szerző: SylvioDeftones 2006. Június 26. Petőfi Csarnok
Katlan volt a Pecsa aznap este, már csak be kellett gyújtani. Érdemes lett volna a Szabadtérrel is próbálkozni a szervezőknek így viszont a Neck Sprain tette a katlan alá a gyújtóst. Először kérdéseket tettek fel, aztán eljátszották a te dalodat, majd egy ima következett azokért, akik szemben haverkodnak az emberrel, aztán hátba szúrják. Régen láttam őket, jólesett hallani, mire jutottak ezalatt a pár év alatt, az előző album óta. Sajnos a közönség nem nagyon ismerte Zakk Wylde-ot, és a többi utalást sem értette, talán a frontember Pityesz osztásait igen, de a leendő album dalai mindenesetre megmozgatták a népet. Volt is egy kis háború, aztán a zakkes másik oldalt mutatták be, végül a Keep It On Faith után intoxikálódtunk. Samu dobolása nincs túlbonyolítva, fifikák azonban el vannak rejtve benne itt-ott, és öröm nézni, ahogy visszapattannak ütői a bőrről. Szóval ígéretesnek ígérkezik az új lemez.
Az okozott nyakficam ide vagy oda, maradni kellett, tónsz-Def! tónsz-Def! tónsz-Def! követelte a katlanba bemerészkedők tábora a maga jussát. A Deftones begyújtotta a gyújtóst, és ha a közönség soraiban nem repült volna el ötpercenként egy-egy műanyag söröskorsó tartalma, le is ég a PeCsa katlanja. A Passanger és a My Own Summer (a katlanban) rögtön megadta az alaphangulatot mit beszélek, illetve írok, ez nem csupán alaphangulat volt, hisz mindenki rögtön utazott. A kiszélesedett Chino, szinte végig a kontroll-ládán, a tömeg felett állva adta ki magából a feszültséget; különös, szuggesztív, szögletes-lebegő mozdulatokkal kommentálta magát, hogy rögtön az elején új alkotást játszanak el. Aztán Be Quiet And Drive Far Away a Bored és egyéb elsőlemezes nóták leptek meg minket; Hexagram és Feiticeira nem lepett meg, természetesnek vettük, hogy eljátsszák. Új nóta megint, amolyan (szintis segítséggel való) szitár-metal, aminek tanúsága szerint egyre több növényi eredetű ihletadót fogyasztanak. A Digital Bath, később a Minerva és az Around The Fur után előkerült egy Soulfly-szerzemény is, majd a Head Up s a Change. Hát, megváltoztunk a végére, mit ne mondjak. A zenekar is, meg mi is olyanok voltunk, mintha Stanley Kubrick koncertfilmet forgatott volna, és szokása szerint őrületbe kergette volna alkotása szereplőit. Úgy tűnik, a Deftonesnak ehhez nincs szüksége Kubrickra. Se magát, sem a hallgatóságot illetően.
14:12
