hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2005. december 22. csütörtök   13:52
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Stratovarius, Hammerfall, Shakra
2005. december 1. Petőfi Csarnok

  Ahogy az várható volt, nagy dobás lett a Stratovarius és a Hammerfall koncertje, röviddel kapunyitás után már szinte moccani sem lehetett a Petőfi Csarnokban az óriási embertömegtől, pedig ekkor még csak a Shakra játszott. Nem volt semmi elvárásom az irányukban, nem is ismertem a csapatot, de nagyon jó benyomást tettek! Vérbeli, tökös hard rock-ot nyomtak, bődületes hangerővel, és remek kiállással. Az énekes egy igazi rocktorok, a banda többi tagja pedig akkora élvezettel játszott, hogy az őket láthatólag kevéssé ismerő közönség elismerését és rajongását bőségesen sikerült kivívniuk. A jó hangulatra rádupláztak a turnépartnerek, akik egy „i” betűt ragasztottak oda az immár Shakirá-vá avanzsált zenekar háttérlogójára. Aki szereti az igényes, vérbeli hard rock-ot, az járjon utána a csapat albumainak, szerintem nem okozhatnak csalódást! Mondjuk a koncertjük végén simán lehetett volna hanyagolni a hosszas köszönetnyilvánítást a hangmérnököktől kezdve a turnébusz-sofőrön keresztül a vécésnénikig. Nem hiszem hogy ez bárkit érdekelt volna a nézőtéren, simán meg lehetett volna tartani a hazafeleúton is, na mindegy.
  
  A Hammerfall a közönség preferenciáját tekintve mindenképpen megérdemelte volna a főzenekar státuszt, hiszen mindenki becsődült a terembe, mozdulni sem lehetett az egész csarnokban. Mondjuk részemről így volt a jobb, mert (lincselés ide vagy oda...) nem vagyok kifejezetten rajongója a bandának, de persze elismerem a munkásságukat. Nagyon durva volt, hogy a koncertjük előtt a folyosón is szinte vágni kellett az utat, hol ide - hol oda lökődött az óriási embermassza, csak akkor lehetett szabadulni a „húsdarálóból”, ha sikerült valahogy a tömeg szélére sodródni. Persze közben jó nagy titkolózás folyt a színpadon a díszletet illetően, még a függönyt is összehúzták. Aztán nagy ováció közepette megjelentek a havas hegyeket imitáló színpadon, megkezdődött a „hófúvás” két oldalról, a zenekar pedig nagy elánnal indította útjára műsorát a Secret című dallal.
  Kissé nehézkesen állt össze a kiegyensúlyozott hangzás, pedig döngetett rendesen a banda, a havas táj ellenére égtek alattuk a deszkák. A közönségnek az éneklésen és a villázáson kívül nem volt sok mozgástere, de mindenki próbálta kiélvezni a nem éppen hosszú, de azért nem is rövid programot. A Riders Of The Storm, Renegade, Let The Hammer Fall, és a Hammerfall után jött némi dobszóló Anders Johansson tolmácsolásában, de szerintem teljesen feleslegesen. Felejtős produkció volt, és a Maiden - Run To The Hills sem a világ legbonyolultabb témája. Viszont a „Hull a pelyhes” eldobolása azért poén volt. Szerencsére visszatért a zenekar, és folytatták a Hammerfall nagylemezek megidézést a Fury Of The Wild, A Legend Reborn, és a Heeding The Call képében.
  
  Ez volt az alapszakasz, végül pedig a Templars Of Steel, Blood Bound, és persze az elmaradhatatlan Hearts On Fire zárta a koncertet. Mint mondtam, nem érzem igazán közel magamhoz a Hammerfall túlzottan heroikus metalharcos világát, de meg kell hagyni hogy ha valaki, akkor ezek a fickók aztán igazán tudnak fogós, koncertrevaló nótákat írni! Élőben is megtapasztalhattam, hogy valóban nem egyszerű arcokból áll a banda, a hórihorgas pálcikaember alkatú Oscar nagy beleéléssel szolgáltatta a témákat, Magnus basszeros fejszerkezetén meg egész végig agyaltam, hogy vajon honnan lehet ismerős (végül rájöttem, de ha leírnám a film nevét, valószínűleg újabb lincsparádé keletkezne...), viszont ami lényegesebb, hogy a kiváló hangulatot és a közönségkedvenc dalokat hiba nélkül szolgáltatta a banda.

  Sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy unalmasan telt az idő a Stratovarius háza táján a 2003-as Pecsa koncert óta. Gondolom nem kell részletezni a történetet, lényeg az hogy a klasszikus csapat ismét összeállt, és újra a Petőfi Csarnok deszkáira léptek, hogy bebizonyíthassák: a Stratovarius ma is képes azt a fergeteges hangulatot produkálni, mint 2003-ban. Noha az új lemezük megosztotta a rajongókat, Timo Tolkkiban illetve az egész összeborulás hitelességében is sokan kételkednek, a banda hihetetlen elánnal szállta meg a színpadot, nagyon egységes kiállással és jó hangulatban tolták végig a programjukat. A jelek azt mutatják, hogy valóban sikerült összebékíteni a tagokat, elsimítani a konfliktusokat, vagy legalábbis a kordonon túlról ezt lehetett érzékelni.
  A Hunting High And Low című slágerrel kezdtek, majd következtek az S.O.S. és a Kiss Of Judas, egyre mélyebbre túrtunk a banda életművében. Már az első negyedórában sikerült pozitív csalódást kiváltania bennem a csapatnak. Azt hittem, hogy egy elfásult, öreges Stratovariust fogunk látni, akik rutinból ugyan elnyomják a nótákat, az érdekből összeállástól eltekintve jó esetben néha egymásra is pillantanak a színpadon, aztán kalap-kabát. Ez tűnt a logikusnak, de nagyon nagyot csodálkoztam, mert ez a zenekar akkora lendülettel és energiával robbant a deszkákra, annyira együtt éltek a színpadon, és olyan fesztelen, vidám kiállással és precizitással játszottak, hogy azt kell mondjam, ezek a srácok tényleg élvezik amit csinálnak, valóban a közönség miatt utazgatnak és lépnek fel szerte a világban, és hogy mindezt elkötelezetten, minőségi módon prezentálhassák, képesek voltak ténylegesen félretenni a konfliktusokat, és valóban fesztelen módon játszani a színpadon, egymást segítve és példásan együttműködve. Szerintem ez egy szép dolog, minden tiszteletem a Stratovariusé, így kollektíven.
  
  Tolkkin persze eléggé nyomot hagyott az elmúlt időszakban produkált szétcsúszása, levágatta a haját és úgy néz ki mint egy barázdás arcú kövér csecsemő. De a gitártudása szerencsére semmit sem fakult, még mindig remekül tudja tolni a tempót a többiek alá, és fantasztikusan szólózik. Nagyon érződik, hogy az ő mostani lelkiállapotát képviseli a Stratovarius című új album, amiről máris következett a Maniac Dance. De egyébként látszott, hogy főleg a ´90-es évek lemezeit erőltetik, azok közül is a Visions albumot, amiről vagy 4 dal is elhangzott ma. A program a Destiny, Twilight Symphony, Coming Home, Paradise, Against The Wind, United, Father Time számokat foglalta magába, nem kevés akusztikus résszel, amely szintén felemelő élmény volt a közönségnek. A háttérben elhelyezett két nagy kivetítő szintén hozzájárult a vizuális élvezethez, a koncert előtt turné jeleneteket, a buli alatt pedig jórészt látványos grafikai megoldásokat és klipeket láthattunk. Tetszett a United előtti emberi összefogásra és szeretetre buzdító animált kiáltvány, noha kissé hatásvadász, de azért szép gesztus.

  A 2003-as buli után szintén konstatálnom kellett, hogy Timo Kotipelto nemcsak remek énekes, hanem hihetetlenül tehetséges frontember is, aki bármilyen helyzetben fel tudja pörgetni a közönség hangulatát. Ennek leglátványosabb eszköze a 2003-ban is jól bevált „hangpróba” volt, amikoris Timo barátunk kijelentette, hogy bár nagyon szereti a magyar közönséget (ennek egyébként rengetegszer hangot adott a mai este), tegnap Bécsben játszottak, és szó mi szó, a bécsi közönség kifejezetten hangos volt! Vajon vannak-e ilyen hangosak a magyarok is? (Höööjjjj!!) Nem rossz, de a bécsiek tényleg nagyon hangosak voltak! (HÖÖJJJ!!!) Nos, ez nagyon jó, jobbak vagytok mint a bécsiek! Node! Ha nem tudnátok, 3-án Zlin-ben lépünk fel, és a cseh közönségről azt hallottam, hogy tényleg nagyon de nagyon hangosak! Szerintetek jobbak vagytok náluk? (HÖÖÖÖÖJJJJ!!!!!!) Timo nagyon ravaszul apellált a nemzeti önérzetre, és ez most is nagyon hatásosnak mutatkozott, ennél nagyobb üvöltözést más dumával szerintem nem lehetett volna kiváltani (más zenekarnak sem).
  
