hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
beszámoló [fesztivál]  2006. március 17. péntek   15:55
nincsen hozzászólás

szerző: Tompi
MetalMania Fesztivál
2006. március 2. Petőfi Csarnok

  Mániákus és/vagy mániákusan italozó metalosok özönlötték el már kora délután a Petőfi Csarnok környékét e kora márciusi időpontban, csakúgy, mint tavaly ilyenkor. Nem is csoda, hiszen számos nagynevű fellépő tette tiszteletét, csakúgy, mint tavaly ilyenkor. Így aztán talán sok főállású headbanger még búslakodni is elfelejtett, hogy a Testament és a Carpathian Forest ezúttal távolmaradt, hiszen a cserepadról a Therion és a Moonspell állt be, úgyhogy klassz kis meccsnek néztünk elébe. Csakúgy, mint tavaly ilyenkor.
  
  Kezdősíp helyett ugyan Gire koncert volt, de ennek csak örülni lehet. A hangzásnak is, ami mind a helyszín, mind a zenekar szokásos megszólalásához képest is átlagon felülinek volt mondható, így mind az Aranyhajnal, mind a Bábel és a többi szerzemény is olyan formában került a közönség elé, amilyenek valójában: erőteljes dalok, tele energiával, mégis figyelemreméltó rétegzettséggel. A rétegek (nagy vonalakban: magyar népzene, modern, riffelős metal, melankólia) azonban szépen összeolvadnak, és így igen hatékonyan elgondolkodtatnak, és megmozgatnak.
  
  Talán ellentmondásosnak tűnik, hogy engem a Wackor koncertjének irányába mozdítottak. Nem a Gire műsorával volt itt a baj, hanem az utóbbi időkben ritkaságszámba menő, budapesti methanolid adagolásnak. Most is csak félórányi volt belőle, de az legalább tömény volt és feszes. Az időpontnak köszönhetően sokaknak még a levesnóta csengett a fülében, így nem csoda, ha az egyszerre szikár, bizarr módon mégis slágeres programot, meg a védjegynek számító robothangot és a zsúrló riffeket csak szolid sörözés kísérte. Elhangzottak új számok is, lendületes, kissé talán punkos darabok, de ez nem elmarasztalás akar lenni, másfelől még mindig erősen wackorosak.
  
   A The Dethroners műsorába jövet-menet, fesztiválhangulatom (bármit is jelentsen ez) kialakulásával egy időben tudtam belenézni. Kissé enerváltan játszották az általuk kifejlesztett, összetett Madách-metalt, amelynek jót tett a hegedűszó, és az A Perfect Circle feldolgozás is.
  Ez idő tájt, a kisszínpadon a Prompt tálalta Sepultura, Pantera, Godsmack feldolgozásokkal teli, ám sajnos meglehetősen fásult, de azért lüktető műsorát. Ráadásul a hangzásnak sem volt sok köze a négyeshez, így visszatértem a nagyszínpadhoz és a Stereochrist déliesre fogott döngöldéjéhez. Sikerült elcsípnem egy régi nótájukat (All Allong The River), két újat, (Awakening, Eyes Burnt Out) és a koncert vége ezúttal is a Bury Me In Smoke által lassult le igen jelentősen. Ez a néhány dal elég volt ahhoz, hogy megfigyeljem a pompás és zsíros riffeket, a fifikás és nem öncélú bőgőjátékot, és a feltehetőleg tükör előtt gyakorolt, Phil Anselmo-i pózokat.
  
  Következett a finn Charon. Egyikükön volt egy cowboykalap. Love metalt játszottak, körülbelül úgy, mintha a HIM és az Amorphis roadjai néhány vodka után jammelnének egyet. Helyesbítek: rengeteg vodka után.
  
