hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
magazin [háttér]  2000. július 4. kedd   16:38
1 hozzászólás

szerző: mogyoro
Oh, azok a nyolcvanas évek...


   Ha régen valamelyik kedvenc, de a nagy lemezkiadók által el nem ismert zenekaromról akartam valamilyen hanghordozót, akkor igen bajban voltam. De az is előfordult, hogy nem is ismertem zenéket, amiket illett volna. Például ´91-ben, a Nap-Napon mindenki a Sziámit várta, kérdezték is a müllerpetitől, hogy mikor lesznek, mire csak ingerült morgás volt a válasz, hogy lesz Kontroll, arra miért nem kíváncsi senki
   Az első Kontroll album erről a koncertről készült felvétel alapján jelent meg, a feszt.-en még csak a szövegkönyv, igaz, többen mondták, hogy már a versek alapján beugrik nekik a rég nem hallott zenei aláfestés (a Kontroll Csoport a napnapon-t később több archív felvétel megjelentetése követte).
  
   Hozzátenném, a SziámiTAO ezen a rendezvényen oszlott fel elég viharos körülmények között a színpadon Hernyó (későbbi) haverom közreműködése által. Igaz, rá egy évre már új csapattal rendelkezik Péter, miről az első hanganyag egy szám erejéig megtalálható (s legjobb tudomásom szerint e dal másutt nem is szerepelt, lekerült a repertoárból) a Bahia gondozásában megjelent NapNap Fesztivál albumon, több más, a cseppkőbarlangnál fellépő előadóval együtt. A kaziról még kiemelném másik kedvencemet, kiknek az itteni fellépéséről önálló album is NAPvilágot látott, a 2. Műsor-t az AlainDelonnal, Haumann Péterrel a körhintán.. (éljen az alternatív tánczene a´la 80-as évek ).Találkoztam egyszer egy sráccal, aki a 2. Műsor koncertjeinek relikviáit gyűjtötte. A zenekarnak annyira nem volt hivatalos hanghordozó kiadására lehetősége, hogy arany- s platinalemezeit saját maga készítette más lemezek befestésével (arany- és ezüstszínűre) s koncert alatt ezt dobálta be a közönség soraiba Ő mesélte, hogy a zenekar állandó mozgásban akarta tartani a tömeget, ezért hol céltábla-kitűzővel kellett fel-alá járkálni a közönségnek, hol mindenkinek meg kellett fognia egy szallag egyik végét, s a koncert végére össze kellett futni a másik végen található emberkével.

   Ezen lemezek kiadása óta nagyjából be is pótolták a ´80-as évek után maradt űrt. Kiadták, mi kiadandó (Balaton, URH, ..) megjelent újra a legendás Európa kiadó és Balaton a Zichy kastélyban, aminek az eredeti kiadását még a könyvtárból kölcsönöztem ki iskolás koromban, s már ott is ronggyá volt hallgatva.
   De még (legalább) egy tartozás van. A Petőfin volt anno a Kontroll Csoport és utódzenekarai Kistamás Laci vezetésével, onnan kiderült, hogy a SziámiTAOnak a Sürgős reinkarnáció-n kívül van még egy meg nem jelentetett hanganyaga.
   A tervek között szerepel a Mr. Pornowsky újra megjelenítése., vagy új felvétel? Kíváncsian várom, s remélem, lesz megint színházi est is belőle, mert nekem nagyon bejött ez az anyag (CD-n, mert a kazi vágott volt zeneileg, s igy nem teljesedhetett ki)
  
   S ha már a múlt zenéiről volt szó (a mai zenék a CD ajánlóban vannak, lesznek), akkor pár szó elfeledett, vagy ma már nem kapható előadókról. Mikor kapható volt, nem ismertem, mikor megismertem, nem volt kapható a Neurotic Rocktérítője, s szerintem sokan csak egy-két számát ismerik, vagy azt sem, sok ´slágerüket´ más előadóknak (pl. Balaton) tudnak be. A másik a Huckleberry (Röhrig Géza), ki lakáskoncerteket adott ingyen, csak a házigazdának minden betérő részére teát, zsíros kenyeret kellett biztosítania. Tőle is csak házi-felvételek forognak kézen. Tehát a ´80-as évek még nincs lezárva teljesen.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 egon 2015. június 14. 13:02  #1
Csak annyi megjegyzés, hogy a Kontroll Csoport és utódzenekarai műsort nem Kistamás László vezette, hanem Hajnóczy Csaba, és nem a Petőfin volt, hanem a Bartókon.

 programajánló: 
2023. december 20.
Ritual, Drone, Breakcore, ez a Havizaj #132
2024. február 10.
HOBO Vadászat 40 (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. március 6.
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nyár a fa alá - a közösségi élményt helyezi fókuszba a Budapest Park karácsonyi kampánya
Megejent a Cserepes remix: Pink
Megjelent a Napfonat Égből, fényből albuma
Várják a jelöléseket a Cziffra Fesztivál díjaira
A művészet születése 5 fotós fényképein keresztül - A Capa Központ kiállítása Veszprémben
„A mi Normafánk” címmel közösségi fotógyűjtést szerveznek
Közös többszörös – Minifesztivál a Capa Központban
Elindult a Bebop, a Müpa podcastjének új évada
 kiemelt 
Lenny Kravitz- Blue Electric Light Tour
  
Az amerikai rockikon, Lenny Kravitz, négy Grammy-díjjal és több mint 40 millió eladott lemezzel büszkélkedhet

HOBO Vadászat 40
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
Meshuggah + Avatar + The Halo Effect Budapesten
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jurij    brutally deceased    irie maffia    needless    svoid    eva longoria    zöld darázs 3d    stone sour    liam gallagher    alkonost    true grit     ryan gosling    boddah    venom inc    battleship    facebook    carpathian forest    lenny kravitz        david fincher    cancer bats    ingyen    structures    jamie chung    coheed and cambria  

r49
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!