hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2006. március 9. csütörtök   10:23
nincsen hozzászólás

szerző: E.E
Deep Purple, Hard
2006. február 26., Papp László Budapest Sportaréna

  Ugye nem közlök újdonságot, ha azt mondom, hogy nincs nagy különbség egy dalszövegeket ordibáló, tornacipős, vézna, ifjú barátait maga mögött cibáló Green Day-rajongó és egy mobiltelefonba ordibáló, makkoscipős, sörhasú, teljes pereputtyát maga mögött cibáló Deep Purple-rajongó között? Előbbi csak a Wake Me Up When September Endset akarja, utóbbi csak a Smoke on the Watert, és egyik sem csinál gondot belőle, ha az útjába kerül egy embernek látszó tárgy: gond nélkül letarolja. Az egyetlen számottevő eltérés, hogy utóbbi már saját keresettel rendelkezik, és senki nem szólhat bele, ha meg akarja nézni a kedvenc zenekarát ergo Deep Purple koncerten jóval nagyobb az egy négyzetméterre jutó autóstáskák száma, mint Green Day-koncerten az egy négyzetméterre jutó kúpszegecses kiegészítőké. Ezzel a ruhatárnál vagy a büfé előtt szembesülni kifejezetten rossz dolog, bent a koncertteremben viszont kimondottan kellemes: tizenegynéhányezer ember mégiscsak jobban mutat az Arénában, mint öt-hat. Igen, csaknem teltház volt, méghozzá mea culpa, ferdítettem nem is kizárólag az öregrokkereknek köszönhetően.
  
  Ahhoz képest, hogy az Arénában általában milyen előzenekarok szoktak kijutni, ezúttal egészen elfogadható volt a helyzet: nyitány gyanánt Kalapács József új formációja, a Hard szórakoztatta a nagyérdeműt jó és kevésbé jó hard rock nótákkal. A közönség már az intro alatt (!) felszólítást kapott, hogy legyen szíves ütemes tapssal éltetni a bandát, és vette is a lapot: a végére már a hátsó traktusban is hallani lehetett, ahogyan Kalapáccsal együtt éneklik az előrébb állók, hogy héj, héj, én vagyok a rock, és ezt azért valószínűleg nem tudhatjuk be teljes egészében az Aréna remek akusztikájának.
  
  Kilenckor aztán az is kiderült, hogy igazából ki is a rock, a Deep Purple ugyanis pontosan óraütésre érkezett. Sőt, óraütésre is távozott pontban tizenegykor, s a produkció első felét nagyjából a friss daloknak, a másodikat pedig csaknem teljesen a klasszikusoknak szentelte. És amilyen nyögvenyelősnek, merevnek, izzadságszagúnak tűnik ez így leírva, pont annyira lazán gördült végig a kétórás műsor az Arénán, természetesen óriási ovációtól kísérve. Intro gyanánt a kivetítőkön végignézhettük, ahogyan a backstage-ben egy kerekes ládából egyenként előmászik az öt zenész, és elindul a színpadra, tíz-tizenöt perccel később a körülbelül harmadiknak érkező Wrong Mannél pedig már az is elégedetten bólogatott, és a nótát tartalmazó Rapture of the Deep beszerzésén morfondírozott, aki az új nóták alatt eredetileg unatkozni vagy netán kötözködni akart.
  
  Kicsit később aztán előzetes tájékozottságtól függően meglepetten vagy mindentudó mosollyal (de mindenképpen elégedetten) lehetett nyugtázni az új lemez címadója hallatán, hogy milyen jól bánik a zenekar a keleties hangulatú témákkal, a Before Time Began refrénjénél pedig az is kiderült, hogy Bruce Dickinsonnak legalább hatvankét éves koráig fel van adva a lecke, ha (továbbra is) tartani akarja magát Ian Gillanhez. A főhajtás persze egyáltalán nem csak a mezítláb nyomuló énekesnek jár: noha Ian Paice becsületes méretű sörhassal támasztja ki a pergőjét, Roger Glover fején pedig egyre kevesebb hajat takar a kendő, mindketten olyan lazán kenik a témákat, ahogy az ő korukban legtöbbünk már a kacsazsíros kenyeret se fogja tudni. A kulcspozíciókban teljesítő két új de egyébként szintén veteránkorú kolléga, Steve Morse és Don Airey pedig még külön is nyomatékosítani igyekezett mindenkiben, hogy miattuk aztán nem lesz egyhamar lejárt lemez Deep Purple-ből, ugyanis a műsor közepe táján mindketten megeresztettek egy kiadós szólót. És bizony annak ellenére is azt kell mondanom: sikerrel jártak, hogy nálam aligha van nagyobb ellensége a tízperces magánszámoknak. Hogy rövidre fogjuk: Morse egy olyan komplett szimfóniát hozott a gitárján, amivel simán el lehetne érni, hogy Malmsteentől Vai-ig az összes virgakirályt betiltsák, Airey pedig pár perc alatt eljutott Vittorio Monti Csárdásától a Csillagok háborúja zenéjéig (ez szerintem már kommentárt sem igényel).
  
  Nagyjából ez idő tájt aztán megkezdődött a slágerparádé is, és a Lazy, a Perfect Strangers, a Space Truckin meg a Highway Star érintésével rövid(nek tűnő) idő alatt el is jutottunk addig a dalig, amelyet a veresebb orrú autóstáskások már este nyolckor fennhangon követeltek a folyosókon, egymás vállának támaszkodva, körülbelül így: tá-tá-tá, tá-tá-táráá, szmóóók on dü vóóótörrr. Erre aztán már azok is felébredtek, akik korábban a Mary Longot és a Living Wrecket is átaludták: V betűt formázó kezek rengetege emelkedett a magasba, és akkora ünnep kerekedett, hogy az már tényleg fokozhatatlannak tűnt de a levonulás után következő ráadásban (az egyáltalán nem zárójeles említésre méltó Hush után) elhangzó Black Night hatására talán még azt is sikerült felülmúlni.
  
  Ezek után ugye nem közlök újdonságot, ha azt mondom, hogy ez egy felülmúlhatatlan koncert volt?



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Deep Purple

The Highway Star

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nevergreen    beszámolót erről    g3    after rain    hol van ilyenkor a rendőrség?    strike anywhere    gallagher    serenity    lujuria    the wall street    fekete kovács kornél    kiscsillag    absu     daniel craig            the stone roses    scary guys    dean white    zorall    twister    intronaut     király!    maci laci    jan rechberger    jackson browne  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!