hosting: Hunet


  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2006. február 1. szerda   12:49
nincsen hozzászólás

szerző: Barnabás
Children Of Bodom, Ektomorf, One Man Army And The Undead Quartet
2006. január 09. Petőfi Csarnok

  A Children Of Bodom január eleji előadása remekül nyitotta a 2006-os esztendőt. A finn extrém metal banda legutóbb a 2003-as Summer Rocks keretében látogatott Magyarországra. Akkor is egy nagyon jó koncertet adtak, és a mostani fellépésük is hibátlan volt. A Bodomot az európai turnén a magyar Ektomorf és a svéd One Man Army And The Undead Quartet kísérték el.
  
  A hét óra körüli érkezésem sajnos túl későnek bizonyult, így nem láttam semmit a One Man Army And The Undead Quartet előadásából. Pedig kíváncsi lettem volna, hogy az ex-The Crown énekes Johan Lindstrand hogyan teljesít a színpadon. Nem tudom, hogy miért kellett ilyen korán kezdeni a rendezvényt, de ezen már utólag nem lehet változtatni. Remélem, hogy lesz még lehetőségem a pótlásra.
  
  Az Ektomorf előadását azonban már az elejétől a végéig hallottam, és meg kell mondjam, nagyon jó koncertet adtak! Az Ektomorf nemzetközi szinten az egyik legjobban ismert és legtöbbet elért magyar banda. Mióta a Nuclear Blast kiadóhoz szerződtek, már kiadtak két lemezt és rengeteg turnén vettek részt. Az Ektomorf zenéje thrash és nu metal elemekből építkezik, és egy erőtől duzzadó, agresszív elegyet alkot. Leginkább a Soulfly-hoz hasonlítható a muzsikájuk, de sok egyéni elemet is tartalmaz. A zenekar koncertjei mindig élményszámba mennek, és ez ezen az estén sem volt másként. Precízen, hibátlanul, feszesen játszottak, és emellett bemozogták a színpadot. A Destroy és az Instinct című, két legutóbbi lemezükre helyezték a hangsúlyt a programjukban. Hallhattuk például a Set Me Free, az Instinct, a The Holy Noise, a Fuck You All, a Destroy és az I Know Them kíméletlen, vad bólogatásra ingerlő zúzásait. Az Ektomorf az egyik legjobb magyar koncertbanda, ezt ez a fellépésük is bizonyította!
  
  Hamar el is érkezett az idő a Children Of Bodom fellépéséhez. Az 1993-ban alakult finn banda népszerűsége a Something Wild című első lemez 1997-es kiadásától fogva töretlenül nő. Az Alexi Laiho gitáros/énekes vezette banda igazi sikertörténetet tudhat magáénak, melynek köszönhetően ma az extrém metal egyik vezető bandájává nőtték ki magukat. A heavy, black és death metal elemekből is építkező zenéjükben a dallamos gitár és a csilingelő szintitémák mellett karcos, rikácsolós énekstílus érvényesül. 2005 végén már az ötödik lemezük jelent meg Are You Dead Yet? címmel, amely kíválóan sikerült, akárcsak az összes eddigi Bodom kiadvány.
  
  A finnek koncertjét a jó számok mellett a remek színpadkép is emlékezetessé tette. A középen tornyosuló gépjármű, a zöldes és vöröses árnyalatban világító fények és a háttérben időközönként felvillanó COB felirat nagyon tetszetős és profi látványt biztosított. Arra sem lehetett panasz, amit hallószerveinkkel érzékelhettünk: egy zökkenőmentes, hibátlan és jó hangulatú Bodom bulinak lettünk tanúi. Alexi Laiho és társai nagyon vidámak és közvetlenek voltak, oldott hangulatban, de ugyanakkor rendkívül precízen adták elő a jobbnál jobb számokat. Alexi kiváló gitáros és emellett nagyon jó frontember: bejárta a színpadot, felmászott a színpadra helyezett kocsi tetejére, kommunikált a közönséggel. Különösen feelinges momentum volt, amikor a motorháztetőre ülve játszotta káprázatos gitárszólóját. Gitárszólók mellett szinti és dobszóló is elhangzott az este folyamán, sőt Alexi és Janne egymásnak felelgetős gitár-szinti szólót is előadott. Mindegyik egyéni megmozdulás élvezetes volt, nem volt egyik sem öncélú, vagy unalmas.
  
