hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
lemezajánló [nagylemez]  2005. november 22. kedd   17:38
nincsen hozzászólás

szerző: Gerry
Emil.RuleZ!: zanga!zanga


  2001, 2003, 2005. Ezek a számok nem a még fejlesztés alatt álló tizenkettes lottó nyerőszámai, hanem az Emil.RuleZ! eddigi nagylemezeinek megjelenési dátumait jelölik.
  
  A zenekar, mely bő négy éve kitört a budapesti undergroundból, és melynek énekese gejzírként tűnt fel a tévében és a csokireklámokban, és mára már három aranylemezt is jegyez, bizonyítván: Magyarországon nem csak a lakodalmas rocknak van jövője (pedig de).
  
  Az új album története legalább annyira kacskaringós mint Hegyi Gyuri szövegei, legalábbis a plebs az év elején maxit várt, erre föl az év végén új stúdiólemezt kapott. Ha minden kívánságunk így teljesülne, akkor csupa Bambi-motívum díszítené a szövegkönyvet, de sajnos ez még elmaradt. Kaptunk viszont 11 új számot, nonplusszultraként két remixet (helyesebben a zenekar nyelvezete szerint rearr-t), továbbá egy, Verasztó Gyula év eleji kiválásával hivatalosan duóvá apadt zenekart. Persze a duó a jobbára szövegíró Hegyit, és a jobbára hangszerelgető Hajóst jelenti, akiken kívül jelen van a régi motoros Bruzsa Bab Gábor gitáros, a sztártrombitás Fekete-Kovács Kornél, az énekesnő Gereben Zita, továbbá az újonnan csatlakozott Varnusz Zsuzska zongorista, és Kisvári Ferenc dobos.
  
  A fentiekből kitűnik, hogy történtek változások a zenekar háza táján, akárcsak a zenében. A zanga!zagna a megszokott dzsesszes, bossa novás hangzásvilággal indít a Mélabú című számban, mely zenei világ folytatódik az Aki lefelé száll című opus elején is, hogy utána a 49. másodperctől kezdve feszes gitártempó váljon dominánssá, mely tartja is magát a szám végéig. A 06/90-csodalény címadói és főszereplői meg vessenek magukra, gondolkozzanak el, és ugorjanak kútba, ellentétben a remek, hangzásában görög lagzit idéző Camp-ban feltűnő régi ismerőssel, Emillel. Igen, a Hisztisben sajnálatosan mellőzött Emil&Zazie kettős visszatért, mégha nem is a Zazie az ágyban frivol kalandjait felidézve, hanem a Moszkva téren hányva (Láttam Zazie-t). A Türűrüpp, mely egyben számcím és refrén is, talán egy kicsit gyengébbre sikeredett, már ami a refréntől-refrénig tartó részek zeneiségét illeti. A reppes-szándékoltan gagyi részekkel telített, a lemez címét is adó zanga!zanga hanyag eleganciával váltogatja a hangzást és néhol a hangszerelést is, és tálalja mindezt úgy, hogy elmondhatjuk: ez voltaképpen zseniális. Aki netán megsértődik a dal kapcsán, az vessen magára, éljenek a kockázatok és a mellékhatások.
  
  A sor még korántsem ért véget, van itt kéremszépen némileg visszatekintő szám az Ez a nő nem az a nő képében, és igazi melankólikus, sötétbenhallgatós, zongorás is a Nappali mese prezentálásában.
  
  A megszokott hangzásvilágba rúg egy nagyot a szinte raggás Csúszda, melynek egyik sora (vagy a parlament elé zászlót rázva) máris jófajta kis félreértésre adott okot az egyik honi lap publicistájának - de hát mindenkinek kell egy hobbi, ugye. Picit visszatérés a melankólia világába a Nem megy, de korántsem annyira, hogy szeretett Emilünk ne térjen benne újfent vissza.
  
  A szövegek továbbra is jellegzetesen Hegyisek, és néhol igencsak hegyesek, a zene pedig folyamatos megújulásra képes, ez a másik momentum mely igazán remekké teszi a zanga!zangát, és az Emil.RuleZ!-t: egy albumon belül is képesek a elszakadni a pici-puha dzsesszes hangzásvilágtól, és hevesen kacsingatni egyéb műfajok irányába is.
  
  Egyszóval, a hangzásvilág fejlődik és jó irányban változik, a szöveg változatlanul remek, az ár viszont továbbra is változatlanul alacsony. Ennél több aligha kell. Max. két év múlva egy újabb album.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 junkies    szabó balázs    daedelus (usa) live    abracadabra    mr. big    sworn enemy    fesztiváljegy    időgép    milovice    hypnos    blaze bayley    chrisopher nolan    made of hate    pelican    ghost protocol    suhancos    alex kapranos    yonderboi    gesztelyi nagy judit    super 8    magna cum laude    hobo    pater sparrow    kill with hate    violator  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!