film [filmszemle]  2005. december 14. szerda   10:41

nincsen hozzászólás

  Megint egy olyan filmről következik most mindenféle, amelyiknek az elejére kiírták az igaz történet alapjánt, ám a vicces készítői a vége főcím alatt aztán persze elárulják, hogy de nem is. Igazából nem tudom, hogy szerintük ez miért volt olyan jó játék, enélkül is menne a dolog, mindegy, én is csak érdekesség képen gondoltam ezt ide.
  
  Mindenesetre a két bekavaró felírás között azért természetesen ott van egy történet is, ami úgy kezdődik, hogy:
  Ibiza, a dance fellegvára és Frankie Wilde, a nagyon top Dj éppen a fénykorukat élik - bikinik, drogok és technonroll - kis ideig még. Ibiza mondjuk azt hiszem még azóta is, viszont a lemezlovász - a házban a kis idő leteltével szép lassan megsüketedik. Van valami veleszületettje is, meg ugye az arénában sem éppen a csend hangjait hallgatta évekig, kis malőr is történik még, de a lényeg a lényeg egyszer csak kuka csönd.
  
  És vele a némiképp talán érthető depresszió, a még több kábító szir-szar-szer, meg következésképpen nagyjából a teljes anyagi csőd. De aztán az egyik napon felkel ez az ember, megtanul nem hallva is lemezelni, lesz egy nagy kombekkje is persze, és miután ilyenformán bebizonyította saját magának, az egész nagy Ibizának, (meg ugyebár nekünk), hogy van élet a hallás után is jó gyorsan eltűnik.
  Azután már csak mi láthatjuk egyszer, amikor/ahogy a hozzá hasonlóan hallási deficittel küzdő gyerekeknek süketel, és jól láthatóan elégedett és boldog meg minden.
  
  Kábé ennyi volna a sztori, az alábbi gyorsleltárt meg azoknak küldöm, akik szeretik az ilyesmi nem mindenkinek lényeges dolgokat is:
  Kanadai a film, és kétezernégyben a legjobb hazainak választották.
  Michael Dowse rendezte (hátha mond valakinek valamit a neve) és Paul Kaye a főszerepelő.
  Kellett elsősorban természetesen a rendező - kell az minden filmhez - és dolgozott is becsületesen. Lett itt videoklipp, áldoku, drámai izék, sőt romantik és még néhány más egyéb is - összemixelt mindenfélét, ahogyan gondolom azt az igen menő ibizai dj-k szokták volt ugyebár. De a legnagyobb találata akkor is ez a Paul Kaye volt.
  Pofára is tisztára egy Shane MacGowan (csak ahol annak nincs foga, ott ennek arany) meg abban is, amit az értelmiségék azt hiszem attitűdnek hívnak nekem ez viszont didzsében meglepő volt kicsit.
  
  A szcénában hozzám hasonlóképp járatlan néző nézhet majd jó nagyokat, mert ugyebár ki gondolta volna, hogy ezek a külföldi sztár - dévényi tibibácsik is ekkora punk - állatkertek bírnak lenni, mint ez a főszereplő illető.
  Mindenesetre akár így igaz, de ha nem is, P. K. áléletrajzilag igen hihetően adja a technoba belerockkant szupersztárt, nélküle inkább csak egy újabb szájbarágós mozit kapnánk a szokásos tuc-tuc-tucat, bukásos feltámadós karriertörténet vonulatból.
  Vele viszont így lett egy érdekes plusz hangulata is a dolognak.
  A film persze magában is elég látványos, néhol majdhogynem ötletesnek mondható, legfeljebb sokkal üresebb volna.
  Azóta mondták már azt is, hogy ez lehet majd a diszkó trénszpotting, de persze attól azért eléggé az ég és a föld. Amúgy persze lenne rá egy fogadásom, hogy majd ahhoz hasonló kultot akarnak csinálni belőle előre páran, de az általában ugye majd a közönség dolga volna vagy lesz.
  Tény és való, az esélye azért meg van..
  
  Forgalmazza az SPI

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: