hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2006. május 7. vasárnap   14:36
nincsen hozzászólás

szerző: E.E
Joe Zawinul & The Zawinul Syndicate
Jövő Háza Teátrum, 2006. március 25.

  Úgy ezer ember kötött fogadást március 25-én Joe Zawinullal, hogy ő és a Szindikátusa - A tavasz 17 pillanata című rendezvénysorozat keretében - valamivel több mint nyolcvan perc alatt zenével körbeutazza a Földet. A fogadásnak persze csak nyertesei voltak, hiszen Joe Zawinuléknak tényleg sikerült valamivel több mint nyolcvan perc alatt zenével körbeutazni a Földet, az igen borsosnak mondható tétet rakó nézők pedig örültek is ennek, ugyanis az osztrák muzsikus és Szindikátusa mindenkit magával vitt az útra.
  
  Persze nem volt túl nehéz dolga Joe bácsinak, elvégre jó néhány évtizede ő ennek a dzsesszes világzenének nevezhető turisztikai szakágnak az egyik legmegbízhatóbb figurája. Köszönhető ez egyrészt annak, hogy öt évtizedes pályafutása során ha nem is a kisujjába, de a tíz ujjába gyűjtött minden tapasztalatot, ami a billentyűs idegenvezetéshez csak kellhet, másrészt meg annak, hogy alkalmazottnak semmiképp sem nevezhető munkatársait mindig úgy válogatja össze, hogy rá magára szinte már ne is legyen szükség. Így tett most is: hozott magával dobost New Yorkból, énekesnőt, gitárost és ütőhangszeres-énekest Brazíliából, még egy ütőst Marokkóból, basszusgitárost a Mauríciusz-szigetekről, és együtt bemutatták, hogy a mennyország a Földön van, csak nélkülük ezt mi legtöbbször észre sem vesszük.
  
  Jártunk mi kérem szépen ezalatt a valamivel több mint nyolcvan perc alatt az esőerdők mélyétől New Yorkon keresztül Rióig mindenhol és a zenészeknek köszönhetően ottjártunkkor nem csak ez utóbbi helyen volt karnevál, hanem mindenütt. Hallhattunk ugyanis akár dzsungelbéli ütemeket, Ana Paula Da Silva torkából elhangzó temperamentumos dallamokat, vagy épp olyan basszusgitárszólót, ami a lódobogástól a 2-es metró dübörgésén keresztül a brooklyni magasvasút kattogásáig mindent megidézett a muzsikusok mindet szemmel láthatóan óriási élvezettel interpretálták. (Mivel jelen esetben ez valóban mellékes, csak mintegy mellékesen jegyzem meg, hogy eközben persze zenészi teljesítményük egy pillanatra sem volt kevesebb annál, amit virtuóznak szoktunk hívni.) Hogy a képzeletben bebarangolt tájak láttán vagy az azokat megidéző dallamok hallatán, netán egymáson, önmagukon, vagy épp rajtunk mulattak, az mindegy is (valószínűleg egyébként mindegyiken egyszerre), mert így is, úgy is lehetetlen volt nem csatlakozni hozzájuk. Most komolyan: mit tud tenni az ember a tapsikolva, sikongatva, füttyögve lelkesedésen kívül, ha olyan jelentek szem- és fültanújává válik, mint amikor Jorge Bezerra a csörgődobjával a legjobb cirkuszokba illő zsonglőrmutatványokat adott elő, vagy amikor hirtelen a nyakába akasztotta egyik kongáját, középre ugrott, és táncolva ütötte tovább az ütemet?
  
  Joe Z., a nagy varázsló a többiekhez mérten kimondottan komolyan forgolódott mindeközben a billentyűi között, megeresztve néha egy káprázatos szólót, de azért a bajusza alatt fel-felvillant egy mosoly, és a kötött sapkája alatt is meg-megcsillant a szeme, elárulva, hogy mennyire büszke a Szindikátusára. Tegyük hozzá: méltán az, mi pedig méltán irigyelhettük őt a Szindikátusa meg a zenéje miatt, meg úgy egyáltalán azért, mert neki senkire nincs szüksége, hogy lássa: a mennyország a Földön van. Végül, de nem utolsó sorban pedig méltán lehettünk neki rendkívül hálásak is, amikor napi földkörüli útja végén (valamivel több, mint nyolcvan perc után) kitett minket ott, ahonnan indultunk, ő pedig társaival együtt integetve továbbindult valahova.
  
  Minthogy a tavasz tizenhét pillanatából ez volt úgy száztizenhét, bizton merem állítani: akik fogadtak aznap Joe Zawinullal, azoknál március 25-e óta nyár van.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

The Zawinul Syndicate

Jövő Háza

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
Slaughter To Prevail
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 devil sold his soul    háború a vámpírok ellen    ivan reitman    a pénz nem alszik    uwe boll    tarja    dream theater    nagy dávid    palace    pankkk    partyzan    chalaban    sick of it all    sebők    william hurt    együtt az ég alatt    opera    sepultura    salma hayek    bootsie    Üvegtigris    fabricius anna    danny devito    thy catafalque    arvas  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!