hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
film [filmszemle]  2006. október 19. csütörtök   13:10
nincsen hozzászólás

szerző: imeta
Dögölj meg, John Tucker
Hazai bemutató: 2006. október 19.

  A Dögölj meg, John Tucker-el újabb tinifilm érkezik a hazai mozikba. A helyszín természetesen egy tengerentúli középiskola, ahol szurkolócsapatok és bálkirálynők bűvkörében telnek a viszontagságos tinédzser évek.
  
  Főszereplőnk, Kate Spencer (Brittany Snow) örökös lúzerként kezd bele a bő kilencven perces tapasztalatszerzésbe, és próbál menőbb barátokra szert tenni, mint az uzsonnástáskája. Akaratán kívül belepottyan egy szerelmi sokszög kellős közepébe, melynek csúcsán az iskola szépfiúja, Tucker áll.
  Az amerikai olvasztótégely szép példázataként a suli minden jelentős „kasztjából” akad egy lány, aki magáénak hiszi a Legmenőbb Barátnő címét. A gond ott kezdődik, mikor a sors közös tornaterembe vezeti őket, és rájönnek, ezzel nincsenek egyedül. Rövid hajtépés és közelharc után bosszút esküsznek, és megindítják a heréljük ki Tuckert mozgalmat. Időközben azonban kiderül, hogy ez nem is megy olyan egyszerűen, mint gondolták, a végső csapásméréshez pedig szükségük van Katere.
  
  Aki újdonságot vár a filmtől az alapsztori hallatán, csalódni fog. Az elmúlt években megjelent, hasonló kaliberű filmek minden lehetséges és lehetetlennek vélt végletét megmutatták már a témának. (szerelem, szex és szívatás) Érdekes, hogy éppen a tanulásról nem tett említést egyik mára „alapműnek” számító változat sem. Azt se mondhatjuk, hogy egy újabb generáció nőtt volna fel az Amerikai pite óta. Címével ellentétben a Dögölj meg, John Tucker nem vállal be annyit, mint sokat emlegetett elődje, sokkal visszafogottabb és nőiesebb vizeken evez. Pozitívuma, hogy helyenként vicces, de az agyonrágott fordulatok és az erősen tornaterem szagú leülések nem tesznek túl jót a filmnek. Mintha nyomokban feltűnne némi szatirikus hangvétel is, de mire az ember ráhangolódna, máris nyoma vész. Sajnálatos ez a bátortalanság, így az egész felemás próbálkozás marad, nem elég erőszakos ahhoz, hogy a korosztály karikatúrája legyen, vagy többet mondjon annál, aminek látszik. A végére minden kezdeményező kedv eltűnik a történetből és valóban nem lesz több egy súlytalan tinifimnél.
  A színészválasztás természetesen hozza a szokásos normákat, hosszú combú, hamvas bőrű tinilányokat csodálhatunk, köztük a tinicsalogató Ashantit. Oscar díjas alakításokat remélni sem kell egy ilyen könnyű kis vígjátéktól, talán csak Jesse Metcalfe emelkedik pár centivel társai fölé, a durcás ajakbiggyesztést kellő profizmussal begyakorolhatta a Született Feleségekben.
  Iskolai lógáshoz tökéletes választás a film, szépen elcsordogál a háttérben, de nehezen tudom elképzelni, hogy az érettségin túli korosztályok mit is tudnának vele kezdeni?
  
  Hazai forgalmazó az Intercom



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
2025. május 15.
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Björk koncertfilm május közepén a mozikban!
Négy háborús klasszikus közel két héten át májusban a mozikban!
Kenyeres Bálint filmje Cannes-ban versenyez
Ben Affleck és Jon Bernthal visszatértek: április 24-től a mozikban A könyvelő folytatása!
Pink Floyd Live at Pompeii 4K
Összeállt a 17. KAFF versenyprogramja
Spanyol történelmi kalandfilm érkezik áprilisban a mozikba!
Jason Statham újra akcióban
 kiemelt 
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
  
Josh Smith a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér triójával

We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 viharos csend    hobo blues band    trivium    sear bliss    lenny kravitz    the hives    gurszky péter ádám    tökéletlen trükk    blues b.r. others    slow pilot    symphonium    heboidophrenie    sadist    octopoly    timberlake    southern oracle    ghostpoet    időgép    my gift to you    koncert    suicidal angels    godsmack    back on fire    adimiron    anaal nathrakh  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!