beszámoló [koncert] 2006. április 19. szerda 11:25
nincsen hozzászólás
szerző: TompiMardi Gras BB, Mystery Gang 2006. március 30. A38
Tudja a Tisztelt Olvasó, hogy mi az a vudu? Pontos definícióval nem fogok most én sem szolgálni, de példákat azért hoznék. A húshagyó keddet szokott időpontjától jócskán eltérve, ráadásul csütörtökön megünnepeltetni pár száz fővel, az vudu. New Orleans hangulatát németként tökéletesen megidézni, az vudu. Egy nappal a gigászi árvíz, és az A38 kényszerpihenője előtt utolsóként ekkora Bourbon Street-i utcabált tartani egy olyan helyen, amelynek körzetében minden utca le van zárva, az is vudu. Ezt az egészet pedig nem más idézte elő, mint a Mardi Gras BB. (Na jó, az árvizet azért nem varrom a nyakukba.)
A vuduhoz egyébként van némi köze az est elő-zenekarának, a Mystery Gang Trionak is. Igaz ez kimerül a Voodoo Doll című számukban, de azért illetek ők a képbe, nagyon is, hiszen a rockabilly hazai úttörői, terjesztői, és legnagyobb rajongói ugyancsak a múltban élnek. Valahol ezerkilencszáz gyönyörű-szép ötvenöt, és ezerkilencszáz csodálatos ötvenkilenc között ingadoznak, hangzásuk viszont nagyon is mai volt, úgyhogy minden adott volt ahhoz, hogy a bum-takra, és persze a Wiggle Babyre, meg a Free Juvenile-ra, meg a szokásosra rázza a publikum.
Rázta is, sőt aki jól állt a legurított sörök, borok, egyebek tekintetében, folytathatta is, hiszen DJ Mahmut, a Mardi Gras BB isztambuli származású hoppmestere már rakodómunkást megszégyenítő igyekezettel pakolta is a bakeliteket a pultjára, és ha már oda kerültek a korongok, hát le is játszotta nekünk azt a hangulatfelelős. Aztán feljött a zenekar, hozzálátott a kétfellépős fesztivál rá eső részének és már megint arra fránya vudura kellett gyanakodnom. A produkció ugyanis úgy szólt, mintha lemezjátszó helyett gramofon lett volna a színpadon, és így szólalt meg a teljes fúvósszekció is. De poén volt csak, nem vudu. A továbbiakban aztán nem volt se tréfa, se megállás, zúdult ránk a Devil´s Apprentice, a klezmer, country, a swing a Jungle Telegraph formájában, a funky a Moto Boat képében, a vélhetően véletlenül a Kőbánya Bluest idéző blues, és a vélhetően nem véletlenül az I Put A Spell On You-t idéző blues, csak a Sunshine alatt lazíthattunk. A frontemberi kötelezettségeket közel sem ódiumként vállaló Doc Wenz, aki egyszerre tud szimpatikus, debil és tökös is lenni, pedig elnazalizálta a Kung Fu Fighting, és a Mellow Yellow című klasszikusokat, közben pedig olyan nyeglén pengette gitárját, mintha legalább annyira feleslegesen lógna a nyakában, mint honfitársának, Dieter Bohlennek. Igaz is, cifra bluesos szólói valóban kissebségben voltak a szuzafont, klarinétot, és a többi, mindennapi rezeket felvonultató fúvósszekció minden egyes megmozdulása mellett. Mert bizony én el tudom képzelni, hogy tendert írnak ki minden egyes szólóra, hisz ezek a németek annyian vannak, mint az oroszok. Még úgy is, hogy pár tag el sem jött, több tippem is van, hogy hol voltak. Az első: New Orleanst építették újjá. A második: épp fölényesen tárgyaltak Quentin Tarantinoval, aki térden állva könyörgött előttük, hogy ugyan hadd csináljon róluk egy olyan filmet, mint az Unza-Unza Time. A harmadik: vudubabákkal hipnotizálják a közönséget, hogy a józanabbik fele is táncoljon, ugráljon, uram bocsá vizionáljon, mind a már egyre kevésbé jelenlevő politoxikomán állapotban fetrengő társaik Akármelyik az igaz, (nyilvánvalóan egyik sem az) megtehetik, hiszen vannak elegen, dobosból például mindjárt kettő is, feszes is a ritmus. DJ-ből csak egy, és ez egy is olyan, mintha itt sem lenne, annyira el van foglalva a lemezeivel, de amíg a többiek nagy zsongással gőzhajót faragnak az A38-ból, a Dunából meg Mississipit, addig ő hozza a bizarr horrorfilmes korongokkal maszatolt korszerűséget, modernséget, vagy tudjam is én micsodát, mindenesetre egy valamit abból a rengeteg tényezőből, amitől a Mardi Gras BB egy zseniális banda. Mert mi az, ha nem zsenialitás, hogy valaki csütörtök este olyan húshagyó keddet produkál, amilyen még szombaton sincs!? Hát vudu.
11:25