  A Soilwork fellépése több karizmával kecsegtetetett. Elvégre lemezeiken emlékezetes dalok vannak, amelyekben sorjáznak a telivér melódiák, meg az ilyenek. Igen, a lemeziken. Mert a Stabbing The Dramával induló koncerten Björn Strid szabályosan birkózott a saját refrénjeivel, és ne szépítsünk a dolgon: nem diadalmaskodott Alexander Karelinként dallamai felett. Jobban tette volna, ha végig acsarkodja a koncertet, mint a Figure Number Fiveban, mert az még megy neki. Hogy mégsem a kopasz zugcsalogány idegesítetett a legjobban a Soilwork vurstlija alatt, arról a torzonborz rock n rollernek festő basszusgitáros tehet. Tévedés ne essék, nem azzal van nekem bajom, ha egy muzsikus úgy néz ki, mint egy alabamai farmer, aki épp most szállt le a traktorjáról, de a torzonborz rock n rollereknek általában megvan az a hóbortos, már-már bohém szokásuk, hogy játszanak a hangszerükön. Bohócunk ezt nem így gondolta, így rázta magát a Light the Torchban, meg a Blind Eye Haloban. Hurrá. Két oldalán a két gitáros meg elszánt kubikosmunkával próbálta zabolázni húrjait, kár, hogy a hangosító kartárs nem volt ebben partner, így számomra igen gyorsan meg is született a fesztivál csalódása.

  Sebaj, Mohácsnál, sőt, még a Mária és a Pál utca sarkán rendezett csatánál is több veszett ennél, mert jött a Nevermore, és tett róla, hogy kiderüljön, mi is az a metal, meg mi is az a mánia, így, 2006 tájékán. Ehhez elég volt nekik egy, a tavaly őszi szeánszukénál jóval rövidebb műsoridő, de hát egy fesztiválon már csak így megy ez. Másrészt a lényeg így is megvolt, kezdve a My Acid Words kombájnszerű nyitányától a River Dragon Has Come furmányos zakatolásán, valamint a delejes dallamok, és jobbfajta gőzgépeket idéző riffek házasításából született Seven Tounges Of Godon át a This Godless Endeavorig, amelyben maguktól értetődően váltogatják egymást a harminckettedek és hatvannegyedek, sőt, talán még százhuszonnyolcadok is. Vagyis a korábbi, e-klubos, vagy pecsás Nevermore fellépések delikátesz nótáinak (No More Will, Learning, Dreaming Neon Black) kimaradását leszámítva semmivel sem adtak rosszabb koncertet, mint azelőtt akármikor, ráadásul Warrel Dane énekes úgy látszik teljesen felépült, színpadszántásából legalábbis erre következtettem. Mi mással is zárhatnám hát az est e fejezetének taglalását, mint amit a közönség is oly bőszen kiabált: Ne-ver-more, Ne-ver-more. És így tovább, vérmérséklet szerint.
  
  Apropó vérmérséklet, Moonspell koncert következett. Kevés olyan bandát tudnék most így nagy hirtelenjében bemutatni, amelyiknek az a bizonyos latinos temperamentum jól állna. Még kevesebb olyat, amelynek a teatralitás nem alkotó, hanem lételeme, és amelyiknek a fellépéséről kifejezetten hiányolnám a színpadot díszítő gigászi koponyákat, az énekesről a vörös palástot, és azt a fajta fényárt, amelytől valahogy mégiscsak sötét lesz a teremben. A Moonspellre abszolút illenek a fent leírtak, és sejtem is, hogy körülbelül miért. Jó a zenéjük. Profán egy megközelítés ez, de hát Fernandoék sem kevésbé határozottak a pódiumon, és a gót külsőségek között megmaradtak egyszerű metalzenésznek, akiket talán ugyanúgy lázba hoz egy Dawnrazor, mint egy South Of Heaven. Ennek megfelelően jól áll nekik az Opium dark n rollja, a Full Moon Madness monumentalitása, a Wolfshade kétlábdobbal megspékelt vérbősége, vagy az Alma Mater hömpölygése. Így aligha csoda, hogy a Moonspellt azon módfelett kevés banda között tartok számon, amelyiket hajlandó vagyok közvetlenül egy Nevermore koncert után megtekinteni.
  
