hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [fesztivál]  2006. február 3. péntek   10:58
nincsen hozzászólás

szerző: E.E
Nils Petter Molvaer és Zbigniew Namyslowski az Intro fesztiválon
2005. december 3. és 6., Millenáris

  Az Intro fesztivál programdömpingjéből az ember jóformán csak úgy tudott választani, hogy közben le is mondott valamiről, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy rosszul dönteni sem nagyon lehetett. Panaszkodni tehát még csak véletlenül sem volt oka senkinek, ujjongani viszont annál több nekünk például két fúvósművész, a trombitával bűvölő Nils Petter Molvaer és a szaxofonon brillírozó Zbigniew Namyslowski koncertjei kapcsán.
  
  Nils Petter Molvaer a Teátrumban
  
  Hogy milyen lenne napjainkban Miles Davis zenéje, ha még élne a muzsikus, arról fogalmam sincs, de ellenkezni sem tudnék azokkal, akik szerint körülbelül olyan, amilyet Nils Petter Molvaer játszik pedig bizony isten nem rögeszmém minden jazztrombitást Miles Davishez hasonlítgatni. Másfelől persze abban sem vagyok biztos, hogy feltétlenül be kéne szorítani a jazz kategóriájába Nils Petter Molvaert, mert ahogy azt a legjobbak szokták (jó példa erre a másik emlegetett fúvós is), Molvaer már rég nem csak egy műfaj kedvelőihez szól. Ettől függetlenül persze még rétegzene az, amit játszik, és ez meglátszott hazai fellépése látogatottságán is. A Millenáris Teátrumban gyakorlatilag teljesen elveszett a koncert közönsége, pláne annak köszönhetően, hogy jó néhányan annyira a réteg részének érezték magukat, hogy a koncertet végigállni is derogált nekik, és inkább a terem végéből, tízméterekről figyeltek, csak hogy ülhessenek. Persze minden relatív: ahhoz képest, hogy néha még tapsolni sem hajlandó a nagyérdemű, ezúttal kimondottan hálás és értő publikum gyűlt össze, tapsban, hurrában, nagy-nagy hejehujában legalábbis nem volt hiány.
  
  Mondjuk az lett volna csak igazán ciki, ha még ennyi sem mondható el, mert ez a flótásnak épp nem nevezhető norvég meg az ő díszes társasága nem kispályázott ennyi ember előtt sem, sőt, sokak szerint minden olyan élő teljesítményüket túlszárnyalták, amit DVD-n, innen-onnan összeszedegetett TV-felvételeken látni lehetett, még ha ez lehetetlennek is hangzik. Egyetértek. Ami Molvaerék zenéjében megtörténhet, az tulajdonképpen mind meg is történt a jórészt alig egy-két halovány lámpával (vagyis éppen eléggé) megvilágított színpadon az pedig az érdeklődők előtt nyilván tudott dolog, hogy Molvaerék zenéjében minden megtörténhet. Lelkesítően felháborító incselkedés és transzközeli, aztán transz-szerű, végül pedig egyenesen transzon túli hangulatok, álmosan búgó és felvillanyozóan sivító trombitahangok, hangulatuktól függően bitang vagy diszkrét elektronikus alapok és a velük párban akrobatikázó dobjáték, néha fel-felcsörrenő gitár ha egyetlen hülyeséggel kéne leírnom, azt mondanám, hogy ez egy nagyon heavy easy listening. Azaz igen könnyen csúszik és igen súlyos (mint Molvaer humora is, idézem: The next song is from the new album, ER and its called errrr Water.)
  
  Attól működik persze így ez az egész zenekar, hogy csupa csapatjátékos alkotja. Molvaer nem érzi úgy, hogy tele kéne fújnia mindent pusztán azért, mert az ő neve alatt fut a produkció, ő a pont annyit, és pont akkor, amennyit és amikor kell játék híve. A többiek pedig nincsenek megsértődve amiatt, hogy Molvaer neve alatt fut a produkció, és nem is akarják mindenáron mutogatni magukat. Látszólag félig ejtőznek, félig unatkoznak, de azt is csak ráérősen: Eivind Aarset fejéről épp csak a szemébe húzott kalap hiányzott, a szájából meg a búzaszál, néha úgy terült el a székén, mint aki épp egy fa tövében prüntyög valahol ott, ahol nagyon meleg van, Audun Kleive komplett cigarettaszüneteket iktatott a műsorba, de DJ Strangefruit is nyugodtan elbagózgatott. És persze Jan Bang sem gyöngyöző homlokáról marad meg az emlékezetünkben, pedig a samplerek kezelésén túl még duettet is énekelt a dobozolt női hanggal az Only These Things Countban, méghozzá nem is akármilyet. Közben meg mégis ők szállították le a koncert hangjainak nyolcvan százalékát, na erre kössünk masnit.
  
  Nyilván érezhető, hogy (az állammal együtt) keresem a szavakat, és nyilván az is, hogy nem fogom megtalálni őket. Fel is adom. Ahogy dr. Wilbur Nárcisz-11 Swain mondaná:
  Hehe.
  