  Szóval miután lenyomtuk Bécset és Zlint, a banda folytatta a zenélést, és újra tudomásul kellett vennünk, hogy fantasztikus csapatbeli- és egyéni teljesítményekkel állunk szemben. A két Timo-t már említettem, de itt van Jens Johansson is, a zseniális billentyűs, aki ma is remek futamokat produkált nekünk. Jörg Michael megállíthatatlan volt, kegyetlen tempót diktált a többieknek, őrült módon püfölte a power/speed taktusokat. A búcsúzásnál is tiszta dili volt, sört köpött a közönség közé, ha jól láttam. (Szerencsére csak ő, Jens Johansson nem tette tiszteletét másféle nedűvel, hehehe...). Lauri Porra basszer szerintem nem különösebben ismert senki előtt, de amilyen basszus-szólót nyomott, hát apám!! Valami elképesztő! Néhol kissé úgy éreztem, a megboldogult Cliff Burton szelleme segít pengetni a húrokat. Látható volt, hogy mindenki eldobta az agyát a nézőtéren. Egyszóval zseni a srác, ajánlom mindenki figyelmébe!
  
  Már eddig is elég sokat játszott a Stratovarius (Kotipelto említette, hogy ez hosszabb buli lesz mint az átlag), de a gyors búcsúzás után visszatértek még három közönségkedvenc ráadással, egész pontosan a Forever, Eagleheart, és a Black Diamond hangzott el. Úgy gondolom hogy kiváló show volt, bebizonyította a Stratovarius, hogy nem szabad őket leírni, a legnehezebb időszakban is össze tudják kapni magukat, és még mindig kiváló koncertteljesítményre képesek. Mindezzel együtt részemről a 2003-as buli valahogy emlékezetesebb és látványosabb volt, idén például nem tornáztatták a rekeszizmainkat a táncoló részeg rénszarvasok. Érdemes volt ma összegyűlni a heavy és power metal rajongóinak, a Hammerfall fanatikusok tömege együtt élvezte a legendás „sárkányölős” dalokat, a Stratovarius-tól pedig egy remek visszatérést láthattunk, bónuszként pedig megismerkedhettünk a kiváló Shakra-val. Soha rosszabb estét!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Stratovarius

Hammerfall

 programajánló: 
2022. július 6.
Pet Shop Boys - Dreamworld - The Greatest hits live
2022. július 7.
Five Finger Death Punch + Hollywood Undead
2022. július 9.
Két hét múlva jön az Alpárfeszt – az ország legzöldebb underground kisfesztiválja
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Rise Against a Budapest Parkban
My Chemical Romance a Budapest Parkban
Deftones
Korn, Deadly Apples
Iron Maiden, Shinedown, Lord Of The Lost
Red Hot Chili Peppers
Black Veil Brides a Budapest Parkban
Scorpions
Tool, Brass Against
Fit For an Autopsy (és sokan mások) a Barba Negrában
 kiemelt 
Simply Red
  
2022

Első Emelet 40, Berkes 60 - 2 az egyben – Születésnapi nagykoncert
KISS - End Of The Road Tour
Pearl Jam Budapesten
Sting (My Songs), Joe Sumner a Papp László Budapest Sportarénában
 friss hozzászólások 

Nemzetközi játszótér az MTV-vel - Kiállítás világszerte az MTV Swatch Playground alkotásaiból (1)
OneRepublic: Never Ending Summer Tour (1)
Premier: meghallgatható a Symbiosis 5 jazz zenekar bemutatkozó kislemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sweat & tears    underground magazin    long road    erik sumo    judas priest    minimax    douglas mccarthy    club ’68    grape    Őrült    duende    serj tankian    tatum    mechanical sound empire    sabaton    hó márton és a jégkorszak    efott    búvópatak    wakachuka    amber schmidt    twisted sister    overcast    benediction    eluveitie    superhero  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!