hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2006. november 11. szombat   10:13
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Beyond Fear, Vicious Rumors, Courageous
2006. október 31, Wigwam

  Meg kell mondanom, én a Judas Priest kapcsán örökös témaként funkcionáló „Halford vagy Ripper?” című kérdezz-felelek játékban megrögzött Ripper párti vagyok. Nem mintha bármi fenntartásom lenne az Öreg munkásságát és nem mindennapi teljesítményét illetően, de egyszerűen elképeszt a srác zseniális tehetsége, fülrepesztően erős és egyedi hangja, amelyet pofátlanul könnyedén csalogat elő a torkán, illetve emberközelisége, kiállása, ami által úgy érzi az ember, mintha egy szomszéd utcában lakó haversrác állna a színpadon. Halford azért mégis egy megközelíthetetlen(nek tűnő) „Metal God”...
  Bár az előzetes híresztelések égre-földre bizonygatták, hogy 19 órakor már mindenképpen kapunyitás lesz, ennek ellenére még 20 órakor is kint toporogtak a koncertezni vágyakozók, és ezáltal az egész program csúszásban volt. Hazafele menet jöttünk rá, hogy talán elfelejtették a szervezők előrállítani az órát, mert ha ennek fényében nézzük, akkor viszont tényleg pontos volt a program. Nahát, fura...!
  
  Elsőként a Courageous kezdett Németországból. Nos, sokat nem lehet elmondani róluk, inkább egy átlagos, vagy az alatti metalbanda benyomását keltették. A gitárosok amúgy egész jó témákat nyomattak, némi nu metalos hatással és mozgáskultúrával. De az egész kiállás olyan sótlan volt, bár az is igaz, hogy tulajdonképpen csak a fotósoknak játszottak, a többiek inkább hátulról figyelték az eseményeket. A frontember (egy nagyra nőtt, hosszú hajú Dani Filth) azért lelkes volt, próbált ugyan kommunikálni, de nem nagyon sikerült neki. Talán nem kellett volna minden szám előtt és után állhatatosan elismételni, hogy ők a Courageous Németországból, és hogy ők bizony milyen sokat utaztak! Na és...? A grimaszai is röhejesek voltak, az állandó nyelvnyújtogatása (az üres nézőtérnek) meg még inkább.
  Azért a legjobb arc kétségtelenül a dobos volt, aki némi poénkodást is megeresztett az amúgy szokatlannak ható vokálosi teendői mellett (utóbbi egyébként mindhárom bandánál így volt). Például bekonferálta, hogy az albumuk neve valójában „büdöskurvaéletbe”. Úgy látszik, ezt a szószerkezetet még sikerült felszednie koncert előtt az italos pultnál, de legalább jót vidult mindenki. A végén még eljátszottak egy gyalázatosan pocsék Yellow Submarine feldolgozást, valószínűleg ezt is poénnak szánták, pedig inkább hagyni kellett volna szegény Lennont nyugodni, nem biztos hogy sok kedve van most ringlispílt játszani a sírjában...
  
  Nem lehet tudni, hogy a többség vajon Tim „Ripper” Owens vagy a Vicious Rumors miatt érkezett? Azért Priest-es és Iced Earth-ös vonatkozásai ellenére Ripper mostani bandája mégiscsak egy debütlemezes, friss formáció, a Vicious Rumors pedig 1979-es megalakulásával már ott bábáskodott a heavy metal születésénél. A régvolt (és kicsit megkopott) dicsőség helyreállítására hivatott új Warball lemez remélhetőleg beváltja az elvárásokat, legalábbis erre minden adottsága megvan. A jelenlévők is így gondolhatták, mert nagy ovációval fogadták a Vicious Rumors-t.
  Geoff Thorpe-ék nem sokat teketóriáztak, odatették magukat rendesen, és észbontóan jó bulival örvendeztették meg a nagyérdeműt. Náluk a felállás szinte lemezről lemezre változik, most azonban sikerült létrehozniuk egy bivalyerős formációt. James Rivera akár a Testament-es Chuck Billy apró termetű édestestvérének is beillene, viszont egész végig olyan sikolyokat eregetett, hogy valószínűleg ripityára tört az összes pohár a pultnál. Eszméletlen énekesi kvalitásokkal rendelkező fazon! A Vicious Rumors zenéjében a remek számok, zúzós riffek mellett talán a szólók mennek a leginkább élményszámba. Thorpe mester ezeket nagyon érzi! Amolyan tipikus „dal a dalban” jellegű szólók, amelyek annyira találóan és nélkülözhetetlenül illeszkednek be a nótákba, hogy csak nagyon kevesek képesek ilyesmit ennyire jól megírni.
  