  Utam a kohóvá alakított kisszínpadhoz vezetett, ahol a Nadir zenekar lépett fel, és játszotta el a betonkeverési munkálatokat idéző, roppant masszív ugyanakkor mégis változatos műsorát. A zajos, nem épp hallgatóbarát hangzás ellenére impozáns egyenheadbang fogadta a Trapped In History, We The Scum Of The Earth, Fauna Funeral jellegű, anti-globalista sludge műveket, az Entombed féle szakadt death metalról, és a Bolt Thrower csatadaláról nem is beszélve. Új nóták is kerültek a Tenacity korszakos szerzemények közé, volt közöttük, amelyik középtempóban fogant, de olyannal is szembesülhetett a nagyérdemű, amely blastbeatből váltott vissza doomba. Tanulság: érdemes lesz várni a második Nadir lemezre. És a következő Nadir koncertre.
  
  Már javában művészkedett az Anathema, mikor a nagyszínpadhoz értem, és nagyon hamar feltűnt, hogy bizony ők vonzották a legtöbb embert a fesztiválra. Őszintén sajnálom azokat, akik a vonósnégyes okán beígért exkluzivitás miatt adtak ki hétezret összekuporgatott forintjaikból, ugyanis a hangulatvegetaként beígért bonuszkvartettből nem sok hallatszott. Nálam a Cavanagh Brothers dalai most túl könnyűnek találtattak, legalábbis egy ilyen közegben valahogy nem tudott meghatni ez a Closerrel, Fragile Dreamsszel, valamint a Natural Disasterrel, és Lee Douglasszel összetákolt intimitás, meg érzelgősködés. Foteles, fejhallgatós, vasárnap délutáni programhoz inkább illett volna az örök egyetemistáknak tűnő liverpooli társulat itt tálalt zenéje, de akinek csak egy Pink Floyd lemez is van a gyűjteményében, lehet, hogy még ezt is kétségbe vonja. (Nekem van.)
  
   A bolgár Korozy black metalnak gúnyolt cséphadarásából, köszöntem, de nem kértem, és rekordidő alatt döntöttem el, hogy inkább megpróbálok még valamit felfogni az erősen megcsappant nézőszámú Therion koncertből. Nem sikerült, pedig Christofer Johnsson öt darab operaszakit is hozott magával, vonósokra nem telt, úgyhogy csak samplerről szóltak, vagyis lett nagy giccs az átlagmetalból. De ekkorra már annyira beszámíthatatlanul fáradt voltam, hogy még az sem jutott eszembe, hogy itt akár míves thrash metal is süvölthetne a Testament szögelésének köszönhetően. Így csak utólag kezdtem azon kalkulálni, hogy melyik bulit adtam volna oda, akár egyetlen darab Disciples Of The Watchért. Talán majd jövőre nem kell ilyen képzeletbeli üzleteken rágódnom. És akkor lesz talán Practice What You Preach, meg Into The Pit, meg D.N.R. is, meg



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Nevermore

Moonspell

 programajánló: 
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Nanowar of Steel- Sör, Metal és Buli a Barba Negra-ban!
2024. április 30.
Glenn Hughes: Deep Purple - Burn lemez 50 éves jubileumi turné budapesti állomással!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
 kiemelt 
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
  
November 15-én érkezik Budapestre a Dead Daisies 2024-es turnéja, ami az ősszel megjelenő új nagylemezt, és pár nap múlva eléhető címadó dalt is elhozza majd a hazai közönségnek

Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
The Amity Affliction, Infected Rain: csomagban olcsóbb a jegy a nyár két ütős bulijára
Nanowar of Steel- Sör, Metal és Buli a Barba Negra-ban!
Esti Kornél a Budapest Parkban
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 red riding hood    dew scented    spelll    heights    bruce willis    pure love    leander    panírozott barikák    august burns red    g    kid rock    végső állomás    hobo blues band    sziget 2009    makám    entombed ad    p.o.d.    hobo blues band    white wizzard    kamarás iván    szerencsecsillag    endgame    sin of god    petőfi rádió    secret sphere  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!