beszámoló [koncert]  2006. február 19. vasárnap   12:30

nincsen hozzászólás

  „Azt beszéli már az egész város
  
  hogy
  
  .újra feltűnnek az árnyak.
  
  Engedtessék meg, hogy ezzel két, nagy hirtelenjében összerántott idézetfoszlánnyal kezdjem az est taglalását. Nem mintha ez olyan elegáns lenne, vagy annyira jól nézne ki, hanem azért, mert nagyszerűen kifejezi a február negyedike előtti hangulatot. Erről folyt a szó és ennek örömére folyt a vörösbor a Borharapóban, sokan tán még jelmezkölcsönzőbe is elmentek egy kopott cowboykalapért, és nem egy fekete csipketerítő vált Gót Icáék alkalmi ornátusává. Ebből a gyors körképből gondolom az is kiderül, hogy nagy volt a tömeg PeCsában, a Fuck Off System újjáalakuló koncerjén. Ki nosztalgiázni, ki kíváncsiskodni jött.
  
  Aki időben érkezett, láthatta az End Of Green elnevezésű love metal remény(telen)séget is. Ville Valoék germán tanítványai három gitárral felszerelkezve adtak egy semmitmondóan csöpögős, másoktól lopott gót n roll külsőségekbe panírozott dalestet. A ködös lelkű minesängerek mindenesetre biztos sok (nyilván fekete és csipkés) bugyit gyűjtöttek be produkciójuk után. Ezért én nem is haragszom rájuk, csajozzanak kedvükre. De legközelebb ne adjanak előtte koncertet, ha kérhetném.
  
  Hogy legközelebb lesz-e Fuck Off System koncert, azt sem tudni. Már elöljáróban is szimpatikus volt ebben a visszatérésben az, hogy sehol nem hasonlították a budai kutyavásárhoz, és nem volt meghirdetve ilyen exkluzívnak, meg olyan egyedülállónak.
  Ettől függetlenül nem vagyok benne biztos, hogy szükség van-e az estleges további koncertekre, az estleges újabb lemezre, az esetleges DVD-re, és minden esetleges erre meg arra, ami elmaradhatatlan tartozéka és velejárója egy újonnan összeillesztett zenekarnak. Nem csak azért gondolom ezt így, mert nekem nem tetszett a február negyediki fellépés.
  Mégpedig azért, mert én éveim kevés számának köszönhetően nem tudtam nosztalgiázni ezen az estén, én bevallom, kíváncsiskodni jöttem. Az érdekelt, hogy meg tudja-e teremteni a négytagú trió azt a lemezen megörökített, darkba, gótba, ilyen-olyan wave-be oltott, bizonytalan, rendszerváltozás-környéki atmoszférát, amikor anno Küldetésként léptek az Óriások Mezejére. Aki emlékezni jött, annak ez nyílván ment már a nyitó Még alatt is, és át is élte azokat az időket a Nézz rámtól kezdve a Holdon, Lebegésen át az Utolsó üvöltésig. Szemmel láthatóan nem zavarta őket a szintetizátorral becsempészet modernség, az intro/koncert igen magas aránya, igaz ezek az újabb keletű hozzáköltések nem is rejtették el Zana Zoltán lényegretörő rock-dobolását, Mátyás Attila akkordjait és énekét. Vagyis azok, akiknek részük volt azokban a boldognak és szépnek éppenséggel nem nevezhető napokban, örülhettek, hogy túl vannak már az egészen. Így persze más hallgatni ezeket a számokat, úgyhogy ezen „élmények” hiányában nekem csak egy akkordozós, együtténeklős osztálytalálkozónak tűnt ez az egész, ami azért furcsa, mert az egyetlen Fuck Off System albumot elég sokat hallgatom. Jelen sorok írásakor is éppen az szól.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: