szerző: RossikaMadball, Sworn Enemy, Since The Flood, Social Free Face 2005. november 4. - A38
Végre eljött a november, az a november amely során többek között a Madball, a Bane, a Pro Pain és persze a Trialről és az Endstandről még csak szót sem ejtettünk. (Remélem most nem marad el, mint legutóbb) Szóval eljött a napja a harmadik budapesti Madball koncertnek is, s mindjárt jött velük két másik amerikai horda is, a szombathelyi legendáról a Social Free Face-ről nem is beszélve. Vártam már nagyon ezt a péntek estét, mert a tavalyi buli nagyon el lett találva, s bíztam benne, hogy az előzenekarok is valami újjal, esetleg jól bevált régivel fognak megörvendeztetni.
Mint általában, most is a magyaroké volt a kezdő banda nem éppen irigylésre méltó szerepe. Sajnos hihetetlen pontos és feszes volt a szervezés, így a szavaria-core képviselőinek fellépéséről majdnem teljesen lemaradtam. Mikor beléptem a hajó gyomrába, azonnal mellbevágott a cáfolj rá, és bíztam benne, hogy a szokásos záró nóta most is záró nóta lesz. Nem kellett sokat várnom, a nyugat-magyarországiak nem híresek balladai hosszúságokba nyúló dalaikról, így a koncert méltó befejezésére szakosodott Így jó-nak még volt ideje szétszaggatni a fejemet. Gondolom az időben érkezők végigtombolhatták a régi és új kedvenceket egyaránt, nekem sajnos csak ennyi jutott.
Nem tudtam sok sört meginni s a meglepetés banda máris a színpadon volt. A beavatatlanok nem is sejtették, hogy másodikként nem a SE hanem a STF fog fellépni. A Since The Flood-ról szinte semmit nem tudtam, csak internetes kalandozásaimnak köszönhető, hogy vágom, hogy az Ironclad Recordings jóvoltából már meg is jelent első teljes lemezük. Mivel a kiadó annak a Trevor Phipps-nek az álmait hivatott megvalósítani akit az Unearth-ből ismerhetünk, gondoltam rögtön, hogy nem lesz gyenge a Massachusetts-iek bemutatkozása. Hihetetlen lendületes és agresszív dalokkal árasztották el percek alatt a jelenlévő több száz rajongót, s talán a leghihetőbbek ők voltak az est folyamán. Látszott rajtuk, hogy még csak pár éve vannak a szakmában ennek ellenére ízig-vérig hardcore volt amit játszottak és nem a kötelezőt tolták az arcunkba. Volt a dalokban büszkeség In My Eyes , a világ halott a számomra This World Is Dead To Me s persze összetartás is, de a lényeg ebben a gondolatban volt azt hiszem: There´s one thing that holds true; you for me, and I for you.. Akit érdekel a banda teljes anyaga az Valor And Vengeance címmel keresse a boltokban -vagy inkább a neten-.
Harmadikként aztán jöhetett a Sworn Enemy. 1997-ben alakult a New York-i hardcore alakulat, s 2001-es bemutatkozásukat Negative Outlook EP Jamie Jasta-nak köszönhetik, aki kiadta az addig az ismeretlenség homályába vesző banda lemezét. Innen már szinte egyenes út vezetett az ismertség felé, s jelenleg az Abacus Recordings gondozásában dobták piacra második nagylemezüket, The Beginning Of The End címmel. Zenéjük nem tiszta HC, sokkal inkább egyfajta keveréke a trashnek, a metalnak és természetesen a NY-i hardcorenak. Megmondom őszintén a fiatal amerikaiak után nem ütött akkorát a SE, ennek ellenére rendkívül pozitív élményekkel gazdagodtam. A hangulat adott volt, egyre többen feledkeztek bele apróbb durvulásokba a kűzdőtéren s a hajó is időnként a jó zene jelzőjeként ütemesen ringatózott. Sal hangja végigviharzott a termen, a falakat csak úgy karcolták a témák s a politika ellenes, az összetartást és tiszta barátságot megéneklő dalok komplett egészként jöttek le a színpadról. Az olyan gyilkos dalok, mint például a Here Today pedig önmagukban megérték lemenni az A38-ra.
Az utolsó produkció azé a Madball-é volt, akik tavaly emlékezetes és mondhatni hibátlan koncerttel gazdagították élményeinket. Aki nem ismerné őket, annak hajrá, ott a net, aki meg tudja, hogy hová tegye az amerikaiakat annak hatalmas öröm volt, hogy az Adapt And Overcome-mal rögtön a közepébe vágtak a tagok. Összességében a zenével semmi probléma nem volt. Hibátlan hardcore ez a legjobb fajtából, de meglepően pénzszagúra sikerültek néha Freddy átvezetései. Arról már nem is beszélek, hogy amit a közönség művel a színpadon az nevetséges és kiábrándító. Az tény, hogy a stagedive hozzá tartozik egy hardcore koncerthez, annak idején én is sűrűn éltem a lehetőséggel, de azt nem tudom mit éreznek azok a fiatalok, akik felmásznak a porondra és a zenészek között ugrálással és bohóckodással próbálnak örömteli perceket szerezni önmaguknak. Gondolhatnának néha azokra is akik azért jöttek le a hajóra, hogy egy koncertet lássanak és ne majmokat virgonckodni. Az új lemez, a Legacy bemutatása volt az elsődleges szempont a koncert során. A már említett dal mellett a videóklipes Heaven Hell, az ingyen hozzáférhető For My Enemies vagy éppen a Behind These Walls is hallható volt, de megjelentek a nagy slágerek is, mint a Nuestra Familia, a 2000-es Hold It Down-ról a Say What?, vagy az őskövületnek nevezhető Its My Life természetesen az AF-nek címezve és a Down By Law. Volt Hardcore pride, hardcore pride, hardcore pride, hardcore lives in me is és rengeteg fogcsikorgató, ökölbeszorító, büszkeséggel teli és összetartásra buzdító pillanat még, de a tavalyi rohamokat nem sikerült feleleveníteni.
Ennek ellenére mindig élmény egy Madball buli, s ha évente jönnek majd hozzánk akkor is minden ott a helyem(helyünk), hiszen a hardcore világ egyik meghatározó együtteséről van szó, akik nem csak hirdetik az igét de annak megfelelően élnek is.
11:54
