beszámoló [koncert]  2006. február 21. kedd   13:21

nincsen hozzászólás

  Egy este két Allstars!? Micsoda buli lesz ez! Hangozhatna leegyszerűsítve, kicsit profánul az est mottója. De a helyzet az, hogy az Allstars szó önmagában többnyire a hakni-bridág eufemisztikus megfelelője. Ám finoman szólva is megváltozik az inkriminált szó előjele, ha szerepel előtte, hogy: Mr. T-Bone, vagy, hogy Pannonia. A két válogatott mellé vegyük még hozzá a farsang alkalmából szervírozott fánkot és pezsgőt, és módosítsük is gyorsan azt a mottót: Mr. T-Bone Allstars, Pannonia Allstars Ska Orchestra, pezsgő, fánk!? Micsoda buli lesz ez!
  
  Az is volt. Egy kiadós soundsystemesdi után el is kezdődött egy kissé enervált, új, instrumentális PASO nyitánnyal. Az energia aztán egy ugyancsak új szerzeménnyel és Krsával volt is szíves megérkezni, aztán a koncert végig ott is maradni. Persze könnyen megy ez egy (nagyon helyesen) újra előkapott Cookie Mookie-val, az elhagyott szerelmes módjára kesergő Tell Me Why-al, a megfenyegetett farmer módjára kesergő Police In Helicopter-rel, valamint a cseppet sem kesergő All Night Longgal. De persze volt nagy skanking, meg ugra-
  bugra a Ska-Bah-Dubtól kezdve a Laurel Aitken feldolgozásig, mindenre, amit a pannon Allstars játszott. Vagyis a prológnak szánt PASO koncert olyan kiadós lett, hogy haza is mentek sokan még Mr. T-Bone színpadra lépése előtt.
  
  Pedig az egyen Jávor Pál-bajuszt viselő amerikai-olasz légió némiképp tekintettel is volt a T. Publikumra és annak állapotára, ugyanis műsoruk kezdeti része szinte kizárólag cammogósra vett rocksteady darabokból állt, amelyek épp úgy jók voltak lötyögésre, mint talányos csípőmozgások előidézésére. Aztán hol gyorsult a program, és jött egy kis ska, aztán a Wanna Take it Easy-vel jött egy kis dub, a Bring Me Backben szólt a fuvola, a Dont Forgetben a Let Me Cross The Seaben, a Give Me A Callban pedig be kellett érnünk a névadó sikamlós dallamival. A fő szám persze még ezen földi jókon kívül is az volt, amikor emberünk harsonán fejezte ki önmagát: igencsak erőre kapott a fúvósszekció, amikor beszállt ő is, dörmögő szólóiról pedig nem is mondanék semmit, csak valamiért e helyütt érzem illendőnek megemlíteni, hogy Mr. T-Bone bizony tagja volt a New York Ska Jazz Ensemble-nek. Így igen nehéz volt eldönteni, hogy vajon zenekara a keze és hangja alá dolgozik, vagy egyenrangú partnerei Senior Giginek. (A dobos ritmusváltásai, és a rögtönzésekre való igen gyors reagálása, valamint a basszusgitáros kifinomult pengetése az utóbbi feltevést igyekszik igazolni.) Egyébként arra sem sikerült rájönnöm, hogy ez egy összeszokott társaság, vagy egy sörözőben összerántott alkalmi formáció. De arra jutottam, hogy magára vessen, aki egy ilyen csajok-ska-csajok-ska-ska-csajok szövegtengelyű, abszolút első- és felső osztályú előadáson erre koncentrál, és nem veszi észre, hogy a körülbelül hajnali két óra környékére eső ráadásban leadott You Must Say és Shame And Scandal alatt milyen parádés lett a hangulat. Láthatóan nem csak a farsang miatt.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: