szerző: morzsaLáthatatlan Filmek Klubja a Ludwig Múzeumban 2006/I. március-június
A szabadság harcai a multiplex személyiségek korában
A LFK mottója: A film nagyjából éppolyan reális élmény, mint egy hallucináció; márpedig az igazán reális. (Hajas Tibor: A praktikus képzelet, 1976)
A már több mint két éve működő Láthatatlan Filmek Klubja most, immár az ötödik sorozattal (a MU Színház és a Tűzraktár után) a Ludwig Múzeumban folytatódik. Továbbra is olyan filmeket vetítünk az érdeklődők számára, amelyek Magyarországon kevéssé ismert vagy elfeledett remekművek, mai és régebbi underground klasszikusok, avantgárd, absztrakt filmek, bizarr B-movie-k, mágikus-misztikus és pszichedelikus mozgóképes csodák, a filmnyelvet megújítani akaró metafilmek, vagy éppen kultikus filmszörnyetegek. Olyan műveket kívánunk bemutatni a közönségnek, amelyek többsége kimaradt a hazai filmforgalmazásból. A mostani, hat szeánszból álló sorozatunkban egyrészt a szabadság kérdésének különböző vetületeit kívánjuk ábrázolni olyan filmritkaságok segítségével, amelyek a szürrealizmus látásmódját is követve vagy dekonstruálva, a lélek mélységeinek feltárásában és a formák merész átalakításában tovább akartak hatolni a már kanonizált, klasszikusnak számító vagy hagyományosabb formanyelvű filmek többségénél. Ezzel összefüggésben ezek a filmek hol civilizációs allegóriaként, de mindig a világban létező, többdimenziós alkatú alakok karaktereinek szenvedélyes pszichológiai átélésével, hol pedig (álom)szimbolikus-mitikus-blaszfémikus őrült víziók irreális halmaza formájában, műalkotás-lenyomatként mutatkoznak meg az új típusú, multiplex identitású embernek a mai kor ellentmondásos-ellentétes, megoldhatatlan kihívásaira adott válaszaiként. Hiszen akárcsak a pszichoanalízis jéghegy-elve szerint az ember igazi énje a tudatalattiban rejlik...; de emóció, intuíció, vagy általános közösségi szinten, ismeretlen babonás erőként a világegység, az eredendő szabadság, a kollektív tudattalan finom viszonyrendszerének radikális felbomlását is detektálják ezek az alkotások.
1. 2006. március 4. szombat, 18h
WILLIAM KLEIN: Qui ętes-vous, Polly Maggoo? / Ki vagy te, Polly Maggoo? Fekete-fehér francia, francia nyelven angol felirattal, 102 perc, 1966 R.: William Klein. Sz.: Dorothy McGowan, Jean Rochefort, Roland Topor, Samy Frey, Philippe Noiret, Fernando Arrabal. WILLIAM KLEIN: In & Out of Fashion / A divaton kívül és belül Fekete-fehér és színes francia, angol nyelven, 88 perc, 1998 R.: William Klein. Sz.: André Dussolier, Grace Jones, Serge Gainsburg, Tchéky Karyo, Donald Pleasance, Yves Saint-Laurent.
Az 1928-ban New York-ban született, Moholy-Nagy László, Kepes György művészetétől inspirálódott, egyszerre alternatív antifotós fotográfus fenegyerek, absztrakt expresszionista és luxusdivat-fényképész, az 1962-ben sokakat megelőzve proto-Pop filmet forgató William Klein első egész estés játékfilmje a Qui ętes-vous, Polly Maggoo? című szürrealista komédia, amely az egyik legbizarrabb és -kreatívabb film a divat, a média és a csillogás, a kifutók és a modellek világáról. A párizsi-francia életmódstíl elemeinek, furcsaságainak, extravaganciájának, valamint a nemzetközi divatvilág mechanizmusának ábrázolásával olyan szatírikus alkotást hozott létre Klein, amely nem csupán humoros-abszurd, de kivételes finomsággal strukturális filmnyelvi kísérletezéssel rajzol fel mélyebb összefüggéseket a média által átírt kultúránkról. Az In & Out of Fashion ön-dokumentumfilm, amely természetesen tele van fikciós jelenetekkel, és a Polly Maggoo óta eltelt 32 évet dolgozza fel olyan későbbi legendás filmek részleteivel kiegészítve, mint az 1969-ben forgatott Mr. Freedom vagy a Le Couple Témoin / A modellpár 1977-ből. Allegórikusság, látvány, ötletáradat a két film bevezetés egy eredeti, nálunk alig ismert, ösztönző hatású, varázslatos, a magas- és a kommerszkultúra különböző szintjeivel kapcsolatban álló, játékosan, mégis keményen kritikus, experimentális művész világába.
