hosting: Hunet


  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2006. október 11. szerda   11:28
nincsen hozzászólás

szerző: Live Sound
Ismét Budapesten dobol Carl Palmer
2006. október 25., szerda 20:00, Budapest - A38 hajó

  A világ egyik legjobb és legelismertebb dobosa, Carl Palmer idén is ellátogat az A38 hajóra. Az Emerson Lake and Palmer legendás ütőse ezúttal is saját zenekara élén érkezik, hogy október 25-én egy instrumentális esten bűvölje el a hazai zeneértőket.
  
  Az idén 56 éves Carl Palmer a nagy rock-generáció legfiatalabb dobosai közé tartozik. A brit zenész már 15 évesen profi zenekarban játszott, és mindössze 20 éves volt, amikor a Nice szintetizátorvirtuóza, az akkor már igazi nagyágyúnak számító Keith Emerson hívta zenélni. A King Crimson első énekes-gitárosa Greg Lake csatlakozásával született meg az Emerson, Lake and Palmer nevű trió, amelyet a korabeli sajtó már megalakulásának pillanatában supergroupnak kiáltott ki. A három fiatalember rá is szolgált e titulusra: az első fellépésük után mely az Isle Of Wight fesztiválon volt, több mint félmillió ember előtt egy csapásra világhírűvé váltak, és 1970-ben megjelent első albumuk, majd az azt követő Tarkus című lemezük elmaradhatatlan darabja minden progrock kedvelő lemezgyűjteményének. Harmadik kiadványuk, mely Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabjának rock-átirata, egyértelműen része a kortárs magaskultúrának.
  
  Emerson, Lake és Palmer 1979-ig zenélt együtt. Palmer ezt követően először saját zenekarral próbálkozott, majd egy másik szupercsapatban, az Asia-ban folytatta, egészen 1991-ig, amikor az ELP újjáalakult, és a Black Moon albuma után majd´ egy éves világkörüli turnéra indult. E második korszak végül 1998-ig tartott: egy újabb lemez és számtalan koncert után a három zenész útjai ismét elváltak. Az ELP lemezek persze mind a mai napig jól fogynak: idén jelent meg a legendás első fellépés felvételét tartalmazó DVD, Birth Of a Band: Isle Of Wight Festival címen.
  
  Carl Palmer ma már nem egyszerűen a „P az ELP-ből”, hiszen elképesztő gyorsaságával és mesteri dobolási technikájával szólóban is képes lázba hozni a rock rajongóit. Így ma is ott találjuk a kortárs rock élmezőnyében, és harminc évvel azután, hogy bemutatkozott a zenerajongók előtt, továbbra is ő „a dobosok dobosa”. A civilben közvetlen, vidám brit úriember rendkívül komollyá és precízzé válik, amint beül dobfelszerelése mögé. Ami amúgy nem a színpad hátterében áll ahogy megszokhattuk -, hanem a közönség orra előtt foglal helyet: Palmer ugyanis nem csak dobol koncert közben, hanem színészként is játszik.
  
  Hasonlóan mutat majd a színpadkép az A38 hajón is, ahol október 25-én lép fel a Carl Palmer Band. A programban ezúttal is saját dalok, valamint a klasszikus ELP-darabok szerepelnek majd, mint például a Tarkus, az Aqua Tarkus, a Canario, a Fanfare For A Common Man, a Carmina Burana átdolgozása vagy a Bullfrog. A koncertre jegyek már kaphatóak, a Ticketportal országos üzlethálózatában.
  
  Belépő: 5000 Ft, a koncert napján 5500 Ft.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Carl Palmer

Livesound Productions

 programajánló: 
2025. november 15.
The Rasmus: Weirdo Tour 2025 – Budapest is a listán!
Megérkezett az új Rasmus album! Novemberben koncert Budapesten
2025. november 16.
Magányos hatalmasok - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Stoned Jesus & Wheel: Spring Equinox Tour 2026
A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten
Jonathan Roy – a hokikapusból lett világsztár újra Budapesten
Annisokay: német metalcore hármas érkezik decemberben
Yann Tiersen szólókoncerttel tér vissza Budapestre- Az alkotó saját kisbuszán, kutyája társaságában turnézik
IDLES – Felszabadító energiák a Budapest Parkban
Quimby – A terepasztal lovagjai – 35 év szélmalomharc
Tom Smith - Egy meghitt este az Editors frontemberével
Magányos hatalmasok - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel
Így ünneplik a barátai a „magyar világsztárt” Németh Gábor életmű koncert
 kiemelt 
Stoned Jesus & Wheel: Spring Equinox Tour 2026
  
Co-headline turné keretében tér vissza Budapestre a Dürer Kertbe 2026

A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten
Jonathan Roy – a hokikapusból lett világsztár újra Budapesten
Annisokay: német metalcore hármas érkezik decemberben
Yann Tiersen szólókoncerttel tér vissza Budapestre- Az alkotó saját kisbuszán, kutyája társaságában turnézik
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 utazó rajziskola    zöld pardon    billy gibbons    slayer    steam engine    red´s cool    twin cobra    el pollo loco    wamp    jules war    absu    red dragon cartel    kistehén    hobo És bill    tom waits    sőrés zsolt    over my dawn    naturally 7    az adósság    pendulum    stiff bastard    kettős tamás és a vadszamarak    the last days of jesus    adrian smith    mole listenig pearls  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!