hosting: Hunet


  cikkekfotók        
magazin [média]  2002. július 4. csütörtök   15:17
nincsen hozzászólás

szerző: Tobias
Indul a VOLT Rádió


   Az idei évtől tavasz helyett nyáron, új helyszínen, a korábbinál jóval tartalmasabb és színesebb programmal jelentkezik a tizedik soproni VOLT Fesztivál július 4-5-6-án. A minden bizonnyal egyik legszebb és leghangulatosabb magyarországi fesztiválhelyszínen, hazai és külföldi sztárokkal, színházi- és moziprogramokkal várják vendégeiket a szervezők. Az FM 94.1-en, a VOLT Rádió hullámhosszán, azok számára is érzékelhető lesz a VOLT feeling, akik nem tudnak minden programon személyesen ott lenni.
  
   „Te is befoghatod felkiáltással, a jubileumi VOLT Fesztiválon először indul a VOLT Rádió. A három soproni rádió - a Rádió Sopron, az Ikva és a Panoráma - közös frekvenciáján, az FM 94,1-en szinte folyamatosan, éjjel-nappal szerezhet audio-élményt az érdeklődő a VOLT Fesztiválról. A hazai fesztiválélet egyik legszínesebb eseménye így Sopron 80 km-es körzetében lesz majd hallható.
   A VOLT látványrádiója együtt lélegzik majd a fesztivállal. A helyszínen kialakított stúdió/színpadon, élőben, egy hagyományos rádió struktúrája szerint épül fel a műsorrend: reggel ébresztőműsor, délelőtt információk Ferenczy Balázs vezetésével. Délután a Magyar Televízióból ismert Zanzibár jelentkezik, meghívottakkal és érdekes témákkal, majd a tavalyi VOLTfolió kulturális médiadíj legjobb rádiósa, Erdélyi Zsolt műsora hallható.
   Koraeste kívánságműsor, és Acél Réka műsora, amelyben ismert személyiségek dj-ként szerepelnek, majd késő este slágerparti hallható. A VOLT Rádió vendége lesz Lovasi András, Dj. Palotai, Prieger Zsolt és sokan mások.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Angyalok és építészet | Makovecz Imre 90
Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására
Nagy sikerrel ért véget a III. Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűverseny – íme a díjazottak
Meybahar est - feat. Efrén López, Yasamin Shahhosseini, Ruven Ruppik trio
Szerezd meg a XX. század legnagyszerűbb plakátművészeinek alkotásait!
Bakelit, zene, dizájn: így szól a Tipton Sound Saucer
Várják a jelöléseket a Cziffra György Fesztivál 2026. évi díjaira
Szívhez szóló karácsonyi kisfilmmel, hazai és világsztárokat felvonultató koncertkínálattal készül a Müpa az adventi időszakra
 kiemelt 
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
  
Augusztus 8-án ismét színpadra lép a magyar alternatív könnyűzene ikonikus együttese, a Heaven Street Seven

Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 orient fall    danny cavanagh    panic! at the disco    civil sziget    beregi tamás    santa cruz    war without end    uma thurman    john frusciante    delain    vasember 2    igazából apa    stratovarius    péterfy bori    james l. brooks    fátyol hermina    antillectual    fajkusz    bilocate    fesztiváljegy    rock show    diablo swing orchestra    pribojszky mátyás    dennis quaid    anna faris  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!