2. 2006. március 18. szombat, 18h
HENRI XHONNEUX ROLAND TOPOR: Marquis Színes francia emberanimációs, francia nyelven angol felirattal, 80 perc, 1989 R.: Henri Xhonneux Roland Topor. + Roland Topor Marquis de Sade meglepetések! (45 perc)
A Fernando Arraballal és Alexandro Jodorowskyval együtt a Panic Movementet alapító, író-, grafikus, dalszerző, rendező, színházi rendező Roland Topor, aki egyebek mellett kisebb-nagyobb szerepekben, színészként felbukkant William Klein, Volker Schlöndorff, Dusan Makavejev egy-egy klasszikusában, de Werner Herzog Nosferatujában is láthattuk Klaus Kinski oldalán, Henri Xhonneux-val közösen készített Marquisában a színészi feladatokat állatfejű bábfigurákra bízta. Ám, mint bizarrművészeti alapfilm, ebben a műben a börtönfal érez és nézelődik (sőt szeretkezni is lehet vele), s de Sade márki hatalmas, Colin nevű, önállósodásra vágyó, baguette-méretű fallosza is (női hangú) vitapartnere a (korai) börtönéveit a Bastille-ban töltő mesternek, és amelyben például a valódi, a király gyermekétől terhes, üldözött Justine miután felbukkan, menedéket talál a márki cellájában, hamarosan eggyé válik prózabéli eredeti önmagával. Radikális moralizálás, egészségtelen erotika, de Sade filozófiai eszmefuttatásai, önmagával folytatott kínos párbeszédei, péniszmonológjai alkotják a Marquis viccesen sokkoló, könyörtelen kulturális-civilizációs szatírájának a legfőbb narratíváját. A sokat viatatott Marquis a La Plančte sauvage / A fantasztikus bolygó (1973) című kultikus, rajzolt animációs science-fiction mellet, Topor egyik legjelentősebb, kései, animált mozgóképes alkotása.
3. 2006. április 8. szombat, 18h
KLAUS KINSKI: Kinski Paganini Színes német, angol nyelven, rendezői változat, 95 perc, 1989 R.: Klaus Kinski. Sz.: Klaus Kinski, Debora Kinski, Nikolai Kinski, Eva Grimaldi, Marcel Marceau. + Klaus Kinski Paganini extrák! (kb. 55 perc) FIGYELEM! A film több jelenetének roncsolt a kép- és hangminősége! Egyetlen önálló rendezéseként és élete utolsó (mindenképpen a legfőbb) szerepeként a Paganini démoni fináléja a film elkészülte után két évvel Kaliforniában elhunyt csodálatos művésznek, Klaus Kinskinek. Nem csupán pályája, amelyen az 1960-as évektől kezdve vált híressé először német Edgar Wallace-adaptációk szereplőjeként, s mely karrier során Kinski aztán egyaránt dolgozott Jess Francóval is, de mindenek előtt a végletekig gyűlölt, néha elviselt (kedvelt?) Werner Herzoggal hordozta a szélsőségeket, hanem élete is tele volt extremitásokkal. Kinski meg volt győződve arról, hogy ő Paganini reinkarnációja, személyiségükben és életükben, amely utóbbiak folyását 150 év választotta el egymástól, számtalan misztikus egyezést vélt felfedezni egészen az apró részletekig menően: a két zseniális-démoni művész gyermekkorában egyaránt az üvöltésig fokozódó fájdalmat érzett a templomi harangok hangjától, mindketten egyaránt birtokoltak clairvoyance-képességeket, többször átéltek hallucinációkat, voltak paranormális előérzeteik. Mindketten három dolgot tartottak a legfontosabbnak az életben: a művészetet, a nőket és a pénzt. Kinski nem csupán egy eszelősen expresszív performanszban egyesítette legkülönösebb szerepeit az Aguirrétől a Nosferatuig ebben a filmben, hanem egy spirituális transzmutáció formájában egy az egyben Paganinivé akarta magát változtatni. A filmben Kinskinek egyetlen jelenetét sem kellett megismételnie és egyik jelenete eljátszására sem volt szüksége próbákra. A filmet egyebek mellett még a torz-látomásos képiség, Kinski radikális, érzékeny vágásai, Marcel Marceau pantomimje és Niccolň Paganini magnetikus, erőteljes hegedűzenéje Salvatore Accardo avatott tolmácsolásában, teszik teljessé. Az arca olyan fiatal, mint egy gyermeké, ám a tekintete túlzottan is öreg mindkettő egyszerre , mígnem a következő pillanatban az egész megfordul. Soha nem láttam ehhez fogható arcot azelőtt. (Jean Cocteau Klaus Kinskiről)
4. 2006. április 22. szombat, 18h
FERNANDO ARRABAL: L´Arbre de Guernica / A Guernica-fa Színes francia-olasz, francia nyelven angol felirattal, 100 perc, 1975 R.: Fernando Arrabal. Sz.: Mariangela Melato, Cosimo Cinieri, Rocco Fontana, Ron Faber. + Nico B. (Cult Epics Kiadó) amerikai underground filmes, a hollywoodi utcákon 2004-ben készített videóinterjúja Fernando Arraballal a Guernicáról! (kb. 8 perc)
A LArbre de Guernica régóta várt újrafelfedezése három hónappal ezelőtt történt meg az USA-ban: korlátozott példányszámban (4000 megjelentetett db) azóta férhető hozzá ez a harminc éve elfeledett film DVD-n. A Viva la muerte / Éljen a halál! (1970) és a Jirai comme un cheval fou / Úgy fogok sétálni, mint egy őrült ló (1973) után, a művészpolihisztor Fernando Arrabal 1970-1975 közötti első filmrendezői periódusának utolsó darabja a Guernica, amely egyfelől a spanyol polgárháborún keresztül ismét az erőszakot, ám itt a háború véres káoszát, testet-szellemet megnyomorító borzalmait, a szabadság kérdéseit feszegeti az előző két, a személyes pszichomitológia csapongó, valóban filmnyelvi újításokkal teli mesterműve után most e lineáris szerkezetű, politikus drámájában. Mégis a Guernica is igazi Arrabal-mű: többrétegű, metaforikus, nyers, kegyetlen, véres, finom és szép film egyszerre. Másrészt a földbirtokos Ceralbo gróf filmbéli negyedik fia, a festő Goya (Ron Faber) alakjában allegórikusan az igazi, a háború borzalmait és a spanyol nép elnyomását erőteljes eszközökkel ábrázoló Francisco de Goyára ismerhetünk, aki az 1808-as függetlenségi háború idején készítette híres rézkarcsorozatát a Desastros de la Guerrát / A háború borzalmait. A félig boszorkány, félig remete Vandale (Mariangela Melato) és Goya sorsszerű szerelme, majd pedig harcuk, a kínzások és kettejük szimbolikus naphimnusza a film végén nem csupán a spanyol nép, de minden megalázott és elnyomott világ jövőbeni szabadságának atavisztikus jelképe.
5. 2006. május 6. szombat, 18h
GLAUBER ROCHA: Deus E o Diabo na Terra do Sol / Isten és Ördög a Nap földjén Fekete-fehér brazil, portugál nyelven, angol felirattal, 125 perc, 1964 R.: Glauber Rocha. Sz.: Maurício do Valle, Geraldo del Rey, Yoná Magalhăes, Othon Bastos, Lidio Silva. + Heitor Villa-Lobos, Glauber Rocha és A halál Antoniója dokumentumok!
A fiatalon, alig 42 éves korában, 1981-ben Rio de Janeiróban elhunyt Glauber Rocháról nyilatkozta Michelangelo Antonioni: minden jelenete olyan lecke, amelyben a modern mozit mutatja meg. Ma a Tempo Glauber gyűjtemény gondozza a nagy rendező (minden idők legnagyobb brazil rendezője), a brazil filmet megújító avantgárd mozgalom, a Cinema Nôvo alapítójának hagyatékát: filmes dokumentumokat, verseket, kiadatlan könyveket, színpadi műveket, meg nem filmesített forgatókönyveket, rajzokat. A Deus E o Diabo na Terra do Sol a pályáját kísérleti- és dokumentumfilmesként kezdő Rocha második nagyjátékfilmje szimbolikus-pszichedelikus eposz Bahíáról. Brazília legfőbb és komplex problémahalmazának fantasztikus szintézise, ahol vallás, hit, erőszak, bűn, háború és a gazdasági katasztrófa, a mindennapi nyomor, mítosz és dogma feszül egymásnak, akárcsak ma, negyven évvel később. Mint Rocha számos más kultikus munkája, a Deus E o Diabo sodró erejű, festői képsoraival, rendkívüli színészi alakításaival, összetett, több helyütt költői-balladisztikus narrációjával, Sérgio Ricardo, Heitor Villa-Lobos és Rocha zenéjével-dalszövegeivel, mitikus szenvedés- és banditatörténetével a filmtörténet klasszikus mesterművei közé tartozik. Nem elhanyagolható az sem, hogy a néhány későbbi Rocha-filmben szereplő karizmatikus karakter, Antonio das Mortes, vagyis A halál Antoniója (Maurício do Valle játssza), aki Jodorowsky El Topójának is egyik előképe volt, itt lép először színre. A Deus E o Diabót a rendező 25-26 éves kora között forgatta.
