hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2006. október 30. hétfő   14:33
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Szabadság, szerelem sikere a Fehér Házban


  Óriási sikerrel mutatták be a Szabadság, szerelmet a Fehér Házban. Vasárnap délután különleges megtiszteltetésben volt része Andy Vajna producernek és Goda Krisztina rendezőnek: alkotásukat magyar filmek között elsőként levetítették az amerikai elnöknek és vendégeinek. Ezzel az eseménnyel a Fehér Ház és az elnök által meghívottak a forradalom 50. évfordulója és Magyarország előtt tisztelegtek.
  
  A vetítés kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a Fehér Házban ritkán mutatnak be filmet, ráadásul az Egyesült Államok első emberétől megkülönböztetett gesztusnak számít, hogy számos elfoglaltsága ellenére, a vasárnap délutánjából közel öt órát szánt a Szabadság, szerelemre. Az exkluzív vetítésen jelen volt a film rendezője és producere, a vendégek között ott volt Nancy Goodman Brinker és April H. Foley, a jelenlegi és volt budapesti amerikai nagykövet, George Pataki, New York állam kormányzója, Simonyi András, magyar nagykövet, Oláh György, Nobel-díjas kémikus, a filmszakmát a magyar származású Tony Curtis képviselte, valamint Washingtonba utazott a film executive producere, Demján Sándor és felesége is. Az alkotást a jelenlévők hosszantartó tapssal köszöntötték, a vetítést követően előbb a First Lady, majd maga az elnök gratulált szívhezszólóan a producernek.
  
  A film idehaza továbbra is rengeteg nézőt vonz, a Szabadaság, szerelmet már 128 ezren látták. Közben a produkció nemzetközi karrierje is tovább folytatódik, november 2-án az Ameriaki Filmvásáron (American Film Market) egy különleges gála keretében vetítik le Los Angelesben.
  
  (InterCom)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Intercom

 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Zártosztály koncert a RockHázban!
Zygnema: Az Iconic EP összeköti a keletet és a nyugatot, Mumbai lüktetésével fűszerezve
Megérkezett a The Early November a Tired Of Lying új kislemeze
Katatonia, Nevermore rajongóknak kötelező: Electro Sound Parade
Sötét zenei utazás - megérkezett a Goresoerd új albuma
Az avant-garde/jazzcore legenda, a ZU elveszett 1996-os demója előkerült!
Szemedből - A PULSE. merész hangzásvilága a traumafeldolgozás tükrében
Ismerd meg az Oakman vadonatúj albumát és a Spiral című szenvedélyes kislemezét
Rockmaraton: teljes a jubiluemi fesztivál fellépőinek listája, de lesz még itt valami...
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 owen wilson    normandie    crescend    goodbye darjeeling    blink 182     ryan gosling    nikson    manegarm    paul greengrass    képzelt város    il parto delle nuvole pesanti    orden ogan    gro fraas    a frankeinstein terv    stadt    cephalic carnage    we are the ocean    earthsblood    hardcore    kristin davis    paul gilbert    archetype    lord of the lost    krisiun    starbenders  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!