hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
lemezajánló [nagylemez]  2006. március 5. vasárnap   17:59
nincsen hozzászólás

szerző: András
Raunchy: Death Pop Romance
Lifeforce / Firebox

  Igazán érdekes történet a Raunchy eddigi karrierje: a dán bandát egyetlen album után leszerződtette a Nuclear Blast, aztán egyetlen album után el is köszönt egymástól a két fél (zárójelben jegyzem meg: érzek valami kapcsolatot az ilyen események és aközött, hogy az utóbbi időben eltűntek a német kiadó neve elől a hitelességet és underground szemléletet taglaló jelzők). Még ennél is érdekesebbek azonban az aktualitások, hiszen a csapat ezek után a hardcore-ra (aki ezt a műfaji definíciót már elfelejtette vagy soha nem is ismerte volna, annak: metalcore-ra) specializált Lifeforce Recordshoz költözött. A manőver a zene helyett szerencsére csak a lemezborítón érezteti a hatását, de éppen elég az is. Sasszárnyas szív helyett ezúttal egy innovatív pillangószárnyas rózsát kapunk, úgyhogy megemberelem magam én is, és ahelyett, hogy nem most jöttem a falvédőről, innovatívan azt mondom: nem most jöttem a hathúszassal.
  
  Sebaj, a lényeg, hogy a nóta maradt a régi: rengeteg elektronikával vegyülő melodikus és dinamikus metal (de ha valakinek anélkül nem tetszik, akkor persze erre is rá lehet fogni, hogy metalcore, bármit jelentsen is ez), érzőszívű-keményfiús üvöltözéssel és popzenéhez is túlságosan popos énekdallamokkal. Futuristic Hybrid Metal mondja a zenekar, ezt szeretné csinálni újabban az In Flames és a Soilwork, csak nem megy nekik mondom én. Merthogy minden együtt van a Death Pop Romance-ben, amitől az elmúlt években egy jóérzésű metalrajongónak felfordult a gyomra, és még csak nem is a Raunchy tagjai találták ki a receptet, de ők legalább már a főzőcske közben megérkeztek a kondérhoz, és a séfekkel ellentétben ki tudják merni a legjobb falatokat is belőle. Vagyis hiába hallottuk már ugyanezt a lemezt Reroute to Remain és Figure Number Five címen is, ez eddig a legjobb verzió tudniillik előbbivel szemben nem csak alibigitártémákat és alibiprüntyögést, meg ének címén eladott nyöszörgést kapunk, utóbbival szemben pedig nem ismerjük ki két (és unjuk meg tíz) hallgatás után az egészet.
  
  Mindezt nagyjából már az előző Raunchy-anyagról, a Confusion Bayről is el lehetett persze mondani, de (egyelőre még) volt annyi kraft a csapatban, hogy ha csak hajszálnyira is, de meghaladják az előző művüket (is). Túl azon, hogy az energiák kicsit ügyesebben koncentrálódnak a mostani dalokban, leginkább annak köszönhető ez, hogy menet közben távozott Lars Vognstrup énekes, a helyére pedig megérkezett Kasper Thomsen. Kettejük hangja közt éppen annyi a különbség, hogy ráérjünk csak így a vége felé megemlíteni ezt a stratégiai poszton bekövetkezett tagcserét (Thomsen dallamai férfiasabban nyálasak), de ez a kis különbség éppen elég ahhoz, hogy ez legyen a dánok eddigi legjobb albuma. (Uff.)
  
  Az elfoglaltabb zenehallgatók 2006-ban sem a Raunchyval fognak kelni és feküdni, de azért az idén megjelenő rettenetes mennyiségű albumból összeállítható egész napos hevirotációban néha érdemes lesz helyet szorítani a Death Pop Romance-nek is. Ez pedig ekkora dömpingben már legalább félsiker a zenekar számára.
  
  1. This Legend Forever
  2. Abandon Your Hope
  3. Phantoms
  4. The Curse Of Bravery
  5. Remembrance
  6. Live The Myth
  7. City Of Hurt
  8. Persistence
  9. The Velvet Remains
  10. Farewell To Devotion



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Raunchy

Firebox Europe

 programajánló: 
2025. február 13.
Night Flight Orchestra: februárban a Dürerben landol az éjszakai diszkójárat (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 14.
A legendás Pál Utcai Fiúk zenekar side projectjével indul az Alterplacc Valentin-napi különkiadás!
2025. február 16.
Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
Sabaton: The Last Stand
 kiemelt 
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
  
A dallamos progresszív metálzenék kedvelőinek nagy örömére, hosszú idő után újra Budapesten üdvözölhetjük a német Vanden Plas együttest

Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
Josh Smith Koncert Budapesten
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
     wildbirds & peacedrums    a vadon törvényei    dance or die    i killed the prom queen    killswitch engane    katie holmes    30y    crushing caspars    toots and the maytals    titanic 3d    counterparts    akusztika    pearl jam    lenny kravitz    jason rouse        heboidophrenie    she past away    nevermind    clash of  the titans    stubborn    dark moor    dew scented    euroblast tour 2012  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!