magazin [háttér]  2000. augusztus 24. csütörtök   16:58

nincsen hozzászólás

   Eddigi rövidke életem folyamán nem sikerült még ellátogatnom Mezőtúrra pont abban az időben, amikor a Sör és Rockfesztivál zajlódik, bonyolódik lefelé. Ebben a mondatban már benne is van, hogy idén sem úgy alakultak életem eseményei, hogy eme kegyben részesüljek az égiektől, kötelességeim másfelé szólítottak. Nem részletezem, hogy az a buli miért volt jó, meg miért nem, de tény, hogy a résztvevők agyára mentem a félóránkénti rendszerességű sóhajtásommal: Minden ismerősöm most Mezőtúron bulizik!. Az elején még kiakadtak és fenyegetőztek szájleragasztással, meg fejbeveréssel, majd megszokták, legvégül pedig észre sem vették. Hát ez is elmúlt.
  
   Hazafelé természetesen (a szenvedések fokozása érdekében) Mezőtúr mellett vitt a vonatom, hogy valamelyest csökkentsem levertségem, megpróbáltam elaludni. Nem volt sikeres, ugyanis a fülkémben két középkoron kicsit túl lévő házaspár utazott. A két hölgy azonnal megtalálták a közös témát, gyerekek, unokák, a régi idők, miegyéb. Sápítoztak, hogy szegény gyerekeknek mennyire nehéz a mostani körülmények között tanulni, elhelyezkedni, milyen rettentő kilátásaik vannak az életre és a családra, hasonlók. A hangerő a kerekek kattogása miatt emelt lett, felhagytam álmaim meddő hívogatásával, egy krimi mögé bújva hallgattam az eszmecserét. Mikor kiderült, hogy mindkét pár Mezőtúrra utazik (eltérő céllal ugyan), akkor elkeseredve próbáltam a betűkre is koncentrálni. A két asszony azonban belehevült, nem álltak meg a város bemutatásánál, szokásos érdeklődő kérdéseknél, hanem ráharaptak az éppen aznap véget ért fesztivál témájára és a mai fiatalokra.
   Itt először a felháborodás hevített, aztán meg a röhögőgörcs. Amikor ugyanis erre kanyarodott a téma, a férfiak is nekiveselkedtek, hogy kifejtsék véleményüket. Hát éppen nem volt *nyázás. Mindenkivel és mindennel volt bajuk. A punkok frizurájától egészen a zenei ízlésig minden kritikát kapott. Hogy ezek a fiatalok büdösek, ápolatlanok, igénytelenek, mindig csak isznak, a tizenévesek is dohányoznak, rettenetes bőr és szegecses ruhákat hordanak, és mindenféle tetoválás díszíti őket, meg rémes karikák vannak a fülükben, az orrukban, a szájukban, színes a hajuk, meg hosszú, hangoskodnak, verekszenek, és hogy az idősek félnek tőlük az utcán. A zene meg túl hangos, üvöltő nincsen dallama, hát erre még táncolni sem lehet igazán, a szövegük borzalmas, élvezhetetlen és néha érthetetlen is. És igazán nem tudnak viselkedni, és nem is értik, miért engedi ezt a város, és miért is van ilyesmikre szükség. Bezzeg, amikor az ő megboldogult fiatalságuk zajlott! És bezzeg az ő gyermekeik ilyet soha és semmikor!
   Éreztem, hogy ha most nem tűnök el, akkor felállok és ordibálva a tudtukra hozom, hogy mennyire el vannak tévedve, és ha nem értenek meg valamit (talán azért mert meg sem próbálják), az még nem feltétlenül rossz, bűnös, vagy elítélendő. Tüntetően felálltam, kissé csodálkozva is néztek rám, mintha mindeddig nem is lettem volna közöttük, feszengve tudatára ébredtek, hogy éppen egy általuk becsmérelt ifjú mellett adták ki minden mérgüket és ellenszenvüket, egy olyan fiatal mellett, aki egész végig kulturáltan viselkedett, na de mégiscsak fiatal (ráadásul nem a legelegánsabb alteros szerelésemben pompáztam). Belekotortam a táskámba, előhalásztam egy pocsékra gyűrött barna Sophiane-s dobozt, majd megdöbbent tekintetektől kísérve kivonultam a fülke elé és nagy-nagy füstfelhőket eregetve elmerengtem a generációs távolságokon.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: