hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
magazin [pályázat]  2006. április 8. szombat   11:10
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
Nagy a hazai érdeklődés a Roots&Routes kurzusaira


  Európai viszonylatban kiemelkedő számú, több mint 170 jelentkezés érkezett a Roots&Routes nemzetközi tehetségkutató hazai felhívására. Mint ismeretes, az Európa nyolc országában párhuzamosan futó ROOTS&ROUTES keresi, inspirálja és képzi azokat a tehetséges fiatal zenészeket, táncosokat és médiamunkásokat, akik egyébként nem biztos, hogy utat találnak a nevesebb színpadokra, médiaintézetekbe és művészeti iskolákba.
  
  Május 9-én indul a képzése azon ifjú tehetségeknek, akiket a szakmai zsűri beválogatott a programsorozat első fordulójába. Az intenzív mesterkurzust május 13-án a budapesti Gödörben rendezendő multikulturális fesztivál zárja, ahol ismert, népszerű előadók társaságában - a nagyközönség előtt mutatkoznak be a fiatalok.
  
  Ezzel a programsorozat nem ér véget. A következő mesterkurzusra június 15-ig várják a jelentkezőket. A későbbiekben, az itthon jól szereplő, kiválasztott zenei-, tánc- és média tehetségek közül néhányan nemzetközi workshopokon és mesterkurzusokon is tanulhatnak és különböző kulturális tevékenységekben, színpadi produkciókban vehetnek részt.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Tehetségek

 a rovat legfrissebb cikkei: 
Budapestre érkezik a MERITA-projekt Európa válogatott vonósnégyeseivel
Rekordszámú jelölés érkezett a Prima Primissima díjra
Négy magyar munka is díjat kapott a legrangosabb designversenyen
drMáriás - A belső emigráció képei
Megelevenedik a középkor Zsámbékon
26. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál
„A Fonó nem a független szcéna egy kalandja, hanem maga a nemzeti kultúra”
Ismerd meg a színfalak mögötti világot! – Müpa Egyetemi Nap 2024
Mi a csoda? Ebru és karagöz a Múzeumkertben
Jókenyér péksüteményekkel és Varró Dániel meséivel segíti a gyermekek felépülését a Provident
Újbuda Jazz Fesztivál egyedülálló zenei élmények három napon át
 kiemelt 
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
  
A svéd Imminence az alternatív metalcore műfajának egyik legmeghatározóbb szereplőjévé nőtte ki magát

Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
IST IST: Light A Bigger Fire tour - Manchestertől a Dürer Kertig
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 metalcamp    sziget 2010    pogues    leonardo dicaprio    deadly apples    sebkha-chott    john mayall    kill devil hill    dlrm    desultory    chrisopher nolan    complette failure    gyalázat    sleep token    szexhead    the dark knight rises    morning star    gackt    anna phoebe    turisas    sanctuary    justin timberlake    crossfaith    social network    the 69 eyes  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!