hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
lemezajánló [kislemez]  2006. június 25. vasárnap   16:26
nincsen hozzászólás

szerző: Prof. Fusi Mi-Shi
Keserves Öröm
Szerzői kiadás

  A Keserves Öröm cím tulajdonképpen Keserv és Öröm-ként értendő, ugyanis a Keserv és az Öröm zenekarok álltak össze erre a split lemezre. Ez persze számos humorbonbon kicsomagolására adna okot, de bár szeretem úgy számon tartani magamat, mint aki kapva kap az ilyen lehetőségeken most valahogy mégsincs kedvem a dologhoz. Ez pedig azt jelenti, hogy a Keserv és az Öröm elérte a célját.
  
  Hogy melyik banda kinek a nyomdokain halad, vagy legalábbis kihez hasonlítható, annak taglalását helyből mellőzném, mert valószínűleg úgysem ismeri senki jobban azoknak a zenekaroknak a nevét, mint az Örömét és a Keservét vágjunk tehát inkább egyből a dolog közepébe.
  
  A kétszámos lemezt az Öröm nyitja a Hegy című kompozícióval, amelyet elvileg könnyebb befogadni, mint a Keserv számát, ugyanis ebben nincs torzított gitár, az extrém vokáltémák mellett sok helyütt pátosszal teli, de nem patetikus szavalást hallani, és a dal vége felé még egy reneszánsz-jellegű dallam is befért az ambient hangulatok közé. De azért ez a jobbára dark ambientnek mondható tétel is kellőképpen nyomasztó, vagy legalábbis elkeserítő tud lenni az emitt a My Dying Bride-ot, amott meg az Isis-t idéző gitártémájával és perverz módon fülsimogató zajbetéteivel (és akkor a fentebb emlegetettnél ismertebb neveket azért mégiscsak sikerült elpotyogtatni). A negyedórás dal végén az ember már azt hiszi, hogy mindenre el van készülve, pedig dehogy.
  
  Jön ugyanis a Keserv a lemezt záró cím (és majdnem vég) nélküli dalával, amiben úgy váltja egymást számos remekbeszabott riff, hogy szinte észre sem veszi őket az ember. Talán azért van ez, mert a funeral doom adta kereteken belül még a tempók is változatosak, és a vokálok is sokfélék: frecsegő savköpés és lúgízű gurgulázás egyaránt akad köztük, amiktől sűrűn gurulnak végig az ember arcán a sós izzadságcseppek. Ha az Öröm dala hallatán az ember folyton azzal szembesül, hogy egyszer eljön érte a kaszás (márpedig folyton azzal szembesül), akkor a Keservnek jutó negyedórában már látja is közeledni. Lassan, de biztosan közeledni.
  
  Hangozzék ez bármilyen szélsőségesen, ez a két dal a fentebbiek ellenére közel sem hallgathatatlan. Egyrészt tud valamit mind a két zenekar, ami miatt az ember hajlamos újra meg újra feltenni a lemezt, másrészt pedig amellett, hogy a daloktól lefelé görbül az ember szája, a Keserv és az Öröm egyértelmű elhivatottságtudata nagyon is felemelő tud lenni annak, aki hisz az undergroundban. Annak meg pláne, aki már nem.
  
  1. Öröm: Hegy
  2. Keserv: -



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Öröm

Keserv

 programajánló: 
2025. július 11.
15 év boldogság - a Budapest Parkban ünnepli első lemezének jubileumát a brit Hurts
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
2025. július 19.
Queens of the Stone Age visszatér Budapestre: A The End Is Nero Tour a Budapest Parkba!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
Sabaton: The Last Stand
 kiemelt 
Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
  
Ha van zenekar, amely képes volt három évtizeden át ugyanazzal a könyörtelen lendülettel zúzni, az a Darkest Hour

Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
ArcTanGent 2025 az angliai Somerset-ben
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 last hope    barabás lőrinc    only the poets    polyák lilla    nightquest    kutyák És macskák    davey and the porchmonkies    einherjer    charlie winston    európai unió    jucifer    jaded heart    guns n´ roses    silver church    skeletonwitch    jörg uken    black blitz    both miklós    black francis    gary moore    disney    kill devil hill    burst    the bulletmonks    roots of death  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!