  Persze főszerepet kapott a Warball album, kezdésként rögtön a nyitó hármas, a Sonic Rebellion, Mr. Miracle, és a Dying Every Day rengette a falakat. De nem spóroltak a régi nagy klasszikusokkal sem, amelyeket a jelenlévők is nagyon vártak. Eljátszották a Digital Dictator, Minute To Kill, Dont Wait For Me, Abandoned, Down To The Temple dalokat, és a Warball lemez címadója is elhangzott. Hibátlan előadást produkált a Vicious Rumors, főzenekarként is bőven megállták volna a helyüket. Mindenki érezte, hogy Ripperéknek most valami nagyot kell produkálniuk ahhoz, hogy ne mossa le őket az imént hallott US-power veterán.

  Nos, Tim „Ripper” Owenst nem kell félteni! Maximum csak azoknak, akik a testsúlya miatt aggódnak... Tim barátunk ugyanis szemlátomást felszedett pár kilót, így pajeszával, szakállkájával, és baseball sapkájával már amolyan HC-s frontembert idézett, nekem legalábbis ez jutott eszembe róla. De csodálatos énekesi teljesítménye mit sem változott. Kissé meglepődtem, amikor színpadra lépett a Beyond Fear, mert én úgy tudtam, hogy két gitárossal nyomul a banda, most viszont csak John Comprix hegesztett a bal oldalon. Féltem, hogy ezáltal majd kissé kiveszik a dög a nótákból, de szerencsére nem lett igazam: John gitárja elég vaskosan szólt ahhoz, hogy tökéletesen prezentálják a programjukat. Talán csak a szólók alatt illett volna még oda egy ritmusgitár zsizsegése.
  
  A klipes nótával, az And... You Will Die-al kezdtek, aztán szép fokozatosan belemélyedtünk az (egyelőre még vékonyka) Beyond Fear életműbe, volt The Human Race, Coming At You, I Dont Need This, Words Of Wisdom. Tim a tőle megszokott módon valami óriásit énekelt...! Egyszerűen hihetetlen, hogyan képes ilyen hátborzongató sikolyokat kipréselni magából! Ő azon kevesek közé tartozik, akik élőben még a lemezeken nyújtott teljesítményüket is überelni tudják (erre bizonyíték a Judas Priest - Meltdown koncertlemeze, vagy a Live In London videó)! Ezen túl pedig Ripper barátunk nagyon közvetlen és jófej volt: pacsizott az első sorokkal, mosolygott, egyszóval jó frontembernek bizonyult és élvezte a bulit. Még a híres Ripper-féle árnyékboxot is bemutatta, igaz csak hellyel-közzel.
  
  Ejtettem már szót a gitáros John Comprix-ról, de azt hiszem kicsit részletesebben is érdemes foglalkozni vele. Eltántoríthatatlan meggyőződésem, hogy ebbe a fickóba Dimebag Darrell lelke reinkarnálódott! A fazonja, a laza kiállása, őrületes headbang-elése, azok a jellegzetes mozdulatok és pózok, és valamelyest a gitározási stílusa is mind-mind Dime hatását viselik magukon. Tim mellett John volt a másik motorja a bandának, ők tették felejthetetlenné az estét.
  Végig volt valami furcsa John Comprix-ban, de csak kis idő múlva tudtam rájönni, hogy mi az. Emberünk ugyanis fogszabályzót visel. Ebben végülis nincs semmi elrettentő, maximum kicsit szokatlan rockzenész körökben. De aztán rájöttem, hogy ez már a „trúúú” metal felsőfoka, aki a fogain is FÉMlapocskákat hord. Bizony ezek után a derékig hajú, talpigszegecs, Hammerfall pólós, Kings Of Metal csengőhangos arcok is magukba roskadhatnak, mert sehol sincsenek. És már nem ér kiröhögni a pattanásos Petikét a suliban a fogszabályzója miatt, mert ezáltal már nagyobb „trúú” fazon lett, mint ők maguk!
  
  De az elmeroggyant eszmefuttatás után vissza a koncertre... A hangulat remek volt, mindenki együtt élt a zenével. De amikor Ripperék előkapták az Iron Maiden Flight Of Icarus-át a maga valójában, na onnantól vált a remek hangulat fenomenálissá! Innentől már izzott az egész nézőtér! A mélypont akkor következett be, amikor Tim felkonferálására némi töketlenkedés után a színpadra lépett bizonyos Metal Angel, aki Bártfay László néven hazánk fia. Én nem tudom mit kell tudni erről az úgynevezett Metal Angel-ről, meg egyáltalán mitől ilyen húdehíres, de amit itt előadott, az maga volt a gyalázat! A legérdekesebb az volt, hogy Ripper átvette a gitárt John-tól, és így nyomták a Living After Midnight című Judas klasszikust. Rendkívüli jelenség volt, a fotósok rögtön rá is ugrottak a témára, hiszen nem sokan látták még a színpadon gitározni Tim-et. És valljuk be, nem is teljesített rosszul, még a szólót is eljátszotta! Ha valaki itt rosszul teljesített, az Bártfay László.
  Hazánk fia ugyanis olyan harmatgyengén (ráadásul zagyván) énekelte a számot, hogy azt a teremben bárki (!) jobban lenyomta volna! Szegény Tim ugyan somolygott kicsit a bajsza alatt, de gyanítom, hogy inkább cikinek érezte a helyzetet. John Comprix mindazonáltal élvezte a szitut, jókat röhögött, és a hirtelen jött szabadságot arra használta, hogy a közönséget fanatizálja, a leglelkesebbeket pedig sörrel kínálgatta (vagy inkább öntözte...). Továbbra sem tudom, hogy ki ez a Metal Angel úr, de a mai teljesítménye alapján jobb lenne, ha inkább nem erőltetné ezeket a dolgokat. Annyi szép munkahely van...
  