6. 2006. május 20. szombat, 18h
GUALTIERO JACOPETTI FRANCO PROSPERI: Addio Zio Tom / Isten veled, Tamás bátya! Színes olasz, olasz nyelven angol felirattal, rendezői változat, 136 perc, 1971 R.: Gualtiero Jacopetti Franco Prosperi. + egy fennmaradt 8 mm-es filmdokumentum a forgatásról, az akkori produkciós menedzser, Giampaolo Lomi audiokommentárjával, és részletek David Gregory 2003-ban Gualtiero Jacopettiről és Franco Prosperiről készített filmjéből! (kb. 45 perc).
Több évtizede már annak, hogy a Mondo Cane / Kutya világ-filmek forradalmasították a dokumentumfilmezés, a hírműsorok és a média világát. 1962 óta Gualtiero Jacopetti és Franco Prosperi újságírókból lett konceptuális művészek jóvoltából tudjuk, hogy a legtöbb dokumentumanyagot megrendezik számunkra a különböző reality-tévécsatornákon, s hogy az első valóságshow megteremtése is a két olasz filmesnek köszönhető. Sajnálatos, hogy a Mondo-filmeknek rossz hírük van, de csak azok számára, akik még nem látták az olasz rendezők munkáit és csak a többi gyomorforgató vagy primitív utánzatot ismerik, kezdve a Mondo Bizarrótól (1966) a Shocking Asia, Part I / Sokkoló Ázsia, I. részig (1974). 2003 óta azonban az ún. shockumentarizmust megalapító rendezők eredeti munkái korlátozott (és számozott) példányszámban az USA-ban megjelentetett DVD-sorozat formájában újra megtekinthetőek a kivételes és elhallgatott művészeti teljesítmények iránt fogékony és nyitott szellemű közönség számára. Filmjeik katartikus és brutális erővel mutatják be a különböző kultúrák természetesen bizarr valós vagy kitalált rituáléit és történéseit, amelyet provokatív-költői narrációval tesznek számunkra felejthetetlenné. Ahogy Róheim Géza nyomán megfogalmazhatjuk, a kultúráknak, mint csoportokban kiélt neurózisoknak a bemutatására tesznek hatásos kísérletet. A fekete kontinens pusztulását grandiózus és apokaliptikus vízióban láttató Africa Addio / Isten veled, Afrika! (1966) után, mintegy azzal összhangban készült Addio Zio Tom az amerikai néger rabszolgatartás és a rasszizmus, a polgárjogi mozgalmak fenoménjein keresztül az elállatiasodott, kegyetlen ember kiábrándító természetrajzát adja a témát brilliáns filmes eszközökkel feldolgozva. Az Addio Zio Tom lenyűgözően megrendezett, sokkoló utazás a pokolba, a Jacopetti-Prosperi páros egyik mesterműve, amely újszerű és ravasz jelenetekkel van tele (az egyik ilyen az ál-dokumentumfilmesek időutazása a régmúltba, bemutatandó a Tamás bátya-korabeli rabszolgaságot), s amely az elveszettnek hitt kapocs a Mondo Cane-jelenség és az olasz kannibálfilmek (leginkább az 1980-as kvázidoku Cannibal Holocaust) között is.
