és egyre inkább felerősödő dobszólókkal, egyre magasabb szférákba repítette és megtáncoltatta az egyre szélesedő tömeget. De ez még csak az előétel volt csupán, a kiteljesedést az elektronikus hangzással is kiegészülő, még elementárisabb Korai Öröm jelentette.
  
  Késői öröm, de hatalmas
  Ha a Chalaban dobszólóit méltattuk, akkor a Korai Örömre újabb jelzőket kell keressünk. Kilenc ember összehangolt munkájának gyümölcse volt a majd kétórás koncert. Vécsi Tibor eleinte oroszlánmaszkja alól danonászott, később azonban már csak a cseh jégkorong-válogatott mezét csodálhattuk. Adél, a szőke hastáncos-lány is színpadra lépett a közönség egyik kedvenc számánál. Mint előzetesünkben is szó volt róla, a Korai Öröm nem ad címeket dalainak (pedig micsoda lehetőségek lennének), így a laikusoknak be kell érniük, hogy az 1995-ös album ötödik számáról van szó. Ezt leszámítva, szinte csak az újabb albumokról hallhattunk dallamokat, de az eddigre már kellőképpen megtelő Gödör Klub közönsége láthatóan nagyon élvezte az estét. Nem maradhatott el a legújabb sláger sem, a velorex -dal, melynek videoklipjét a 2005-ös albumon lehet megtalálni, illetve a koncerten a zenekar mögötti installációk között is helyet kapott. Paizs Miklós (Sickratman) nem egyszer vívta már ki a közvélemény ellenszenvét egyéni produkcióival, viszont a Korai Örömben kiváló teljesítményét csak méltatni lehet. Az ütősök (Csányi Viktor, Jócsik János, Nádasdi Zsolt) pedig hajnali kettőkor a koncert utolsó részében olyan hatást keltettek, mintha az összes zenész valamilyen ütős hangszert vett volna a kezébe. És aki még mindig bírta szusszal, annak hátravolt még a Korais Banditos performansza
  
  Aki lemaradt volna, a december hetedikén a West-Balkánban hasonló élményben részesülhet.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: