hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
lemezajánló [nagylemez]  2006. április 15. szombat   10:32
nincsen hozzászólás

szerző: András és Tompi
Katatonia: The Great Cold Distance
Peaceville

  Ismeretes néhány tévhit a Katatoniával kapcsolatban. Az egyik az, hogy a bandát mindenáron az Opeth-hez kell hasonlítani, pusztán azért, mert mindkét banda svéd, szomorú zenét játszik, a tagok barátok, és Mikael Akerfeldt hörögte fel a Brave Murder Day albumot. A másik az, hogy ha valaha is volt valami gótikus ebben a csapatban, akkor az még mindig fellelhető benne. A harmadik, hogy mivel ilyen zenét játszanak, a zenekar tagjai állandóan szomorkodó, fanyar, humortalan, nap mint nap Bosch-albumra elalvó, érzékeny szép- és művészlelkek. Ott van aztán még az is, hogy ennek a bandának bármilyen módon is be kéne törnie a mainstreambe, pusztán azért, mert a maga módján slágereket ír. Egyáltalán nem végül, de utolsó sorban íme a legújabb dolog: hogy a Katatonia ismétli önmagát. (Azért ez az utolsó, mert azt már említeni se merjük, hogy a banda énekesét egyesek szerint rendre úgy hívják, hogy Jonas Renske.)
  
  Az Opeth-tel kapcsolatos kérdés egyszerűen túltárgyalható: semmi köze ennek a két zenének egymáshoz, még szomorúság tekintetében sem, mert az Opeth produkciója egész máshogy szomorú, mint a Katatonia zenéje. A gótikus-témát ugyancsak ugranánk, nem akarunk mi kioktatni senkit, és különben sincs gőzünk se, hogy mitől gótikus ez: se rózsaablakot nincs kedvünk festeni tőle, se eret vagdalni. Minden úgynevezett szomorúsága ellenére ugyanis a Katatonia zenéjének stílusa van, és irónia is van benne, még ha néha egyenesen szarkazmusba is csap át. Ennyit arról, hogy mekkora széplelkek ezek a zenészek valószínűleg ők az utolsók, akik művészetnek neveznék a saját muzsikájukat (higgye el mindenki: addig jó, amíg csak mi tudjuk róla, hogy az). A mainstreambe pedig egyszerűen azért nem kell bekerülnie ezeknek a slágereknek, mert a mainstream nem akarja, hogy oda kerüljenek. Ez a mainstream baja, nem a miénk, akik ismerjük a Katatoniát (és a mainstreamet is).
  
  Na és akkor az önismétlés. Zseniálisnak zseniális ez az album is, ez tény, de épp csak annyira hasonlít elődjére, a Viva Emptinessre, amennyire kell is neki. Füldugó nélkül elég könnyű észrevenni, hogy jóval zúzosabb dalok születtek most (a címhez méltóan jóval kevésbé organikus a hangzás is), meg aztán tele vannak a nóták loopokkal, effektekkel, amik korábban nem sorakoztak sűrűn a Katatonia-albumokon. Olyan ridegre sikerül ez a lemez, hogy az énektémák nélkül még egy barátságos indusztriál-metal anyagként is megállná a helyét. Persze mindez olyan természetességgel történik, hogy nem is igazán feltűnő az egész, de ennek inkább örülni kéne, nem? Homogénebb is aztán ez a felvétel a Viva Emptinessnél: dalt kiemelni teljesen felesleges róla, mert egyfelől annyira együtt van az összes, másfelől meg mindegyikkel egyformán meg lehetne ezt tenni bizonyisten, még a klipes My Twin sem nagyobb sláger, mint a többi. Egyszerűen csak ugyanakkora, mert a többihez hasonlóan ott vannak benne a pöröly, szaggatós riffek, a messziről jövő és messzire úszó harmóniák, a jólesően cifra dobtémák, a karakteresen lágy énekdallamok, az újonnan jött elektronika, meg az a bizonyos plusz, amit meg se próbálunk megfejteni. Úgy jó ugyanis a Katatonia, ahogy mindig is volt, és megint másként van: egyszerűnek látszik, de próbáljon meg a végére járni az, aki komolyan is gondolja, hogy egyszerű.
  
  (Ja igen, az énekest pedig Jonas Renksének hívják. Ha nem tetszik észlelni a különbséget, tessék jobban figyelni.)
  
  1. Leaders
  2. Deliberation
  3. Soils Song
  4. My Twin
  5. Consternation
  6. Follower
  7. Rusted
  8. Increase
  9. July
  10. Int he White
  11. The Itch
  12. Journey Through Pressure



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Katatonia

Peaceville

 programajánló: 
2020. augusztus 29.
T Á B O R Fesztivál 2020
2020. augusztus 30.
Új dátum- Augusztus végén lesz a 2020-as EFOTT
2020. szeptember 2.
Budapesten a Pixies
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
Sabaton: The Last Stand
Roar: Délibáb demo
Borbély Mihály: Polygon - Theodosii Spassov, Lukács Miklós, Dés András
Begotten Silence: Faces Of Suffering
 kiemelt 
The Dead Daises Glenn Hughes-zal, 2021. Barba Negra
  
Újabb fejezetéhez érkezett a Dead Daisies története, ami a korábbiaknál is kalandosabb éveket ígér

Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
 friss hozzászólások 

Elkészült a MegaHertz első albuma (1)
Exopop: A szakadék mélyén (1)
Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 laime pilniga    libido wins    alain johannes    eluveite    overcast    the moog    gasometer    dark of the moon    korn    dürer    agregator    blake lively    the devil came on horseback    kézi chopin    lokotka gábor    stereomilk    sister sin    thin lizzy    hangsúly    uzipov    butal assault    turn of mind    limp bizkit    nile    the devin townsend project  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!