film [filmszemle]  2006. június 14. szerda   10:23

nincsen hozzászólás

  Telefonbetyárkodni jó dolog. Talán nincs is olyan ember a kommunikáció fénykorában, aki ne próbálta volna ki legalább egyszer, milyen is az arctalanság biztos melegéből idegeneket szekálni olyan mondatokkal, hogy: jegyrendelés rendben, küldjük a számlát, avagy, Józsi mindjárt odaér a pizzával. További fejezetek szólnak a kevésbé ártatlan, „milyen színű bugyit viselsz” típusú hívásokról, a szimpla, gyerekijesztgető „belelihegésről” ne is beszéljünk. Pláne, hogy tizenévesen elröhögjük az egészet.
  Vannak persze, akik megrekednek a szocializáció ezen fokán, és perverzebb irányba hajlanak, ők nem tudják még, hogy a számlát minden esetben a hívó fizeti, és nem is olyan poénos, mikor éppen nem veszi fel senki a telefont.
  Az Ismeretlen hívás hívója (mr.X) is hasonló cipőben jár, mobilja van, meg temérdek ideje, így esti műszakban fiatal nőket ijesztget, kifigyel, majd besurran és megöl.
  Ebben a sorrendben.
  Legújabb kiszemeltje Jill (Camilla Belle), a legátlagosabb amerikai tinédzser, kinek legfőbb problémája, hogy éppen le van tiltva az aktuális iskolabuliról és az ezzel járó élvezetekről. 800 percnyi mobilszámla után (ami talán mégsem annyira átlagos) szülei érthető módon fegyelmezik, és babysitterkedni küldik az isten háta mögötti luxusvillába.
  A tulajdonosok távozása után Jill tehát egyedül marad, két kiskorúval és egy Rose nevű házvezetőnővel. Éppen arra készül, hogy felületes kis turkálásokkal és hűtőkifosztással töltse az este hátralévő részét, mikor is megcsörren a telefon... (és beindul a fent említett gépezet)
  Mondhatjuk, hogy semmi meglepő nincs ebben a filmben, van egy macska, aki mindig akkor rohan át, amikor nem kéne, és a fák csapkodják az ablakokat, és nem indul be az autó, stb. stb. A sablonos történetvezetésen túl azonban a rendező (Simon West) képes rá, hogy olyan hangulatot teremtsen, ami kellően alátámasztja mindazt, amiben a film gyengélkedik. A környezet több, mint amit egy átlag kelet európai agy befogadni képes, így a felvezető-levezető részekben sem ásítozunk, hanem gyönyörködünk azon, hogy az Ikeán túl is léteznek bútorok. A ház szerves részévé válik a történetnek, és ahogy múlik az idő, a szemkápráztató részletek és ötletes zugok egyre fenyegetőbbé és veszélyesebbé válnak nem csak Jill, de a néző számára is.
  Minden négyzetcentiméterét kihasználták a forgatás során, és nem csak a belső terek látványos fényképezésére gondolok, hanem a külső helyszínekre is. (vendégház, ösvények, kert) Talán a legnehezebb feladat lehetett a helyszín kiválasztása (hacsak nem építettek egyet a forgatás kedvéért). A már önmagában is fél órás kisfilmre kívánkozó épület kellően izgalmas ahhoz, hogy az egy légtérben játszódó események ne váljanak unalmassá (vicces is lenne egy panelben kergetőzni).
  A zenéről se feledkezhetem meg, nem csak azért, mert a legelső filmkockától kezdve folyamatosan jelen van, hanem azért is, mert a túlzottan feltekert hangerő miatt az akciórészeknél majdnem széthasadt tőle a fejem. (plázákba füldugót vinni ajánlott)
  James Dooley zeneszerző gondoskodik róla, hogy egyetlen pillanatra se feledkezzünk meg róla, mit nézünk. Az állandóan morajló, vészjósló dallamok ugyan nem filmzenei klasszikusok, de arra elegendőek, hogy ne süllyedjünk kényelmesen a székünkbe.
  Utoljára hagytam a színészeket, Camilla Belle-t és Tommy Flanagan-t, egyikük nagyon dekoratív, a másikukból semmi se látszik kilencven percen keresztül, legfeljebb csak a teste körvonala, úgyhogy alakításokról nem igen lehet beszélni. Belle persze sikeresen elhiteti a rémült tinédzsert, szerepében talán az a legjobb, hogy egyáltalán nincs eltúlozva. Jill semmi olyat nem tesz, ami ne lenne várható a karakterétől, tehát nem kezd el pörgőrugásokat alkalmazni egyik percről a másikra, csak azért, mert az életveszély kihozta belőle a harcművészeti géneket.
  Az egész moziban ez az irány tetszett a legjobban, talán sokaknak csalódás lesz a „hétköznapisága”.
  Flanagan-t ugyan láthattuk már a Sin City-ben, de akár egy statisztát is alkalmazhattak volna a szerepére, mr. X-ből ugyanis tényleg semmit nem látunk az utolsó képkockákig, így jelenlétét értékelni... hmm... árnyék a falon, de annak nagyon hatásos!
  Nincs arc, nincs magyarázat, csak a véres szándék és a telefoncsörgés. Egy ilyen éjszaka után nem a 13 órás mobilszámla kifizetése lesz a családi gond, hanem az életfogytig tartó trauma kezelés, agyturkászokkal, nyugtatókkal és egyre növekvő fóbiákkal... Hát, igen. Telefonbetyárkodni jó dolog.
  
  Hazai forgalmazó az Intercom

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: