hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2006. március 2. csütörtök   12:50
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
A Kistehén és a Szájbergyerek Győrben
2006. március 10., péntek 20 óra, Győr - PÁGISZ

  Néhány hete kezdte meg Szájbergyerek című turnéját a Kistehén tánczenekar, aminek keretében Győrbe is ellátogatnak. Március 10-én pénteken este nyolckor a PÁGISZ és ÁMK színpadán lépnek fel teljes legénységükkel, az összes tangóharmonikájukkal együtt. A koncert előtt este hattól az együtteshez kapcsolódó Szájbertörténet c. filmet vetítik. Utána pedig még alterdiszkó is lesz hajnali 2 óráig.
  
  A zenekar környékén mostanában sok a történés. 2006. január 21-én adták a Fonogram díjakat. Szájbergyerek című számuk a közönségszavazatok alapján lett Az év hazai dala. Nemrég kapták meg aranylemezüket a Csintalan című album eladásai alapján, és elkészült újabb kultuszgyanús videoklipjük is Virágok a réten címmel, a Romano Drom közreműködésével. A zenekar a közeljövőben Szlovákiában is koncertezik. A Kistehén tánczenekar időközben igazán remek koncertzenekarrá érett: kitűnő és vidám, zeneileg erős produkcióval vidítja fel a közönséget a sötét téli napokon. Antidepresszáns helyett bátran ajánljuk.
  
  A Kistehén tánczenekar ma Magyarország egyik legismertebb zenekara. 2005 elején a Szájbergyerek című számhoz készült videoklip az interneten keresztül vált nagyon gyorsan kultusz produktummá. A Kistehén Tánczenekar a Szájbergyerek kapcsán kialakult érdeklődésnek köszönhetően nagyon sok koncertet adott 2005. nyarán, játszott szinte minden fontosabb fesztiválon, és kitűnő koncertzenekarrá érett.
  
  Szájbergyerek
  
  Augusztusban aranylemez lett Csintalan című albumuk, s a Szájbergyereket minden eddigi rekordot megdöntve két hónap alatt több mint húszezren töltötték le csengőhangként. A videoklip a Viva tévé ranglistáját hetekig vezette, s fél éven keresztül napi 10 alkalommal sugározták. A siker a nyáron érte el csúcsát, amikor a dal minden lehetséges lista első helyeire került Magyarországon. A Balatonon zenegépeket húztak ki a csatlakozóból, mert annyiszor játszatták a számot. Fiatal jegyespár nem léphetett frigyre Szájbergyereket torka szakadtából éneklő lakodalmi vendégsereg nélkül. A legszélsőségesebb eset egy gyorsételeket áruló vidéki Family Frost kocsival történt, ugyanis a jól ismert sárga kocsi érkezését jelző dallamot a sofőr a Szájbergyerek dallamára programozta át.
  
  Műfaj
  
  Milyen zenét játszik a Kistehén tánczenekar? Nevezhetjük kulturlakodalmas popnak, vagy optimista rocknak, de a crazy listening sincs messze a nem létező műfaji meghatározástól. Különböző stílusok keverednek benne a legjobb arányban: ska, rock, pop, underground, cigányzene, reggae, balkáni zene, afrikai ritmusok és modern tánczene. A szövegek viccesek, egyszerűek, ám nem érdektelenek. A koncerteket vidámság, humor, sajátosan kelet-európai esztétikum és nagyon jó hangulat jellemzi. A Kistehén Tánczenekar igazi bulizenekar, aminek minden megnyilvánulását áthatja a rendkívüli pozitív energia.
  
  Kistehén
  
  2002-ben a Sziget Fesztivál reklámfigurája lett a Kistehén, a nagyon kedves és vidám sárga állatka. A Kistehén figura és rajzfilm, valamint annak magyar hangja Kollár Klemencz Lászlóhoz, a zenekar énekeséhez fűződik. A zenekar a Kistehén Szigetre született meg, ott volt első koncertjük 2002-ben.
  
  Koncertek
  
  Azóta folyamatosan koncertezett az együttes, de az igazi sikert a 2005-ös év és a Szájbergyerek című sláger hozta meg. Az idén hatalmas sikerrel játszottak szinte minden fontos fesztiválon szerte az országban. Debrecenben a Kossuth terén például több mint 10000 ember volt rájuk kíváncsi, Veszprémben az Utcazene fesztiválon pedig igencsak kicsinek bizonyult a közönségnek szánt tér: rajongókkal teltek meg a környékbeli utcák is. Játszottak a Volt Fesztiválon, az EFOTT-on, a Vidor Fesztiválon, számos klubban, városi és falusi rendezvényeken. A 2005-ös turnéról szocio-dokumentum film is készült Szájbertörténet címmel. A filmet beválogatták a Magyar Filmszemle idei dokumentum versenyprogramjába.
  
  Úgy tűnik, ez az a zenekar, akit mindenki szeret. Szeretik a gyerekek, mert vicces. Szeretik a tinik, mert bulis és jóképűek a fiúk. Szeretik az öregek, mert dallamos és vidám. Szeretik a városi értelmiségiek, mert abszurd és alternatív. Szeretik a táncolnivágyók, mert nagyon ritmusos és táncos. Szereti a koncertközönség, mert energikus, énekelhető rock and roll. Szeretik a kékharisnyák, mert a zenészek némelyike annak idején különböző underground zenekarokban játszott.
  
  Zene a nyulaknak
  
  A Kistehén tánczenekar már két lemezzel dicsekedhet. Az elsőt még Zene a nyulaknak névvel jegyezték, és meglepő módon A kis tehén volt a címe. A Zene a nyulaknak név azonban megakadt a közönség torkán, így a Csintalan című, később aranylemezes albumot már a Kistehén tánczenekar készítette.
  
  Az új klip
  
  Nemrég készült el a zenekar új videóklipje. Ezúttal a kis szobából kimentek a rétre, magukkal vitték a Romano Drom zenekar kitűnő zenészeit, a gyerekeiket, a barátaikat és azok gyerekeit. Meg a sajátjaikat. Meg a kutyát. A rendkívül magas költségvetéssel készült klipen hónapokig dolgoztak. Az előbbi mondat egyáltalán nem igaz, de ez úgyis kiderül.
  
  A Romano Drom és a Kistehén tánczenekar között a közös láncszem Farkas Harcsa Róbert, aki mindkét zenekarban játszik. A Romano Drom tagjainak kitűnő játéka valósággal megtöltötte élettel a Csintalan című lemezen is szereplő Virágok a réten című számot: vidám, zeneileg kitűnő és nagyon fülbemászó dal született megint. Gyanús, hogy ezt is a fél ország fogja énekelni. Aki kíváncsi a klipre, megnézheti a www.szajbergyerek.hu oldalon.
  
  A Romano Drom tagjai:
  Kovács Anti Antal: gitár, ének
  Balogh Jocó József: gitár, ének
  Rafael Csika Zsigmond: kanna, szájbőgő
  Farkas Harcsa Róbert: tangóharmonika, hegedű Kovács Máté Antal: ütőhangszerek.
  
  A Kistehén tánc zenekar tagjai:
  Kollár-Klemencz László (ének, gitár)
  Lehoczki Károly (dob)
  Farkas Harcsa Róbert (tangóharmónika)
  Dorogi Péter (gitár, vokál)
  Kiss Sándor (basszusgitár)
  Nádasdi János (szájbőgő, derbuka, vokál)
  
  Jegyet elővételben a HÍD Ifjúsági Irodában lehet vásárolni.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

PÁGISZ

Szájbergyerek

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
  zoolander 2    az élet fája    star wars    bryan adams    a dog called ego    az élet fája    gro fraas    shining    brain drill    villámtolvaj    the orange strips    pulzus tehetségkutató    gorgoroth    chronosphere    bérczesi    schmiedl tamás    silenus    micah sloat    ana venus    tiga    expired passport     disztraktor    rise against    tim burton    metrosection  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!