hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
film [filmszemle]  2005. november 13. vasárnap   16:48
nincsen hozzászólás

szerző: troppauer
Grimm
Hazai bemutató: 2005. november 10.

   Vagy akarjak pontos lenni és akkor igazándiból 2 Grimm.
  Viszont a menet közben kanyarintottak egy olyant az eredeti forgatókönyvön, hogy ezúttal nem egészen ugyanaz a bizonyos kettő G főszereplősödött meg a Róluk elnevezett filmben, akiket ezidáig Grimm fivérekként ismerhettünk, hanem.
  
  Matt Damon és Heath Ledger (Ők ketten adják a magyar fordításban az egy címszerepet) ebben az életrajzi filmutánzatban ugyanis csak félig (vagy meddig) alakítják a híres párost, sokkal inkább mesehősök volnának most itten, mint egykori nagy mesemesélők.
  
  Terry Gilliam - elmondása szerint - csupán nemes bosszút akart állni rajtuk a gyerekkori rémálmok miatt, amik anno az esti grimm-mesék után általában menetrendszerűen érkeztek, ezért játszott el a filmjében velük és a gondolattal, hogy milyenek lehettek volna a testvérek, ha Ő rajzolhatja meg az életüket.
  
  Először is országos szélhámosok, akik a babonás vidékieknek szállítanak le mindenféle boszorkányokat, manókat meg más egyéb szörnyűségeket, hogy aztán jó pénzért majd látványosan megszabadítsák őket ezektől az átkozottaktól.
  Egész korrekt kis állás - változatos a munka, magas a fizetés, kötetlen a munkaidő - viszont egy nem túl szerencsés napon mégis bebukják a mutatványt. Azért, hogy elkerüljék a csúnya megbüntetést, vállalniuk kell némi fizetetlen túlmunkát. Most egy, a németeket éppen igázó francia tábornok megbízásából, akinek - a gondolása szerint - valahol a területén, egy eldugott kis falu mellett, dolgozik egy még Náluk is nagyobb szélhámos, aki fő foglalkozásaképpen gyerekeket tüntet el, mellékként meg mászkáltatja az erdőben a fákat, az ordas farkast, a gonosz vasorrú bábát és a többi hasonló, a nyugalom megzavarására alkalmas elemet.
  A szabadulásukért cserébe ezt az illetőt kellene a Grimmeknek - mint ilyenügyi szakértőknek - leleplezni és nyakon csípni, mert amíg ezek mennek, addig képtelenség rendet tartani a falusiak között.
  
  Először úgy is tűnik, hogy a fiúk tényleg csak egy színvonalasabb csalóval kerültek szembe, de rövidesen kiderül, hogy ez a valaki, Hozzájuk képest legalábbis, némi helyzeti előnnyel rendelkezik a babonabizniszben.
  Ebben a mesében ugyanis egy valódi boszorkány húzogatja a szálakat.
  Innentől kezdve aztán már sem a nézők, sem a szereplők nem tudhatják teljes bizonyossággal, hogy hol végződik a valóság, és hol kezdődik a nem az. Előkerülnek apránként az óvodáskorunkból ismerős ügyek, a Piroskaaffér, Jancsi és Juliska esete a mézeskalács házban vagy például a ki a legszebb a vidéken problémája, és mint később majd jól kiderül konkrétan ez utóbbi az alapja az összes helyi zűrnek és a zavarnak.
  Szerencsére azért rendes meséhez illően a végén a jók is és a gonoszok is elnyerik a méltót, és innentől kezdve már tényleg csak a boldogan éltek, amíg meg nem haltak marad hátra. És az persze lesz is..
  
  A Monty Csoport egykori kakukktojása (egyedüli amerikaiként a többi - nagyon angol - monty között), legújabb filmjével sem tagadta meg annyira a korábbi magát, mint ahogy azt a kritizálói perpillanat ugyebár a Grimm miatt - állítják. Azok ezek a kritizenek, akik még mindig a Brazil vagy a 12 Majom filozofikus mélységét, vagy a történetvezetési újításait keresték volna ebben a sokkal inkább a Münchausen Kalandjaihoz hasonlítható moziban természetesen hiába.
  Mert valószínűleg nem is ez akart lenni a lényege, és ezért talán jobban is járunk, ha csupán annak nézzük, ami. Kicsit sötétre színezett mese, kevés habbal.
  
  T.G. a minap, filmjének magyar forgalmazójával főleg a markec-céljából történő jártában, keltében elsősorban azon a kis (nem találtam erre szót, úgyhogy csak) - valamin bírt fennakadni, hogy ellentétben a külföldeken kapott sárga körben tizenkettő helyett, nálunk valamiért tizenhatos lett a Grimm-je.
  Pedig állítása szerint Ő kifejezetten ezeknek az - így most a cenzúrálók által csúf módon kizárt - kilenc, legfeljebb tíz éves gyerekeknek gondolta volna ezt a dolgot. Nem tudok róla, de ha mondjuk volna egy kilenc vagy tíz éves gyerekem, akkor sem vagyok benne biztos, hogy feltétlenül ezt a filmet választanám Neki a családi mozi-délutánon. Mert vannak azért itt bőven olyan húzások, amiket szerintem hardkórabb Fangoriarajongók is csont nélkül benyalnának. Aztán persze lehet, hogy annyiban meg mégis a direktornak van igaza, hogy hadd tudják csak meg idejében a kölkök, az élet bizony nem mindig fenékig tejföl, és akkor máris egy oktatófilmet - - látnának, ha a jegyszedő néni beengedné őket. Mindegy - mondta a rendező - reméli, hogy azért majd ők is belógnak valahogy...
  
  Kinézetében, a megint rendesen betalált fő és mellékszereplőkben és persze amúgy a sztoriban is van annyi gilliames huzat, hogy kegyetlen csalódást valószínűleg egyetlen korábbi elismerőjének sem fog okozni. A többiekről mondjuk nem nagyon lehet mit tudni, a műveletlen nyugaton például állítólag csúnyán megfeküdt a film a pénztáraknál. De szerintem, mi művelt balkániak azért még adjunk neki egy esélyt. Megérdemli.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Budapesten járt Terry Gilliam

És vacsorázott is!!!

 programajánló: 
2025. április 18.
A To Defy Collective és a Reaction fanzine bemutatja: Reach Ad (Slo), Cold Brick, Retorsion és az Erased
2025. április 20.
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Összeállt a 17. KAFF versenyprogramja
Spanyol történelmi kalandfilm érkezik áprilisban a mozikba!
Jason Statham újra akcióban
Egyszer csak beköszön a 2001 Ürodisszeia, a Starwars, a Startrek és számtalan kultikus sci-fi a valaha készült legflúgosabb űrparódiában…
Lois Smith 94 évesen is dolgozik – Új szerepben tér vissza
Andrea Bocelli 30: The Celebration
Különleges Imagine Dragons koncert március végén a mozikban!
Az Oscar-díjas Bong Joon Ho legújabb filmje
Március közepén ismét mozikban a Szemtől szemben!
Exhibition on Screen: Van Gogh – költők és szeretők
 kiemelt 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
  
Május 4-én először játszik headlinerként Budapesten az olasz-francia pop-rock formáció, a Halflives

Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 my dying bride    six feet under    sunday fury    tűzzománc    the hangover 2    heavy eyes     daniel craig    anna& the barbies    artus társulat    eye for i    death    turbovirrasztók    blahó borbála    i exist    kontroll    kalála    exploited    dreamrites    gio geraca    busa pista    milovice    billy the kid    lord    long distance calling    gutted  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!