7. 2006. június 3. szombat, 18h KARIM HUSSAIN: Subconscious Cruelty / Tudatalatti erőszak Színes kanadai, angol nyelven, 80 perc, 1999 R.: Karim Hussain. Sz.: Brea Asher, Ivaylo Founev, Eric Pettigrew, Christopher Piggins. MITCH DAVIS: Divided Into Zero / Nullára osztás Színes kanadai, angol nyelven, 34 perc, 1999 R.: Mitch Davis. O.: Karim Hussain. Sz.: Philippe Daoust, Max Firatli, Griffith Brewer. JULIEN FONFRČDE KARIM HUSSAIN: La Derničre Voix / Az utolsó hang Színes kanadai, francia nyelven angol felirattal, 13 perc, 2002 R.: Julien Fonfrčde Karim Hussain. Sz.: Lexei Bacci, Nathalie Fortune, Adrien Lacroix. + Karim Hussain és Mitch Davis meglepetésfilm-mix és meta-dokumentumfilmek a Subconscious Crueltyről valamint a Divided Into Zeróról! (kb. 80 perc)
Az Infliction Films független québeci szervezet. Mitch Davis és Karim Hussain művészeti vállalkozása azért jött létre, hogy különleges aurájú, lassú és sokkoló, ön- és köz-cenzúramentes filmjeiket létrehozhassák és a világ különböző underground-, arthouse- és horrorfilm fesztiváljain bemutathassák. A Subconscious Cruelty a többek között Dario Argentótól, Mario Bavától, David Cronenbergtől, Alexandro Jodorowskytól, Ken Russelltől, David Lynch-től tanult Karim Hussain szimbolikus, tryptichon-szerkezetben (Human Larvae Emberi lárva, Ovarian Eyeball Ovárium-szemgolyó, Right Brain/Martyrdom Jobb félteke/Mártíromság) elbeszélt rémálomszerű, retro-akcionista mélyutazása a személyesen át a kollektív tudattalanig, a legbelsőbb, beteg vágyakig, olyan sokkoló traumákig, amelyeknek az átélése segíthet átlépni azon a spirituális tükörajtón, amelyik talán képes úgy megmutatni a valóságot, hogy egyszer szembesülni tudjunk vele. Szimbolikus-festői, szürreális-pszichedelikus, szexuális-poétikus álomút a Subconscious Cruelty, akárcsak Mitch Davis Divided Into Zerója (amelyet egyik kritikusa Artaud-horrornak nevezett), ahol a zenére komponált erős, néma jelenetek képsorai atmoszférikusan mutatják meg az öreg pedofil gyilkos sokrétegű, belső univerzumát. A La Derničre Voix pedig már Hussain újabb műveibe enged betekintést, azok közé, amelyek Tarkovszkij Stalkere és egy fantasztikus, csendesen apokaliptikus, cyber-becketti, rozsdásodó fém-, romhalmaz-, és az állandó eső világban játszódnak. A filmeket szervesen egészítik ki a humoros-abszurd, meghökkentő és rendkívül szórakoztató meta-dokumentumfilmek, mintegy demonstrálva Hussain és alkotótársai többdimenziós művészetének egyik lehetséges olvasatát, amelynek metafora-vonalára a Subconscioust, mint konceptuális művet felfűzhetjük: jobb és bal agyféltekénk nagyon különbözik egymástól, mint értelem és érzelem, mint két külön, egymást kioltó-leromboló szféra, mint állatias és emberien tökéletlen princípiumának szembenállása ennek megértése, és a Logika Úr dominanciája ellen való szegülés lehet ennek a bensőnk mélyére tett acid-horror utazásnak legfőbb hajtóereje.
8. 2006. június 17. szombat, 18h
WILLIAM KLEIN: Mr. Freedom Színes francia, angol nyelven, 95 perc, 1969 R.: William Klein. Sz.: John Abbey, Delphine Seyrig, Donald Pleasance, Serge Gainsburg, Philippe Noiret, Sami Frey. MATTHEW BARNEY: Cremaster 3 The Order / Cremaster 3 A Rend Színes USA, 31 perc, filmváltozat, 2002 R.: Matthew Barney. Sz.: Matthew Barney, Richard Serra, Aime Mullins. + Cremaster Cycle-extrák: a ciklus előzetese, a Cremaster 3 DVD-nek a szinteket interaktívan bemutató változatának rövid demonstrációja! (kb. 30 perc)