  Az eljátszott számok tekintetében sem lehetett okunk a panaszra: egy igazi best of műsort hallhattunk másfél órában. Az új lemzről eljátszották a Living Dead Beat, az In Your Face, a Were Not Gonna Fall és a címadó nótákat. A Hate Crew Deathroll-ról előadták a Needled 24/7-t, a Sixpounder-t, az Angels Dont Kill-t, a Bodom Beach Terror-t és a címadót. A Follow The Reaper-t a címadón kívül az Everytime I Die, a Bodom After Midnight és a Hate Me! képviselte. A Hatebreeder-ről a Downfall és a Silent Night, Bodom Night, míg a Something Wild-ról a Lake Bodom című szerzemények hangzottak el.
  
  A hangzás ugyan nem volt lemezminőségű, de összességében megfelelő körülményeket biztosított a számok élvezhetőségéhez. Az oldott, vidám hangulatnak és a profi előadásnak köszönhetően egy rendkívül élvezetes Bodom bulinak lehettünk részesei. A nagyrészt fiatal tagokból álló közönség nagyon lelkes volt, a koncert egésze alatt állandó mozgásban volt a színpad előtti tömeg. Nem vagyok a zenekar fanatikus rajongója, így objektívan ítélve is egy színvonalas, szórakoztató műsort adtak. Mindemellett a zenekar hozzáállása is nagyon pozitív: nem szálltak el a sikerektől, ugyanolyan közvetlenek, vidámak és lazák, akár a kezdetekkor.
  
  Összegezve a látottakat és hallottakat, a Children Of Bodom mostani fellépése nagyon jól sikerült. Az Ektomorf is kitett magáért, egy nagyon energikus koncerttel szórakoztatták a jelen lévőket. Mindenki elégedetten távozhatott a Petőfi Csarnokból, pozitív élményekkel gazdagodva. Nincs is más hátra, mint még sok ilyen jó koncertet kívánni a 2006-os esztendőre!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Concerto Music

 programajánló: 
2025. november 11.
Beasto Blanco: izgalmas vendégekkel és új lemezzel érkezik Budapestre Alice Cooper lánya
2025. november 13.
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
2025. november 14.
Életművet ünnepel Németh Gábor
 a rovat legfrissebb cikkei: 
As I Lay Dying, Deathmask, Hypermass
Niia a Dürerben
The Offspring Supercharged worldtour - featuring Simple Plan Budapesten
Metál ostrom a Barba Negrában - új lemezzel tért vissza az Arch Enemy
Enter Shikari, DeathbyRomy
Kontrollált káosz: Better Lovers, ’68, Greyhaven az Akváriumban
W.A.S.P.
Helloween, Beast In Black
Opeth, Paatos - Északi progresszivitás a Barba Negrában
 kiemelt 
Quimby – A terepasztal lovagjai – 35 év szélmalomharc
  
2026

Tom Smith - Egy meghitt este az Editors frontemberével
Magányos hatalmasok - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath a Durer Kertben
Love Hurts: az 50 éves dalt ünnepelni jön Budapestre a Nazareth
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 lúdbőr    lord of the lost    rooney mara    kampec dolores    spelll    cancer bats    daedelus (usa) live    +she+    Új látásmód fúzió    grinderman    millenáris    jimi hendrix    within temptation    seven kingdoms    danny elfman    stain the canvas    special providence    spi    she wants revenge    frogshow    travolta    movie awards    rivers_of_nihil    onerepublic    child bite  

r41
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!