hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2006. március 14. kedd   16:33
nincsen hozzászólás

szerző: A38
Palya Bea és az Ando Drom az A38-on
2006 március 16., Budapest, A38

  A forradalom „utóestéjén” nagyszerű világzenei eseményre kerül sor az A38 Hajón. A fiatal generáció egyik legkiválóbb énekesnője, Palya Bea lép fel kvintettjével, produkcióját pedig az egyik legsikeresebb roma zenekar, az Ando Drom koncertje követi.
  
  Palya Bea a kortárs magyar népzenei előadók fiatal generációjának egyik legkiválóbb és leginkább sokoldalú képviselője. Európai és keleti dalokat egyaránt énekel, de nem idegen tőle a dzsessz vagy a megzenésített vers sem, emellett gyereklemezt is készített. Mozgékony egyénisége számtalan közös munkára ösztönzi, alapító tagja volt a Folkestrának és a Kárpátiának, de gyakran lép fel a Kalákával, a Nagy János Trióval vagy az Etnofonnal.
  
  Közreműködött a Chalaban a Zurgó és Kiss Ferenc lemezein is. Önálló elképzeléseinek megvalósítására alakította kvintettjét, melyben kiváló muzsikusok ügyködnek a népzene-világzene, a dzsessz és - mint azt Weöres-lemezük bizonyítja - a költészet vegyítésén.
  
  A kvintett tagjai:
  Palya Bea: ének
  Lukács Miklós: cimbalom
  Szokolay Dongó Balázs: fúvósok
  Novák Csaba: nagybőgő
  Dés András: ütőhangszerek
  
  Diszkográfia (önálló albumok):
  Weöres Sándor - Psyché, 2006
  Álom-álom kitalálom, 2004
  Ágról-ágra, 2003
  
  Ando Drom
  
  Az Ando Drom a magyarországi népzene talán legfantasztikusabb sikertörténete. Az autentikus roma népzenét játszó együttes alapjait Zsigó Jenő rakta le még a nyolcvanas évek közepén, amikor egy budapesti gyermekklub segítőjeként vezette rá a gyerekeket a zene szeretetére. A sikerek hatására aztán a csoport együtt maradt, egyre professzionálisabban álltak a zenéléshez, míg a kilencvenes évek elején eljött az igazi világsiker is.
  
  A nagy fordulatot Tony Gatlif híres fikciós dokumentumfilmje, a Latcho Drom hozta el. A kísérőzeneként felhasznált Ando Drom-motívumok, és az együttes akkori énekesnője, Juhász-Miczura Mónika éneke lenyűgözték az európai nézőket-hallgatókat is, és az Ando Dromból nemzetközi fesztiválkedvenc lett. A gazdag ritmika, a vérbő előadásmód, a hagyomány és a virtuóz újítás nagyszabású keveréke joggal aratott sikert. Az Ando Drom Miczura kiválása után is folytatta a sikertörténetet, az együttes legutóbbi lemeze tavaly év végén jelent meg.
  
  A zenekar tagjai:
  Zsigó Jenő: gitár, mandolin, tambura, kanna, kanál, szájbőgő, ének
  Horváth Mónika: ének, tánc, szájbőgő, kanna, kanál
  Dobi Matild: ének, tánc, szájbőgő, kanál
  Bihari Imre: ének, szájbőgő, gitár, kanna
  Balogh Rudolf: gitár, ének, szájbőgő, kanál
  
  Lemezek:
  Chants tziganes de Hongrie, 1992
  Káj phirel o Del?, 1995
  Phári mamo, 1997
  Live ´99, 2000
  Muro Nav, 2005
  
  Belépő elővételben: 1000 Ft, a koncert napján: 1500 Ft.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Palya Bea

Ando Drom

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 prince of persia    herbaliser    the avengers    vészkijárat    hardcore    belphegor    another way    king´s x    godflesh    rimszkij-korszakov    egek ura    ko ko mo    puss in boots    the new roses    odett és a go girlz    ana venus    ossian    skalar music hungary    antalgia    kishúg    alex chilton    troldhaugen    pet needs    sárvári zita    blues  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!