Szubverzív, humoros, őrült és szatírikus mozi William Klein második nagyjátékfilmje, a Mr. Freedom, amelyet csupán néhány évvel ezelőtt rekonstruáltak Franciaországban. Az amerikai (leginkább fegyverrel és idióta frázisokkal) szabadságosztó szuperhős-szuperügynök-szupersportoló, Mr. Freedom miközben megküzd a sárkány küllemű kínaemberrel és a nagy vörös (ruhás) muzsikemberrel, mindent elveszít hiába jelenik meg neki Krisztus a párizsi metróban. A film nem csupán a hidegháborús korszak egyik legeredetibb parabolája, de miként minden kultuszfilm saját korából kilépve, a Mr. Freedom legtöbb jelenete ma, évtizedek múltán is kísértetiesen pontos (és görbe) tükröt tart a világ leghatalmasabb rendőrállama elé. A LFK tavaszi sorozatának utolsó filmje a Mr. Freedom közösségi politikai szatírája után a Cremaster 3, Matthew Barney szimbolikus-mazonikus identitásalkotó, artisztikus munkája, amelyre, mint minden más művére jellemző a megpróbáltatások különböző formája, bonyolult feladatok megoldása, ami valamiféle megváltásszerű/továbblépésszerű eredményhez vezet. Matthew Barney a kilencvenes évek jelentős videoművésze, akinek munkáit számos film- és videofesztiválon, a New York-i Filmfórumon, tévékben mutatták be. Több kiállítása volt, melyekben a falra szerelt monitorok (melyeken a film volt látható), különböző, a filmmel kapcsolatos szobrászati installációk, a filmből kinyomtatott printerek, fotók társaságában voltak kiállítva [] Munkái közös jellemzője, hogy a címek, szereplők, kiállított tárgyak, a film kellékei és díszletei orvosi vagy sporttal kapcsolatos személyek, dolgok. Ez oda vezethető vissza, hogy Barney atléta volt és orvosi egyetemen tanult. A sport- és orvosi dolgokból származó személyes jegyei, emblematikus formái, melyek jellegzetes motívumokat kötnek csokorba, és ezáltal a művész személye egyértelműen felismerhető, a magánmitológia jegyei, mely a transzavantgarde hagyománya Barney művészetében. Így ezáltal is tovább él az a [] magatartásforma, miszerint a művész identitását többé nem a közösségben, hanem az [] egyéni sorsban keresi. Barney-t sokan bírálják történeteinek nehéz felfejthetősége miatt, de művei valójában alapkérdéseket taglalnak, mint születés-újjászületés, szenvedés általi megtisztulás, a fejlődés lehetősége stb. [] Tudatosan kölcsönöz más hasonló korszakok, például a rokokó, a manierizmus stílustárából. Egyfajta irónia, távolságtartás is érzékelhető művein, például a címek után számokat biggyeszt: Cremaster 4-1-5, aminek egyrészt degradáló hatása van, másrészt »korhűnek« hat. A Cremaster-sorozat részei összefüggenek, de külön-külön is értelmezhetők. A CR. 4 a nemek közötti állapotot, a CR. 1 a nőiség kérdését, a CR. 5 pedig a férfiasság kérdését kutatja. Barney művészetét a pszicho-szexuális performance-művészet megjelöléssel illetik, mivel művei fő témája a nemiség, mint a nemek kialakulása és fejlődése, nemek közötti állapot. (Prakter Marianna cikkéből, Szellemkép 2000/3.)
Egyre jobban vonz a narratíva. És ennek is a megkönnyebbüléshez, a felszabaduláshoz lehet köze. Sokkal jobban érdekel az, hogy elmeséljek egy történetet, mint hogy csináljak egy szobrot. De azért még mindig szobrászkodom, sőt a videódarabjaimat is szobroknak tartom. Ám kétségtelen, hogy minden egyes munkámmal közelebb kerülök az elbeszélő művészethez. [] A heretartó izom (cremaster) számomra az akaratot jelenti ezekben a történetekben. Ez csupán eszköz, szimbólum a narratívában, amennyiben a történet résztvevői és konfliktusai felfoghatók az izom összehúzódásaként és tágulásaként. (Horányi Attila Matthew Barney-val készített interjújából, Filmvilág 1997/5.) Matthew Barney a Cremaster 3-at a New York-i Guggenheim Múzeumban forgatta.
Sorozatszerkesztő-előadó: Sőrés Zsolt
A filmek többsége a nyugalom megzavarására alkalmas, felkavaró jeleneteket tartalmaz, ezért az előadásokat mindenki csak a saját felelősségére látogathatja! Csak 18 éven felülieknek!
A filmek információs vetítések keretében kerülnek bemutatásra. A filmeket DVD-ről vetítjük.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
A BELÉPÉS INGYENES!
Helyszín: LUMÚ LUDWIG MÚZEUM KORTÁRS MŰVÉSZETI MÚZEUM MŰVÉSZETEK PALOTÁJA 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. Előadóterem, 1. emelet Tel.: (06-1) 555-3444 Fax: (06-1) 555-3458 LFK info: sores@iti.mta.hu
14:48
