hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2006. november 9. csütörtök   16:15
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Branagh kikosarazta a Witherspoon hazaspárt


  Kenneth Branagh, akinek ötödik Shakespeare-adaptációja januárban kerül a hazai filmszínházakba, több szokatlan húzással tette még színesebbé saját Ahogy tetszikét(bemutató: 2007. január 4.)
  
  Először is a cselekményt helyezte a 16. helyett a 19. századba, majd az Ardennek erdejét álmodta Japánba - igaz, hogy a valóságban a filmet közép-angliai helyszínen forgatták. Meglepő az is, hogy az eredetileg a főszerepekre felkérni kívánt Reese Witherspoon és Ryan Philippe helyett kevésbé befutott színészeket választott. „A forgatás különben csodásan sikerült - nyilatkozta a rendező - annak ellenére, hogy el sem akartam kezdeni, annyira elmélyedtem a japán kultúra kutatásában. Hosszú évekkel ezelőtt, 1990-ben egy kyotói kőkertben született meg bennem az ötlet, hogy Japánba kell helyeznem a történetet, nem csoda, hogy most alig tudom elhinni, hogy elkészült! Örökérvényű bölcsessége, a bájos romantikája, és játékossága teszi az egyik legnépszerűbb Shakespeare darabbá a közönség számára. Színházban sokszor megéltem, milyen felemelő hatással van az emberekre. És most íme, itt a filmes változat!
  Hamarosan a magyar nézők is eldönthetik, bevált-e az út, ahogy Branagh-nak tetszik.
  
  (Best Hollywood)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 as i lay dying    emma stone    mech    jaume collet-serra    sziládi mónika    death by stereo    kispál és a borz    fallujah    krokus    no turning back    adimiron    the stone roses    vreid    instant    kissin´ dynamite    haw    marigold hotel    inhale me    slaughter at the engagement party    qotsa    lenny kravitz    dreamrites    kanalas éva    peter watkins    pancser police  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!