hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2006. október 31. kedd   15:28
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
Végleg bezárul Pandora Szelencéje: a legutolsó P. Box koncert
2006. november 11., szombat 20:00 Budapest - Almássy Téri Szabadidőközpont

  Fájó szívvel de lezárjuk magunkban a P.Box történetet” - ezekkel a szavakkal tájékoztatta közönségét a több mint 25 éves múltra visszatekintő zenekar. Egy évvel az alapító billentyűs, Cserháti Pityi István halála után a elbúcsúzik a közönségtől a P. Box: a tagok közös megegyezése alapján felfüggesztik a zenekar működését, és Budapesten november 11-én játszanak utoljára, az Almássy Téri Szabadidőközpontban.
  
  Cserháti István életének 51. évében, hosszas betegség után hunyt el 2005. augusztusában. Pityi - ahogy mindenki ismerte - kiemelkedő alakja volt a haza rockzenének: tagja volt a klasszikus P. Mobil felállásnak, társszerzője volt a Honfoglalás rockszvitnek. Bencsik Sándor gitárossal 1980-ban alapították meg a P. Box zenekart, melyben előbb Varga Miklós, majd az időközben a Dinamitot is megjárt Vikidál Gyula lett az énekes. A P. Box 1985-ig három mára klasszikussá érett albumot jelentetett meg, P.Box, Kő kövön, és Ómen címmel. A zenekar pályafutásának első szakasza az István, a király rockopera sikere nyomán távozó Vikidál Gyula kilépésével zárult.
  
  Cserháti Pityi ezután Debrecenben telepedett le, és ugyan sikeres vállalkozásokat vezetett a polgári életben, természetesen nem feledte zenészmúltját sem. A háza pincéjében létrehozott P. Box Hangstúdió a cívisváros zenészeinek Mekkája lett, a ´90-es évek elején felkarolt Szfinx zenekar tagjaival pedig az ezredfordulón újra felnyitotta Pandora szelencéjét. Az új felállású P. Box élén két stúdióalbumot és egy amolyan félhivatalos koncertalbumot adott ki, a komoly hangvételű, idén nyár elején megjelent Pangea anyagot pedig már a kórházi ágyról el-elszökve fejezte be.
  
  A tragédia feldolgozása hosszú hetekig tartott: a tagok végül tavaly szeptemberben döntöttek úgy, hogy az alapító billentyűs halála után a P. Box nevet Pandora´s Box-ra módosítva, Szabó Krisztián felvételével folytatják a zenélést. Pityivel azonban nem csak egy nagyszerű zenészt, hanem a zenekar rutinos vezetőjét, menedzserét is elvesztették, s az ebből adódó nehézségek, konfliktusok miatt végül arra jutottak: lezárják a P. Box történetét, és a Pandora´s Box felfüggeszti működését.
  
  A zenekar természetesen élőben, a színpadról köszön el a közönségtől: 2006. november 11-én az Almássy Téri Szabadidőközpontban találkozhatunk velük utoljára, ahol az elmúlt évtizedek legszebb dalaival és legnagyobb slágereivel búcsúznak. A zenészek szavaival: „Szeretnénk az elkövetkezendő néhány koncertet, mint búcsú turnét az esemény rangjához méltó helyszíneken megtartani és emelt fővel búcsúztatni a P.Box nevet. ... Szeretettel várunk mindenkit, aki még utoljára látni akarja a P.Boxot koncertezni!
  
  Az este 20.00 órakor kezdődő rendezvényen régi P. Box tagok és további sztárvendégek, valamint két fiatal együttes, az Alhana és a Médium is szerepel majd. Jegyek országszerte kaphatók a Ticketportal üzleteiben - köztük az is mert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon.
  
  Belépő: 1.500 Ft.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

P.Box

Almássy Téri Szabadidőközpont

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the devils blood    steve morse    we are the ocean    shrek    mais rues des avenue    szin    lantos zoltán    true grit    emmure    in flames    frogshow    reason    the cult    novarock    nemes andrás    lendvai lilla    röyksopp    damon albarn    a dilemma    witchburner    prince of persia    metal hammer festival    jim carrey    bárka színház    black blitz  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!