szerző: TompiWhitesnake(UK) 2006. augusztus 1. Petőfi Csarnok
A legjobban talán a Live...In The Still Of The Night című friss Whitesnake DVD méltatásával lehetne felvezetni ezt a koncertajánlót, mert hát valószínűleg ennek programját tálalja majd a banda, és mégiscsak e korong apropóján érkezik hazánkba az örökifjú David Coverdale vezette Fehérkígyó. De hát ettől az ismertetőtől eltekintenék, mert hadd lepődjön meg az is, akinek nincs meg ez a dokumentált hangverseny. Akinek pedig megvan, az úgyis tudja, hogy mit fog tenni augusztus elsején. Természetesen meglepődni.
A hetvenes évek végén indult bandánál a meglepetés és a csodálkozás tulajdonképpen mindennapos vendég, hiszen nem mindennap történik meg az, hogy különböző zenekarokból kiebrudalt, sértődött emberek egy olyan együttest hoznak létre, amely nem sokkal meghatározó tényezője lesz egy évtizednek. (Pláne, ha a tárgyalt brigád a frontember hímtagjáról kapja a nevét.) Pedig itt pontosan ez történt, David Coverdale három Deep Purple lemez (Burn, Stormbringer, Come Taste The Band) után döntött úgy, hogy elég a viszályokból és Ritchie Blackmore-ból, és Glenn Hughesból, és inkább játssza azt, amihez nagyon is ért, blues alapú dögös hard rockot.
Próbatermük és turnébuszuk továbbra is átjáróház, igaz olyan nevek adogatják egymásnak, (helyenként saját maguknak is a kulcsot) mint, John Sykes, Neil Murray, Cozy Powell, John Lord, Tommy Aldridge, így aligha csoda, hogy a kezdeti szolid siker egyre nagyobbra duzzad, igaz még mindig csak Európa és Japán bevételére elég. Amerikát már az egyesek által 1987, mások által Whitesnake-nek nevezett albummal, és az azon található szolid stílusváltással hódítják meg. Az erőteljes blues hatásokat és a hard rock gyökereket sikerült olyan formában beoltaniuk a tengerentúlon tomboló, vállalhatatlanul slágeres stadion-rockba, hogy a Whitesnake esetében eltűnt belőle minden vállalhatatlanság. A sikerhez és az igazsághoz azonban még hozzátartozik az akkor még tejfölösszájú MTV is, amely szinte rotációban játszotta az Is This Love? és a Here I Go Again klipjeit.
Innentől persze csak lefele vezethetett az út, még akkor is, ha az egyik útitársat Steve Vai-nak hívják, a masinisztát pedig John Kalondernek. Kínos turnék, kínos best of lemezek követték egymást, és mesebelivé is változott a zenekar a kilencvenes évekre. (Hol volt, hol nem volt) Coverdale ugyan készített egy közös lemezt a Led Zeppelin gitárosával, Jimmy Page-dzsel, de a sikerük csak tiszavirág életű volt.
2003-ban tekeredett ki újra a Fehérkígyó, amikor is a nagyhangú rock n roll Casanova maga köré csődítette a klasszikus felállás dobosát, Tommy Aldridge-t, gitárra elcsábította Dio-tól Doug Aldrich-et, és alkalmazta mellé azt a Reb Beachet, aki megfordult már minden olyan hajbandában, ahol azért zenélni is kellett. Billentyűkön a mindig, mindenhol bevethető Timothy Druryra számíthatunk, bőgőn pedig a DVD-n szereplő Marco Mendoza helyett Uriah Duffyra, aki a funk és a jazz világából érkezik.
A Tisztelt Érdeklődöknek pedig javaslom, érkezzenek 19 órára, a Petőfi Csarnokhoz. Érdemes.
17:56
