hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
beszámoló [party]  2006. február 23. csütörtök   12:18
nincsen hozzászólás

szerző: Tompi
Wu-Tang Killa Beez, WacuumAirs
2006. február 13. Petőfi Csarnok

  Van egy sanda gyanúm, hogy mindenki itt volt ezen az estén, aki nem is annyira anno még tiszteletét tette Raekwon Süss Fel Napban tartott szavalóversenyén, ugyanis körülbelül ugyanannyi pszeudo-gangsta volt jelen a Wu-Tang farmcsapatának termékbemutatóján is. Magyarul: most nem volt tömegnyomor. Tömeg sem volt. Úgy értem lenn, a nézőtéren, mert a színpadon nem egy tumultuózus jelenetnek lehettünk szemtanúi. De ne szaladjunk ennyire előre.
  
  Bár őszintén megvallva szaladnék én előre is, hátra is, mert a WacuumAirs fellépésére nem szívesen emlékszem vissza. Végül is semmi vészeset nem produkáltak, csak vánszorogtak jobbra-balra, basszus-gazdag, mások által már jól bejáratott klimpírozásra esztergálták össze rímjeiket, és lazák voltak. Ennyi. Tényleg csak ennyi.
  
  Ezek után nem volt nehéz dolga a Killa Beeznek, még akkor sem, ha sok keep it real, meg this is the real hip hop shit jelszó ellenére is az az érzése az embernek, hogy az Amway és a Tuperware által kifejlesztett módszerekkel akarják a hungaropannon-népinemzeti-rappereknek. eladni a legújabb szellemi terméküket. Na ennyire azért nem volt vészes a helyzet, mert gondoljunk csak bele: mennyi esélye lenne élőben látni Cilvaringzet, vagy aKillarmy tagjait, ha nem létezne a klán Gyilkos Méhek szekciója? Hát valóban nem sok. Úgyhogy rögtön az érintett művészek után köszönjük is meg RZA-nek az előre kitervelt szándékkal elkövetett tehetségkutatást, és persze a 13-ai estét is, amelyet legjobban a hip hop vurstli szóval tudnék jellemezni.
  Hogy miért is? Hát azért, mert volt itt minden, mint a búcsúban: szómenés Keletről, Nyugatról, Arábiából, Európából, beatbox, freestyle, meg minden ilyesmi. Magától értetődően DJ Sueside kezdte a produkciót némi scratchel dúsított funkkal, aztán jöttek szép sorban a többiek: Cilvaringz, Shabbaz, Salah Edin, a Killarmy soraiból Beretta9 és Shogun Assasin, és Northstar. Szép sorban adogatták egymásnak a mikrofont és szedték rímbe saját külön kis világukat, amelyek a nagy Wu Tangtól eltérően nem pusztán szövegből, recsegésből, és basszusból álltak. (Nem mintha bármi bajom lenne a jellegzetesen keleti parti, sercegős, durrogós hip hoppal.)
  Cilvaringz kezdett, és ahhoz képest, hogy úgy nézett ki, mint egy tenisz leckére induló oxfordi cserediák, egész vehemensen közölte mondanivalóját. A többiek közösen böffentették vele a sorok végeit, nyomatékot adva az igen komoly mondanivalónak. Shabbaz folytatta a sort, aki nem véletlenül kapta a tanítvány nevet, ő áll legközelebb a klán gengszteres, utcai harcos világához. A Killarmy pedig pont ezt a világot fejlesztette tovább militáns tempókkal, és disszonánsan sikító zajokkal. A formációt reprezentáló Beretta9 és Shogun Assasin egyébként igen nagy metamorfózison ment át az este folyamán: először ugye nagy szigorúan, csuklyával prédikáltak arról, hogy hadd hulljon a férgese, aztán meg csuklyától megválva játszották az osztály bohócát. Mondjuk ment nekik az is. Salah Edin arabul hadart egy sort nagy sietve, sőt néhány, pár szótagos sort (Nem, nem azt, hogy Heeey, Hooo) még a T. Publikummal is elkiáltatott. Aztán Northstar keletipartosított nyugatipartisága mellett laza pillanatokat jelentett a színpadra invitált hölgykoszorú rázása, amely után következhettek a Nagy Testvér klasszikusai, és a sajnos most már kihagyhatatlan szép gesztus, az emlékezés ODB-re. Végül pedig jött a meglehetősen direkt, közvetlenül a célszemélyre irányuló emlékeztetés, hogy legyen már szíves hanghordozót vásárolni, és ezzel támogatni az igazi hip hopot a kedves rajongó. Tiszta Amway. Kipróbáltad a terméket, aztán meg is veheted.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Wu-Tang Clan

WacuumAirs

 programajánló: 
2023. október 5.
Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
2023. október 12.
Dühös deathcore négyes októberben: Thy Art Is Murder, Fit For An Autopsy, Whitechapel és Spite a Barba Negrában
2023. október 18.
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Architects a Budapest Parkban
Kreator, Biohazard, Terror, Sacred Reich, Remorse, A.M.D., Archaic
Depeche Mode – amikor 50.000 szív egyszerre dobban
Guns ’N Roses, Phil Campbell And The Bastard Sons
Ismét tatárjárás Magyarországon – The HU a Budapest Parkban
Rammstein
Vektor, Needless, Beneath The Void
Flogging Molly – táncolsz akkor is, ha nem akarsz
Gojira, Conjurer, Urne
Zenei zsenialitás éjszakája: X Ambassadors és O´Sullivan
 kiemelt 
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat
  
Hamish Hawk, a skót bariton énekes-dalszerző, hamarosan Magyarországra látogat

Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 world invasion    black blitz    kill with hate    sajnos batár    feltbeats    harvester    sötét zsaruk    a nyugtalanság kor    jaden smith    disztraktor    emilrulez    unsent letters    leander rising    live life hard    chris hemswoth    devil sold his soul    swallow the sun    farrelly    bruce willis    frenk    dark funeral    candlemass    ivan & the parazol    pain    nightmare  

r46
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!