hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
magazin [könyv]  2006. szeptember 12. kedd   11:59
nincsen hozzászólás

szerző: Sylvio
Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János: A magyarock története 1. A beat-kezdetektől a kemény rockig
Népszabadság könyvek, 2005, Budapest

  Jávorszky Béla Szilárd és Sebők János sokkötetes, három sorozatot fölölelő vállalkozásának, a rock történetének második sorozata a kétkötetesre tervezett A magyarock története.
  Akinek deja vu-érzése van, ne lepődjön meg. Sebők János a nyolcvanas évek közepén már írt egy azonos című kötet-párt, amit Rock a vasfüggöny mögött címmel, egy kötetben, javított szöveggel (ekkor már nem kellett rébuszokban írni, mint az átkosban) újra kiadtak 2002-ben. Annak minden erénye mellett két hibája volt: a nyolcvanas évek alternatív mozgalmai nem igazán kaptak benne teret, és túl sűrű volt a szedése.
  A Magyarock története 2005-ben megjelent első kötete reprezentatív kiállítású, mint maga az egész sorozat (jól fog mutatni a polcon), így a szedéssel nincs baj. A nyolcvanas évek pedig a második kötet témája lesz, így azzal sincs. A magyar rock 1957. március 19-én született meg, ekkor rögzített három felvételt Kovács Andor jazzgitáros: Rock and roll (eredeti címe Rock Around The Clock; Bill Haley és Comet nevű zenekara ezt vette föl 1954. április 19-én, s ekkorra datálták a rock születését), Itt a rocki, Öt perccel éjfél előtt. Ettől a pillanattól kezdve nem tetszett a kommunista hatalomnak a rock, de sosem bírtak el vele: már-már legyűrték az egyik hullámot, és jött a következő csak épp nagyjából ötéves csúszással nyugathoz képest, és sokszor ugyanazon zenészek részéről. Kommunista vezetőink miatt nem volt magyar együttes, aki komolyabb nemzetközi sikert érhetett volna el: akik esélyesek lettek volna, azokat nem tartották annak. Akiket annak tartottak, azok külföldön nem voltak esélyesek, mint épp múló divatot követő bandák.
  Aki nem szereti, ha ledöntik gyerekkori idoljait, mint ötvenhatban a Sztálin-szobrot, az ne vegye kezébe a művet: mítoszdöntögetésben ugyanis Sebők elévülhetetlen érdemeket szerzett. Az informatív, slágerlistákkal is szolgáló kötet az 1981-ben, a Hajógyári-szigeten megrendezett fekete bárányok-koncerttel zárul. Ezután padlón minden sztár. S hogy vajon mi történt azóta? Arra majd a következő kötet igyekszik választ adni.
  
   Ára: 4790 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

NSZ könyvek - A magyarock története 1

A rock története 1

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
Áprilisban rendhagyó táncházi események és új táncházak a Fonóban
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ez basic    eddie murpy    laime pilniga    date night    august strindberg     ulver    pannónia fesztivál    ÖrdÖg    stam1na    bad teacher    takács tamás band    the order of apollyon    atticus    all that remains    craig taborn    cante  diem    valerian swing    keith caputo    deep in the woods    the trousers    lajkó félix    deep inside    sanatorium    anne hathaway    kalmah  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!