  A kis intermezzo után John Comprix visszakapta a gitárját, de egyúttal a mikrofont is, és most az ő vezényletével és rekedtes hangjával nyomták el az Ace Of Spades-et a Motörhead-től! Frankó volt! Ripper kicsit pihent, aztán a buli folyt tovább az addigi mederben. Persze néhány Judas Priest szám is belekerült a repertoárba, a Ripper-korszak legjobb opuszai, a Burn In Hell és a Blood Stained. Utóbbi aztán átment az Iced Earth Red Baron / Blue Max dalába, a koncert vége felé pedig még egy Desert Plains-t is megkaptunk. Szerintem a Ripperrel készült lemezek, vagyis a Judas-os Jugulator és az Iced Earth-ös The Glorious Burden az együttesek legjobb albumai közé tartoznak, jó lett volna még 1-2 számot hallani róluk.
  Tim egykori Winters Bane-es kollegája, Dennis Hayes kissé visszafogottan pengette a basszust, de azért áradt belőle a jókedv. Eric Elkins a dobok mögött tette a dolgát, és néha a vokálba is besegített. A Save Me-vel zárták az estét, de még visszajöttek egy Scream Machine erejéig.
  
  Elképesztően jó hangulatú buli volt, sajnálhatja aki nem volt jelen. A Vicious Rumors vérprofi módon szolgálta ki a közönséget, a Beyond Fear legénysége pedig meggyőzően bizonyította rátermettségét. Élvezetes az albumuk, most élőben talán még nagyobbat ütöttek a dalok. Debütálásnak teljesen megfelel, ha a következőre sikerül még több kiforrottságot és fogósságot belepumpálniuk, akkor egész biztosan mindenki térdre borul a Beyond Fear előtt.
  Érdemes még megemlékezni pár kedves gesztusról, például Metal Angel egy magyar zászlót nyújtott át Rippernek, amelyen szerepelt a koncert dátuma, később pedig a közönségből valaki egy golflabdát ajándékozott az énekesnek. Ebből is látható, hogy mennyire bennsőséges hangulat uralkodott ezen a kiváló a koncerten. Reméljük, hogy az új Iced Earth lemez elkészültével Ripper barátunk legközelebb is útba ejti hazánkat, Jon Schaffer-ék már egy ideje lógnak nekünk egy bulival!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Tim ´Ripper´ Owens

 programajánló: 
2020. április 15.
Turilli / Lione Rhapsody - 2020.04.15. Budapest, Barba Negra
2020. május 8.
Joe Satriani - 2020.05.8. Budapest, Barba Negra Track
Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Myrath, Eleine
Five Finger Death Punch, Megadeth, Bad Wolves
Marko Hietala, Oceanhoarse
Dream Theater
Darkest Hour, Fallujah, Bloodlet, Une Misére, Lowest Creature
Vinnie Moore
Sabaton, Apocalyptica, Amaranthe
Maxxwel, CoreLeoni
Újra aratott a D-A-D
 kiemelt 
Carl Palmer’s ELP Legacy az A38-on
  
Carl Palmer, minden idők egyik legnagyobb elismerésnek örvendő dobosa küldetésének tartja, hogy újabb és újabb generációkkal ismertesse meg azt a komplex és különleges progresszív rockzenét, amit egykori zenekara, az Emerson, Lake & Palmer alkotott

Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
A CONCERTO Music bemutatja: The Epic Apocalypse Tour 2020
Pineapple Thief- 2020. 11.10.
HOBO 75
 friss hozzászólások 

Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Legéndy Jácint: Földalatti Oltár (Kalligram Kiadó, 2019) (1)
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 anberlin    paganfest    cadik    korai Öröm    sleep    progness    embers    mitch lucker    tony macalpine    bam margera    reason    hammer concerts    rocktogon    galileo    threat signal    magrudergrind    matthew macfadyen    smici    imák    marilyn manson    die toten hosen    the flaming lips    duende    absolved    tom cruise  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!