  A koncert után DJ Strangefruit még egy afterpartyval is szórakoztatta a falakat meg azt a kábé húsz embert, aki nem átallott nem lelépni annak ellenére is, hogy szépen megkérték: ne lépjen le. Sebaj, ez a lemezlovasnak épp nem nevezhető norvég ennyi ember előtt sem kispályázott. Szégyentelenül slágeres műsort produkált, amiben még a legújabb Gorillaz-kislemezdal is simán helyet kapott (és volt is benne helye), közben meg csak kortyolgatta a söröket, kábé ötpercenként lengetve meg az épp aktualitását vesztő dobozt oldalirányba, jelezve, hogy kéri a következőt. Próbálja valaki azt mondani, hogy nem így kell ezt csinálni.
  
  Amúgy meg próbálja valaki azt mondani, hogy nem Nils Petter Molvaer a trombita Miles Davis-e.
  
  
  Zbigniew Namyslowski a Fogadóban
  
  Zbigniew Namyslowski nem tegnap kezdett zenélni, de róla hála az égnek van szerencsénk tudni, hogy hol tart napjainkban, és bizony épp ott tart, ahol Zbigniew Namyslowskinak tartania kell napjainkban. Sőt, talán még ennél is többről van szó: alighanem egyike ő azoknak, akikkel kapcsolatban nyugodt szívvel meg lehet engedni a kortalan jelző használatát is. Hisz aki le tud tenni az asztalra egymás mellé mondjuk egy Total Incompetence-t meg egy Mozartot jazzben, az mindig is azt csinálta és azt is fogja csinálni, amit kell.
  
  Ezek után alig lehet meglepő, hogy a Millenáris Fogadóban is azt tette a lengyel szaxofonművész, amit kellett: jött, látott és szemlesütve győzött. Elképesztő, hogy egy ilyen kaliberű zenész hogy lehet ilyen szerény, sőt inkább szégyellős, de Namyslowski éppen ettől volt olyan szeretetreméltó. Ha épp nem játszott, akkor szinte úgy tette-vette magát a színpadon, mint aki zavarban van, hátrarakta a kezét, zavartan tapogatózott az ásványvize után, végül aztán odahúzott magának egy széket a háttérbe, és azon üldögélve hallgatta fiatal társait (köztük harsonán saját fiát, Jaceket), láthatóan nagy élvezettel és csaknem atyai szeretettel a szemében néhány különösen komoly felvillanásnál pedig cinkosan elismerő szemöldökráncolással. De mikor aztán felállt, megfogta valamelyik hangszerét, és elkezdett zenélni, hát akkor hadd idézzem a fentebb már többször említett jazzmuzsikust, mert nagyon idekívánkozik úgy fújt, mint egy kisisten. Pont olyan döbbenetes volt ezt látni, mint Molvaerék laza zsenialitását.
  
  És persze itt is épp olyan kifogástalanul működött a csapatjáték, mint három nappal korábban. Grzegorz Grzyb feszített, sőt, ne mismásoljuk el: kemény dobolásának, Ola Walicki el-eltűnő, majd a háttérből előugró nagybőgő-futamainak, Slawomir Jaskulke helyenként szó szerint csapzott, látszólag kaotikára is hajlamos billentyűzésének (nem véletlenül kapta ő a legtöbb összehúzott szemöldököt a zenekarvezetőtől) és a két Namyslowski építő jellegű hangszeres viaskodásának összegzete pont azt adta, amiért ennek a hatvanas éveinek közepén járó lengyel muzsikusnak a zenéjét annyian szeretik. Azaz szélsőségesnek tűnő elemek tökéletes szimbiózisát, valamit, ami hol tradicionális, hol modern, hol jól bevett, hol szokatlan, hol szinte szalonzene, hol pedig a merészség és a virtuozitás páratlan leckéje. Mindezt röpke másfél-két órában, sok mosollyal és határtalan szerénységgel tálalva.
  
  A bölcs tanulság itt is adja magát: Zbigniew Namyslowski a szaxofon Zbigniew Namyslowskija.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Nils Petter Molvaer

Zbigniew és Jacek Namyslowski

 programajánló: 
2020. június 8.
Black Veil Brides a Budapest Parkban
2020. június 19.
Bonnie Tyler koncert jövőre a Barba Negra Track-ben
2020. augusztus 30.
Új dátum- Augusztus végén lesz a 2020-as EFOTT
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Myrath, Eleine
Five Finger Death Punch, Megadeth, Bad Wolves
Marko Hietala, Oceanhoarse
Dream Theater
Darkest Hour, Fallujah, Bloodlet, Une Misére, Lowest Creature
Vinnie Moore
Sabaton, Apocalyptica, Amaranthe
Maxxwel, CoreLeoni
Újra aratott a D-A-D
Eluveitie, Lacuna Coil, Infected Rain
 kiemelt 
Richie Kotzen 2021. Budapest
  
A 2017-es Salting Earth után idén februárban új lemezzel jelentkezik Richie Kotzen

Sons Of Apollo 2021.
Loudness 2021. DURER KERT
Carl Palmer’s ELP Legacy az A38-on
Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
 friss hozzászólások 

Elkészült a MegaHertz első albuma (1)
Exopop: A szakadék mélyén (1)
Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 colorstar    genitorturers    piggy d    through the never    vágtázó csodaszarvas    koncert    infinity    four year strong    expire    dan fogelman    devastating enemy    napalm death    az ördög benned lakozik    cain    a kétballábas banda    crescendo    chalaban    betraying the martyrs    quimby    black breath    v.iv fesztivál    krokus    iscream    gm49     a kutya vacsorÁja   

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!